Miért tiltották be a karácsonyt a középkori Angliában? Szenteste még enni sem szabadott
Angliában több mint tíz évre betiltották a karácsony ünneplését, táncolni és énekelni sem lehetett.
Nehéz elképzelni, hogy volt idő, amikor a békés, ünnepi nótázás felért egy lázadással, és a 17. századi Angliában komoly bajba lehetett keveredni ezért. A háttérben politikai és vallási összetűzések álltak, sőt még egy polgárháború is kirobbant, melyből hat év után győztesként jöttek ki a puritánok, akiknek vezére Oliver Cromwell volt. Kikiáltották a köztársaságot, I. Károly királyt lefejezték.
Oliver Cromwell a parlamenti hadsereg élén állt, Anglia, Skócia és Írország lordvédője lett, küldetésének tekintette, hogy a nemzetet megtisztítsa mindennemű dekadenciának vélt dologtól. A parlament által meghozott törvények java része a puritán szellemiségnek köszönhetően léptek életbe. Bezárták a színházakat, betiltották a májusfaállítást, a táncolást, a focit, az állatviadalokat, a karácsonyt, a húsvétot, a káromkodást és a vasárnapi utazásokat.
Tilos karácsonyozni
Már a középkorban is ünnepelték a karácsonyt, december 25-én emlékeztek Krisztus születésére. A templomokban istentiszteleteteket tartottak, rövidebb ideig voltak nyitva a boltok és vállalkozások, és mindenki feldíszítette otthonait. Az utcákon végigsétálva ünnepi forgatag várta a járókelőket, különböző színjátékokat adtak elő, mindenhonnan mulatozás zaja szűrődött ki. A kocsmákban dorbézoltak az emberek, összegyűltek a családok, a barátok, és különböző finomságokat, pulykát, pitét ettek.
Cromwell és puritán társai szemében az éneklés és a karácsonyi ünneplés nem csak visszataszítónak, egyenesen bűnösnek minősült. Történelmi források szerint Krisztus születésének december 25-ei ünneplését pazarló pápai hagyománynak titulálták, mely a római katolikus egyházból származott, és fenyegette a tiszta hitűeket.
Szerintük Isten soha nem szólította fel arra az emberiséget, hogy így ünnepelje Krisztus születését. Az elképzelés olyan méreteket öltött, hogy végül az 1640-es években az országgyűlés elfogadott egy rendeletet, mely végleg eltörölte a karácsony ünnepét, de nincs egyértelmű és határozott információ arról, hogy pontosan mettől meddig tartott az időszak. Helyette ezalatt kötelező böjtnapot írtak elő, katonákkal még véletlenszerű ellenőrzéseket is végeztek egy-egy háznál, hogy nincs-e illegális süteményfogyasztás.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Természetesen olyan könnyen nem lehetett elérni, hogy az emberek, főleg a gyerekek ünnepi vágyuktól szabaduljanak. Ugyan a karácsonyi tilalom legalább 10 évig tartott, és végig tilos volt december 25-én ünnepelni, az emberek továbbra is énekeltek, ajándékoztak, lakomáztak, csak elbújva, sokszor a föld alatt, a pincékben.
Amikor 1660-ban Oliver Cromwell elhunyt, a köztársaságot leváltotta az angol monarchia, és eltörölték ezt a jogszabályt, a karácsony minden vallási elemét és velejáróját legalizálták. A tiltásnak hála a karácsony még nagyobb ünneppé nőtte ki magát, mint korábban, a 18. században született a ma is ismert karácsonyi dalok nagy része.
Nosztalgikus fotókon a régi Budapest karácsonyi bája - Nagyon más volt, mint mostanság?
A karácsony, a szeretet és az otthon melege szinte elválaszthatatlanok egymástól. Így van ez most, és így volt ez régen is. Bár kicsit szegényesebb volt a díszítés, de ugyanolyan örömmel ültek a fa alatt a családok, mint mostanság.
Nosztalgikus fotókon a régi Budapest karácsonyi bája - Nagyon más volt, mint mostanság?
Nézegess képeket!
Elolvasom(Képek forrása: Getty Images Hungary)
OLVASD EL EZT IS!
- karácsony
- karácsonyi dal
Ez a karácsonyi dal a világörökség része - Te hány sort tudsz belőle fejből?
- karácsony
- örökbefogadás