Ma kell meggyújtani az adventi koszorú egyetlen rózsaszín gyertyáját: ezért más színű, mint a többi
Ma van az örömvasárnap! Advent harmadik vasárnapja kicsit más, mint a többi.
Napjainkban az adventi koszorúkon a legkülönbözőbb színű gyertyák láthatók a fehértől a csillámos piroson át az aranyszínűig. Sokszor maga a koszorú sem kerek: létezik ma már szögletes vagy egyenes csík is - mely könnyebben elfér az étkezőasztalon.
A hagyományos katolikus koszorún azonban három lila és egy rózsaszín gyertya kapott helyet - míg a protestánsoknál általában piros gyertyákkal díszítik a koszorút.
Az adventi koszorú története
Az első adventi koszorút Johann Hinrich Wichern evangélikus lelkész készítette 1839-ben. Ez még egy két méter átmérőjű szekérkerékből volt, és nem négy, hanem 24 gyertya volt rajta - húsz kisebb piros és négy nagyobb fehér. Az általa alapított hamburgi gyermekotthonban december 1-jétől kezdődően mindennap meggyújtottak egy újabb gyertyát - hétköznapokon a kisebbeket, a vasárnap pedig a nagyobbakat.
Az egyre növekvő fénnyel a lelkész célja az volt, hogy Jézus eljövetelét érzékeltesse a gyerekekkel. Ez volt az első adventi koszorú, mely az első világháborút követően már nemcsak az evangélikusoknál, de a katolikusnál is elterjedt. Formája leegyszerűsödött, hiszen jóval kisebb lett, és már nem mindennap, csak a négy adventi vasárnapon gyújtunk gyertyát.
Ezért rózsaszín a harmadik gyertya
Az adventi koszorú első gyertyája - melyet idén november 28-án gyújtunk - lila. Ez az első gyertya, mely a hitet szimbolizálja, Ádámhoz és Évához kötődik, akiknek Isten ígéretet tett a megváltásra.
A koszorú második gyertyája - melyet idén december 5-én gyújtjuk meg - a reményé. A reményé, mely a zsidó nép szívébe költözött, miután megtudták, hogy a Messiás közülük való lesz.
Bár a szeplőtelen fogantatás ünnepe minden évben december 8-án van, advent harmadik vasárnapja is Szűz Máriához kapcsolódik. Az adventi koszorú harmadik - és egyetlen - rózsaszín gyertyája az örömé: a másik három - lila színű gyertyával ünnepelt - vasárnaptól eltérően ezen a napon kevesebb hangsúlyt kap a bűnbánat. Az idén december 12-ére eső harmadik adventi vasárnap elhozza advent második felének kezdetét, egyúttal Krisztus világrajövetelére és Szűz Máriára emlékezünk.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A negyedik gyertyát idén december 19-én gyújthatjuk meg. Az adventi koszorú utolsó gyertyája a szereteté és egyben Keresztelő Szent János nevéhez kötődik. Ő volt az, aki Jézus eljövetelét hirdette az embereknek.
Advent a várakozás időszaka, az adventi koszorún meggyújtott növekvő számú gyertyák pedig a mind nagyobb fényt, a világosságot, Jézus eljövetelét szimbolizálják.
Adventi koszorúk mézeskalácsból
Attól függően, milyen süteményszaggató formákkal rendelkezel, esetleg még egy-kétféle színű ételfesték is rejtőzik a fiókok mélyében, szinte bármilyen koszorút készíthetsz mézeskalácsból.
Gyönyörű adventi koszorúk mézeskalácsból: az ajtóra is akaszthatod, az asztalra is teheted őket
Nézegess képeket!
ElolvasomKépek: Getty Images Hungary