Milyen lesz az idő vízkeresztig? A mai nap időjárásától függ: András-napi jóslások és babonák

November 30. sok szempontból jeles napnak számít az évben.

GettyImages-1082011100
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Szent András Jézus tanítványa volt, a 12 apostol egyike. A keresztény vallásban betöltött szerepét jól mutatja, hogy a hozzá kötődő november 30-nak adventi időszak szempontjából is jelentősége van.

Advent első vasárnapja ugyanis minden évben a november 30-hoz legközelebb eső vasárnap. De ehhez a naphoz a népi hiedelemrendszer is számos babonát, jóslást társít.

Szent András apostol

Szent András testvérével, Simeon Péterrel - vagyis Szent Péterrel - együtt Jézus tanítványa volt. András volt az első Keresztelő Szent János tanítványai közül, akit Jézus meghívott a Jordán folyónál. Apostolként józan gondolkodás és kulturális nyitottság jellemezte. Ennek köszönhetően különböző kultúrákban is jól tudta képviselni Jézus evangéliumát: nem erőszakkal terjesztette a krisztusi tanokat, hanem igyekezett azokat az adott kultúrába beleszőve átadni. Ebből adódóan még a legendás szkíták is beengedték maguk közé Andrást. 60-ban azonban achaiai Patra városában hitvitába keveredett Aegeates prokonzullal, melyet követően börtönbe vetették, majd keresztre feszítették. Keresztjének szárait a hagyományostól eltérő módon nem átlósan, hanem X alakban ácsolták, ezért nevezik András-keresztnek ezt a formát. András a későbbiekben halászok, valamint Skócia, Oroszország, Ukrajna, Románia, Szicília és Görögország védőszentje lett.

András-napi babonák, jóslások

November 30-ának a népi kultúrában is jelentősége van. András napján kezdődtek a disznóvágások is faluhelyen - hiszen ekkor már elég hideg volt hozzá -, így november 30-át sokszor disznóölő Szent Andrásnak is nevezik.

Időjóslás

A Katalin naphoz hasonlóan András napjához is kötődnek időjárással kapcsolatos jóslások. A népi megfigyelések alapján úgy tartották, ha András napján esik vagy havazik, a vízkeresztig tartó időszak csapadékos lesz. Ha pedig András napján fagy, a karácsonykor esni fog.

Férjjóslás

De emellett a legjelentősebb házasságjósló nap is az év során. „Aki böjtöl András napján, Vőlegényt lát iccakáján” - tartja egy hajdúszoboszlói mondás. Az ország sok táján ismert férjjósló babona volt, amikor a hajadonok az András-napi böjtöt követően éjjelre valamilyen férfiruhadarabot tettek a párnájuk alá abban bízva, hogy éjjel megálmodják, ki lesz a férjük.

Ehhez hasonló férjjósló praktika volt, ha november 30-án a zsúpfedeles ház ereszét megrázták és megfigyelték, milyen mag hullik ki belőle: ha búza, jómódú legény lesz a jövendőbeli, ha rozs, szegény legény veszi feleségül a lányt. Ha pedig pondró hullott ki belőle, még a következő évben várandós lesz a lány.

A cikk az ajánló után folytatódik

Gombócfőzéssel is próbáltak a jövőbe látni. Kedvelt András-napi jóslás volt, amikor a gombócokba egy-egy férfinevet rejtettek el, majd kifőzték a gombócokat. Amelyik először jött a felszínre, a babona szerint az férfi lesz a lány jövendőbelije.

Az úgynevezett András-kalendárium egy ehhez hasonló férjjósló módszer volt. A hajadon lányok 24 cetlire 24 fiúnevet írtak, majd összehajtogatva egy befőttesüvegbe tették őket. Karácsonyig mindennap kihúztak egy cetlit, amelyik cetli utoljára marad, a jóslás szerint a rajta lévő név lett a jövendőbeli férj neve.

Mikulás-kvíz

Advent egyik első jeles napja december 6. A következő kvízünkkel kiderítheted, hogy eleget  tudsz-e a Mikulásról!

Hány rénszarvas húzza a Mikulás szánját? 8 kérdés az ünnepről, amire kevesen tudják a választ

Kvíz!

Elolvasom

Képek: Getty Images Hungary

Ezt is szeretjük