Jó érzés, hogy adhatok

Tipikus garázssztori az övé: egyszerű családból indult, mára pedig a netes szektor egyik meghatározó alakjává vált, ami különösen figyelemreméltó annak fényében, hogy nem áll mögötte multinacionális háttér. Nevéhez fűződik a KAPU tematikus linkgyűjtemény, a Hírkereső hírgyűjtő portál, és két éve a Tombolát is ő jegyzi. Nem vágyik fényűzésre, viszont gyakran és szívesen áldoz jótékony célokra.

- Az internetezés hazai hőskorában fogalmazódott meg benned első oldalad, a KAPU ötlete. Akkoriban nem sokan láthattak fantáziát a világhálóban - miért döntöttél mégis emellett?

- Frissen végzett biztosítási matematikusként beszálltam egy barátom könyvelőcégébe, ahol pénzügyi tanácsadással foglalkoztam, azonban sem kihívást, sem továbblépési lehetőséget nem láttam ebben a tevékenységben. Nyilvánvaló volt, hogy egy olyan iparágban kell próbálkoznom, ahol kicsi a konkurencia, és van benne növekedési lehetőség. A netes szektor pedig épp ilyen volt.

- Hogy fogtál hozzá a gyakorlati kivitelezéshez?

- Kiplakátoltam a Műegyetemen, hogy fejlesztőt keresek. Komoly jelentkező kettő volt, egyikük a mai napig az üzlettársam. ’99 nyarán össze is hoztuk a KAPU-t, ami első körben nem futott fel, de az alatt az egy év alatt, amíg működött, beletanultam a netes világba.

- A 2000-ben indult Hírkereső viszont meghozta az áttörést.

- Az sem ment könnyen - 2003-ig nem lehetett megélni a netből. Viszont mindvégig feltétel nélkül hittem abban, hogy előbb-utóbb bejön. Emellett több - a szektorhoz kötődő - vállalkozásom is volt, mivel valamiből bevételt kellett teremtenem, míg egy stresszbetegség észhez nem térített.

Onnantól az akkor már felfutóban lévő Hírkeresőre koncentráltam, és az összes többi vállalkozásomból kiszálltam.

- A nagyobb cégek nyilván megpróbáltak kiszorítani a piacról.

- Első lépésben be akarták tiltatni az oldalt mélylinkelés - nem közvetlenül a főoldalra, hanem egy belső oldalra mutató hivatkozás - miatt. Majd több multi összefogott, hogy egy ellen-hírkeresőt hozzanak létre, amire végül is nem került sor, mivel túl nagy volt az érdekellentét közöttük. Ezután megpróbáltak kivásárolni, sikertelenül. Az eladás továbbra sem célom - én ezt szeretem, és akarom is csinálni.

- Szívesen áldozol jótékony célokra, ami Magyarországon nem feltétlenül jellemző a sikeres, gazdag emberekre.

- Akkoriban kezdtem jótékonykodni, amikor még nem is igen volt pénzem. A cégeimnél rendszeresen fejlesztettük a gépparkot, a régi számítógépeinket pedig a volt iskolámnak adtam. Majd látva, hogy milyen elavultak a komputereik, valamennyit lecseréltem használt, de korszerű darabokra. Mikor már jobban mentek a dolgaim, az albertirsai mentőállomást, majd az orvosi rendelőt is felszereltem.

Pályázat útján hetven használt gépet adtam albertirsai egyetemistáknak, majd további százat ugyancsak helybéli középiskoláknak, valamint a város három alsó tagozatát és valamennyi óvodáját elláttam komputerekkel. Az esetek 90%-ában a saját pénzemből jótékonykodtam, de mivel egyértelművé vált, hogy cégként többet tudok adni, tovább kellett lépnem.

- Azóta több nagyobb volumenű jótékonysági akciót indítottál, legutóbb a Jótékony klikkelés nevezetűt. Ennek lényege, hogy - egy-egy ismert személyiség közreműködésével - az oldalaidon keresztül elolvasott minden egyes hír után öt fillért fizetsz az adott hónap kedvezményezettjének.

- Olyan embereket kerestünk, akik kellőképpen hitelesek, és ők döntik el, hogy mely szervezetet kívánják támogatni. Az első hónap arca, Sváby András a Peter Cserny Alapítványnak gyűjtött, az őt követő Csányi Sándor a Csodalámpa Alapítványt jelölte meg kedvezményezettként. Sanyi ajánlott be Kemény Déneshez, aki a harmadik hónap arcaként a Madárkórház ügyét vállalta fel. Miután lett három húzónevünk, egyre többeket sikerült megnyerni az akciónak.

- Decemberben a femina.hu-val közösen támogatod a Szemem Fénye Alapítványt, mely az ország legnagyobb gyermek-betegszállító és gyermekmentő szervezete, és a gyógyíthatatlan beteg gyerekek számára hospice-házat kíván létrehozni.

