
A krampuszlegenda vérfagyasztó részletei: minden gyerek rettegett tőle
Horrorfilmbe illenek a ma cuki segédként ábrázolt krampuszok.


Szent Miklós a 3-4. században élt keresztény pap volt, aki a gyermekekkel szemben olyan kivételesen jóindulatú volt, hogy alakja és a hozzá fűződő hagyomány napjainkban, évszázadokkal később is kedves a kisebbek számára.
Patás, szarvas segítői, a krampuszok azonban jelentősen megváltoztak az évek során: a 17. században brutális gyermekgyilkosként vagy az alvilág szolgáiként tartották számon őket.
Az osztrák rém
A német nyelvterületeken elterjedt legenda szerint a krampusz a Mikulással együtt járta a házakat, ajándék helyett ő azonban a rossz gyerekeket vette elő, és addig ütötte őket virgácsával, ami nem egy jópofa aranypálca, hanem tövises és szúrós ágakból álló vesszőköteg volt az ábrázolások szerint, amíg jók nem lettek.

Egyes helyeken, miután jól elnáspángolta a nem szófogadó lurkókat, magával vitte őket a sötét alvilágba. A vérfagyasztó külsejű patástól így nem csoda, hogy minden gyerek félt. Neve egyébként a német Krampen, azaz karom szóból ered, ami szintén nem túl bizalomgerjesztő elnevezés. Az északibb országokban, Belgiumban és Hollandiában a Télapó zsákjánál híresebb a krampuszé: ebbe teszi ugyanis a rossz gyerekeket, akiket elrabol magának.
A francia gyilkos
Egy másik legenda azt tartja, hogy a krampusz alakjának nem mitológiai eredete van. A 17. században elterjedt francia történet egy könyörtelen hentesről szól, aki három gyermeket gyilkolt meg, darabolt fel, és rejtette sókádba maradványaikat. A jóságos Szent Miklós azonban megjelent, feltámasztotta a gyerekeket, visszaadta őket szüleiknek, a kíméletlen gyilkost pedig arra kárhoztatta, hogy az örökkévalóságban kísérje őt útján, a gyermekek jutalmazásában.
A keresztény ördög
Szintén távol áll a ma ismert, kedves, szarvas segítők képétől a keresztény illusztráció: a krampusz nem más, mint maga az ördög, a megtestesült sátán.

Erre elsősorban a jó és a rossz egyensúlyának fenntartása érdekében volt szükség: a jólelkű Szent Miklós alakja még inkább kegyesnek hatott egy velejéig romlott ördögfajzat mellett.
Krampuszok napjainkban
Mára az irgalmatlan és szőrös szívű szörnyek alakja sokat finomodott, nem kap a szívéhez egyik gyerek sem, ha virgácsot is talál a cipőjében Mikuláskor. Stájerországban azonban a mai napig szokás december elején, Miklós napját megelőzően a krampuszjárás, amikor a fiatalok jelmezekbe, maszkokba öltözve rémisztgetik a kisebb gyerekeket.
-
Három Swarovski® kristállyal díszített nyaklánc10 590 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy ezüst fülbevaló13 990 Ft
-
Ezüst angyalszárny medál cirkónia kristályokkal8 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy szett színes cirkóniával díszítve29 900 Ft
-
Színjátszó fehér opálos és cirkónia kristályos ékszerszett19 990 Ft
-
Cirkónia kristállyal díszített édesvízi igazgyöngy nyaklánc négyszög foglalattal14 900 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos pillangó alakú nyaklánc9 390 Ft
-
Ötös fonatú ródiumozott ezüst nyaklánc 50 cm23 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc patkó alakú ezüst medállal8 150 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített pillangó medállal8 890 Ft
-
Ezüst nyaklánc M betűs medállal7 490 Ft
-
Ovális fekete cirkónia kővel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 490 Ft
-
Kék és fehér cirkónia kristályokkal díszített ezüst ékszerszett27 900 Ft
-
Bolygó ezüst nyaklánc gyöngyházzal és cirkóniával9 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc világoskék cirkóniával díszített ovális medállal7 650 Ft
Itt lakik a Mikulás
Ha a krampusz valóban az alvilágba hurcolja a rossz gyerekeket, akkor már csak ezért is megéri jónak lenni: a Mikulás otthona lélegzetelállítóan csodás.
OLVASD EL EZT IS!

- matematika
- mikulás