
Mire készítsd a lelked advent negyedik vasárnapján?
Elérkeztünk advent negyedik vasárnapjához. Olvasd el lelki tanácsainkat!

Most már tényleg csak néhány nap van hátra karácsonyig, hiszen ma van advent negyedik, egyben utolsó vasárnapja.
Az utolsó napok kapkodása közepette szakítsd időt a lelkedre is! Egy pillanatra merülj el a gyertyák lángjának varázslatos fényében, és ismerd meg a mai nap lelki üzenetét.
A negyedik gyertya
A negyedik gyertya színe ismét lila, csakúgy, ahogyan az elsőé és a másodiké. Ez a gyertya az utolsó az adventi koszorún. A szeretetet, valamint Keresztelő Szent Jánost szimbolizálja, aki erre a csodálatos emberi érzésre támaszkodva hirdette Jézus eljövetelét, megnyitva felé az emberek szívét.
Erre készítsd a lelked a negyedik gyertya meggyújtásakor!
Az ezotéria szerint ezen a napon egy lila lepelbe bújt angyal érkezik a földre, aki - kezében egy lanttal -, sok kis angyal kíséretében a tiszta szívű emberekhez énekel. A dal, melyet zengenek, a békét és az újjászületést hirdeti.
Fontos, hogy a legnagyobb sürgés-forgásban se veszítsd el az örömteli várakozás bensőséges érzését. Ha úgy érzed, hogy felőröl a karácsonyi készülődés, az utolsó dolgok beszerzése, a sütés-főzés és a takarítás, akkor ideje változtatnod ezen, hogy békében, szeretetteljesen telhessenek az ünnep előtti utolsó napok is.
Semmi esetre se vállald túl magadat, hidd el, nem a tökéletességről szól a karácsony, illetve épphogy nem attól lesz tökéletes, hogy görcsösen igyekszel azzá tenni. Idegeskedés és veszekedések helyett örülj azok társaságának, akik körülvesznek és szeretnek téged. Így valóban egy meghitt karácsony elé nézhetsz.
-
Három édesvízi igazgyönggyel és cirkóniával díszített fülbevaló14 990 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített medállal9 150 Ft
-
Arany csepp medál31 200 Ft
-
Ezüst nyaklánc K betűs medállal7 490 Ft
-
Csepp alakú cirkóniával és édesvízi igazgyönggyel díszített ezüst nyaklánc13 900 Ft
-
Fehér cirkónia kövekkel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 350 Ft
-
Swarovski® kristályos Eiffel tornyos nyaklánc7 990 Ft
-
Ezüst nyaklánc különleges nap medállal8 590 Ft
-
Ezüst nyaklánc világoskék cirkóniával díszített ovális medállal7 650 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy ezüst fülbevaló13 990 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy nyaklánc féldrágakövekkel14 990 Ft
-
Oroszlán ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Fehéren ragyogó Swarovski® kristályos ékszerszett11 090 Ft
-
Ovális fekete cirkónia kővel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 490 Ft
-
Cirkónia kristályos angyalszárny medál ezüst nyaklánccal14 990 Ft
OLVASD EL EZT IS!

- alkohol
- gyümölcslé
A 6 legnépszerűbb karácsonyi bólérecept az interneten

- mézeskalács
- karácsonyi recept