Így ünnepelték a karácsonyt 80 éve: pár hónapra rá az ország hadba lépett

Az 1940-es karácsonyról mesélnek a régi felvételek.

Karácsony 1940-ben
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Vajon milyen lehetett a karácsony a 20. század első felének Magyarországán? Ma már egyre kevesebben vannak, akik vissza tudnak emlékezni erre az időszakra, a szerencsésebbek nagyszüleik, szüleik elbeszéléseiből ismerhetik a múlt történéseit, a mindennapi élet viszontagságait és szépségeit.

Nyolcvan éve, tehát 1940-ben már zajlott a második világháború, ám itthon, főleg a fővárosban, ezt még kevésbé érzékelték az emberek. A lakosság hangulatára kedvező hatással volt az 1930-as évek végének gazdasági fellendülése. A munkanélküliség csökkent, a bérek valamelyest emelkedtek. Ugyanakkor korántsem volt idillinek nevezhető a helyzet. 1939-ben megszületett az a honvédelmi törvény, ami lefektette a munkaszolgálat alapjait. 1940. december 12-én Magyarország örök barátsági szerződést kötött Jugoszláviával, amit pár hónappal később meg is szegett. 1941 nyarán, Kassa bombázását követően az ország hadba lépett a Szovjetunió ellen.

Karácsony 1940-ben

A Horthy-korszakban már a legtöbb család állított valamiféle karácsonyfát. Az ágakról egyre modernebb díszek lógtak, a gyerekek izgatottan várták, hogy milyen ajándékot rejt a csomagolás. Nézegess fotókat az 1940-es karácsonyról!

Csinosan öltözött fiatal nők a fa mellett, amiről nem hiányozhatott az édesség. Az első szaloncukrokat az 1890-es években a Gundel cég készítette, nem sokkal később már az ünnep elengedhetetlen része lett a sztaniolpapírba csomagolt nyalánkság.
Fotó: Fortepan/Góg Emese
Elmélázva ül a kisfiú a karácsonyfa alatt, körülötte az ajándékok, amiknek minden bizonnyal nagyon örült, hiszen csupa izgalmas holmi: autó, villamos. A 19. század végére, 20. század elejére már általánosan elterjedt gyakorlattá vált itthon is a karácsonyfa-díszítés, valamint az ajándékozás.
Fotó: Fortepan/Karabélyos Péter
Büszke szülők és egy egyenruhába öltözött, fiatal katona, aki feltételezhetően otthon tölti a karácsonyt. Magyarországon 1868-ban vezették be az általános hadkötelezettséget, 1939-ben pedig a II. törvénycikk bevezette a honvédelmi kötelezettség fogalmát.
Fotó: Fortepan/Ludovika
Játékok egész garmadája sorakozik a fa alatt, így baba, traktor, Grimm-mesekönyv, építőjáték is. A fán a szaloncukrok mellett habkarikák, valamint egy papírdísz, valószínűleg betlehem látható. A papírbetlehemek a század első 2-3 évtizedében terjedtek el a lakosság körében.
Fotó: Fortepan/Széman György
Játékrepülőt tart a kezében a vidám gyerkőc a VIII. kerületi Gyulai Pál utca egyik lakásában. A hazai lemezjátékok virágkorát (ami a Lemezárugyár működéséhez köthető) 1953-tól számítják, de már korábban, az 1930-as évek végén Monsbarth Géza üzemében is készültek bádogjátékok, főleg puskák, trombiták és kardok.
Fotó: Fortepan/Kurutz Márton
A gurulós játékok nagy népszerűségnek örvendtek, a Batthyány u. 49. alatt lakó gyerek lovacskákat kapott. A kétkerekű fajátékok között létezett még kiskutya és a tyúk is. 1940 karácsonyán több háztartásban zene is felcsendülhetett, hiszen a középosztálybeli lakásokban már sok helyen volt rádió, és többeknek volt gramofonjuk is. Az 1940-es évek környékén jelent meg az Országos Széchényi Könyvtár tulajdonában lévő, Magyar karácsony címet viselő lemez, amibe bele is lehet hallgatni.
Fotó: Fortepan/Lissák Tivadar
Az előző lakás lakói megörökítették a fájukat is, nem csak az alatta lévő ajándékokat. A fákon ekkorra már a kézműves díszek, termések mellett vagy helyett megjelennek a boltokban kapható üveg- és pléhfigurák, gömbdíszek. A fényes girlandok a paradicsomi kígyóra emlékeztetik az embereket.
Fotó: Fortepan/Lissák Tivadar
Babák és mesekönyvek, utóbbiak közül jól kivehető Maurice Maeterlinck A kék madár című alkotása, amely a boldogságkeresésről szól, valamint Borzas Peti huncutkodásai. A praktikus ajándékot a csizma képviseli.
Fotó: Fortepan/Miklós Lajos
Járókelők és járművek a Margit hídon. 1940 telén láttak havat az emberek, Budapesten volt hó karácsonykor, de ez nem mondható el az ország egész területéről.

(Borító- és ajánlókép forrása: Fortepan/Ludovika.)

Ezt is szeretjük