Soha ne hordj ilyen színű ruhát az utcán téli estéken: a rendőrség tanácsai, hogy nagyobb biztonságban legyél
Semmi sem olyan veszélyes, mint a ködös, sötét, csúszós utcák télen.
A téli közlekedés a szélsőségesebb időjárási és látási viszonyoknak, a jeges, csúszós utaknak, a csapadéknak, a ködnek és a sötétnek köszönhetően komoly kockázatokat rejt magában, melyeknek nem csak az autósok vannak kitéve, de a gyalogosok is.
Utóbbiak a közúti közlekedés legveszélyeztetettebb résztvevőinek számítanak, hisz ha balesetről van szó, esetükben a rendőrség információi szerint szinte minden esetben megtörténik a személyi sérülés. Ahhoz, hogy ez elkerülhető legyen, nem csak az autósok fokozott óvatosságára van szükség, de nekik maguknak is érdemes megtenni néhány óvintézkedést, amellett persze, hogy betartják az alapvető szabályokat is. A következőkben a rendőrség legfontosabb tanácsait igyekeztünk összeválogatni.

A láthatóság kiemelten fontos
A rendőrség információi szerint a sötétedés után történő közlekedési balesetek esetében jellemző, hogy a gyalogost nem látja meg időben az autós, aminek gyakori oka, hogy ruházata sötét, hisz a télikabátok is gyakran fekete, szürke vagy barna színűek.
Érdemesebb világos, élénk színű kabátot, ruhát felvenni, ha azonban ez nem megoldható, célszerű láthatósági mellényt alkalmazni, különösen, ha valaki kockázatosabb, például rosszul megvilágított szakaszon közlekedik. A láthatósági mellény viselete a gyalogosok számára lakott területen kívül, sötétben vagy rossz látási viszonyok között kötelező is, de az esti órákban vagy korlátozott látási viszonyok között a közutak mentén gyaloglók számára is erősen ajánlott saját biztonságuk érdekében.
A fényvisszaverő kiegészítők, matricák is életet menthetnek, ráadásul ezeket nagyon könnyű a ruhára, karra vagy épp a nadrágra, táskára, hátizsákra applikálni. Csakúgy, mint a mellények, a gyalogosátkelőknél különösen jó szolgálatot tehetnek.
A láthatóság szempontjából az is fontos, hogy a gyalogost ne takarja ki semmi az autósok szeme elől, érdemes például mindig olyan helyen átkelni az úttesten, ahol nincs álló jármű, fa vagy oszlop. A buszmegállók esetében még inkább figyelni kell, tilos a busz takarásából kilépni az úttestre, az áthaladás előtt mindig meg kell várni, hogy az továbbinduljon.

A figyelem és a KRESZ ismerete elengedhetetlen
A láthatóság mellett a rendőrség jó tanácsai között kiemelt helyen szerepel a környezetre való odafigyelés is, ennek jegyében például nem szerencsés menet közben zenét hallgatni, telefonálni, vagy olyan intenzíven beszélgetni, ami miatt nehezebbé válik fókuszálni.
Az autósoktól nem lehet elvárni, hogy egyedül ők figyeljenek, életmentő lehet a kölcsönösség, a szemkontaktus, illetve a kiszámíthatóság. Sosem szabad hirtelen mozdulatokat tenni, például irányváltást a zebrán vagy az úttest közvetlen közelében gyalogolva. Ha pedig valaki járda és útpadka hiányában az úttesten közlekedik, mindig baloldalon, a menetiránnyal szemben kell haladni.
A gyalogos-átkelőhelyek sem kockázatmentesek, mindig ott, de csak fokozott óvatossággal és körültekintéssel szabad áthaladni, csakis a folyamatos zöld jelzésnél, villogás esetén már nem szabad átmenni a zebrán. Ha nincs a közelben erre kijelölt hely, mindig meg kell győződni az átkelés biztonságáról, arról, hogy az a járműforgalmat nem zavarja, illetve, hogy a sofőr is észrevette a gyalogost, és nem csak, hogy meg akar, de meg is tud állni. Érdemes figyelembe venni a télen jellemző hosszabb fékutat, illetve a lassabb reakcióidőt is.

A sima talpú cipőt és a feszültséget is érdemes otthon hagyni
A fülhallgató mellett a sima talpú cipőt is érdemes otthon hagyni gyalogosként, nem feltétlenül csak az autósok, de a csúszós járdák miatt is, melyeken fontos óvatosan, lassabban közlekedni, illetve ezt figyelembe venni az átkelőhelyen való áthaladás szempontjából is. Érdemes stabil tartást adó, barázdált talpú cipőben elindulni, illetve olyan sapkában, sálban, csuklyában, mely nem határolja le túlzottan a perifériás látást.
Ha rosszak a látási és útviszonyok, és veszélyessé válhat a gyalogosközlekedés, bármilyen jó programnak ígérkezik is, a rendőrség tanácsai szerint érdemes lehet elnapolni a gyerekekkel vagy épp kutyával tett hosszabb sétákat is.
A karácsony előtti vásárlások során is fokozott óvatosságra intenek, tapasztalataik szerint ugyanis a kapkodás, feszültség miatt sokan figyelmetlenebbek, emellett a tömeg is okozhat gondokat, a járdák, járdaszigetek, gyalogos-átkelőhelyek ugyanis általában nem az egyszerre megjelenő tömeg áteresztéséhez lettek méretezve. Könnyen előfordulhat ilyenkor egy balesethez vezető, véletlen lökés, taszítás, különösen, mivel sokan olyan nagyobb tárgyakat is cipelnek, mint az ölben tartott csomag, egy nagy méretű ajándéktárgy vagy épp a fenyőfa, mely szintén kitakarhatja a látómezőt.
4 KRESZ-jelzés az úton, amire télen különösen oda kell figyelni: a hópihéstől a vadveszélytábláig
Télen bizonyos KRESZ-jelzésekre érdemes több figyelmet szentelni a balesetek megelőzése végett.
ElolvasomKépek: Getty Images Hungary.
OLVASD EL EZT IS!
- youtube
- karácsonyi készülődés
