- A Szemem Fényét már korábban is támogattam magánemberként, ezúttal pedig a Femina ajánlotta a figyelmembe.

Ugyanebben a hónapban támogatjuk még a Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány cipősdoboz-akcióját, a Szádvárért Baráti Kört, mely egy csaknem nyolcszáz éves vár rendbetételére alakult, a negyedik kedvezményezettet pedig sorsolás útján választjuk ki.

- Miként lehetne növelni Magyarországon az adakozási kedvet?

- Az agyakat kellene kicserélni. Mi, magyarok ugyanis gyakran irigyek vagyunk. Sokaknak az az első gondolata, hogy, ha ennyit adok, mennyi lehet még, vagy azt hiszik, adózás szempontjából jól járok. 2006 óta Las Vegas-ban töltöm a teleket, így van lehetőségem megtapasztalni, mennyire más az ottani attitűd. Az amerikaiak szemében tiszteletreméltó dolog, ha egy egyszerű ember sikeressé válik. A Las Vegas-i szomszédom azt mondta, örül, hogy mellette lakom, miután megtudta, hogyan jutottam el idáig.

Nálunk már csak azért is nehéz helyzetben vannak azok, akik adni szeretnének, mert kevés a profi alapítvány. A többség nincs tisztában a kommunikáció és a visszacsatolás jelentőségével - megesik, hogy könyörögnöm kell a számlaszámért, jó esetben dobnak egy köszönő e-mailt a végén. Fontos lenne az akció támogatása is, azaz, hogy legalább az adott szervezet honlapjára feltegyék azt. Mostanra kicsit bele is fásultam ebbe az egészbe.

- Mégis folytatod. Miért?

- Jó érzés, hogy adhatok, és - dacára a körülményeknek - azt gondolom, hogy aki megteheti, annak segítenie kell a rászorultakon.

- A nem túl kellemes tapasztalatok mellett volt részed pozitív visszajelzésben is?

- Az albertirsai mentőállomás egy sürgősségi autóját - melynek a személyzetét egy szakképzett ápoló és egy sofőr alkotja - felszereltem többek között egy betegfigyelő monitorral, ami egyébként csak a rohamkocsikban van, valamint egy váladékleszívó készülékkel. Ez utóbbi segítségével sikerült megmenteniük egy fának ütközött motoros életét - a váladékleszívóval kitisztították a légutait, így pedig már fenn tudták tartani a légzését ballonnal, illetve a keringését szívmasszázzsal. Pedig az időközben kihívott mentőhelikopter orvosa a tőlük kapott diagnosztikai értékek alapján azt hitte, a sérült már nem él majd, mire a helyszínre érnek. Ez mindennél többet ér számomra.

- Van-e valami, ami hiányzik az életedből?

- Idővel szeretnék családot alapítani. Már épül a házam Albertirsán, ami egyébként mentes lesz mindenféle fényűzéstől. Egyszerű családból származom, és, ha nem is voltunk éppen mélyszegények, középiskolás koromban rendszerint háztartási keksz és konzumtea volt a reggeli hétköznapokon. Ma sem pazarolok: a legdrágább ételeket nem is tudom megenni, ha pedig nem vagyok elég éhes, fél adagot kérek az étteremben. Magam takarítom az irodámat, és nem hívok szakembert, ha fel kell szerelni egy polcot. Az egyetlen luxust egy valóban drága autó jelenti, amire óvodáskorom óta vágytam.

Szemem Fénye Alapítvány

Az alapítvány a koraszülöttektől az ifjú korosztályig terjedően, az orvosi ellátásra szoruló gyermekbetegek szállításában, esetlegesen a mentésében nyújt kiemelkedő színvonalú és térítésmentes szolgáltatást. Emellett segítséget nyújt a gyógyíthatatlan betegségben szenvedő gyermekeknek és szüleiknek. Utóbbiak kezét a tragédia bekövetkezte után sem engedi el, és minden lehetséges módon hozzájárul ahhoz, hogy - amennyire lehetséges - feldolgozzák gyermekük elvesztését.

Az alapítvány munkatársai keddenként gyászkört tartanak, ahol semmilyen külső körülmény nem akadályozza a fájdalom megélését, ami a gyászmunka első lépése. Közösen emlékeznek meg gyermekeikről is. Mindemellett soron kívül is fogadják azokat a szülőket, akiknek támogatásra van szükségük. Céljaik közé tartozik egy olyan ház létrehozása, ahol a gyerekek mellett szüleik számára is lenne hely, a körülményekhez képest megszépítve azt az időt, amit még közösen tölthetnek el.

• pénz
• interjú
• média
• internet
• jótékonyság
• Karácsony