Ezreket vonz a különleges Vasas Könyvtár: a legkreatívabb alapítványi könyvtárként emlegetik

Budapesten, a Magdolna utcában működik egy apró helyiségekből álló könyvtár, ami túlélte az elmúlt évtizedeket, és szakszervezeti könyvtárból már a környék kulturális központjává nőtte ki magát. Az 1990 óta alapítványi könyvtárként működő Vasas Központi Könyvtár Alapítvány vezetőjével, Mátraházi Zsuzsával beszélgettünk.

- Mi a könyvtár története?

- A rendszerváltás előtti időkben sok üzemi-szakszervezeti könyvtár működött Magyarországon, ezek feladata a munkahelyi könyvtári ellátás biztosítása volt. A Vasas Könyvtár is szakszervezeti könyvtár volt, a ’80-as években közel nyolcezer olvasót számlált.

1990 után, amikor sok üzem megszűnt, a letéti könyvtárak állománya bekerült a központi Vasas Könyvtárba, majd egy alapítvány jött létre, amely azóta is működteti az intézményt. Az alapító Vasas Szakszervezeti Szövetség térítésmentesen biztosítja a könyvtár számára a helyet, a fűtést, az áramot, a vizet.

Otthonos és barátságos, hét helyiségből és ezek területét meghaladó alagsori raktárból álló könyvtár ez, mostanra azonban kulturális centrummá, közösségformáló erővé vált. A Magdolna negyed környékén sok idős és sajnos több olyan ember él, akik elszegényedtek, nekik nagy segítség, hogy olvasnivalóhoz tudnak jutni. Mivel a környéken akad pár egyetem, és a kerület rekreációs részének köszönhetően vannak fiatal lakók, személyükben megjelentek az új olvasók is. A mindennapi működést, a programokat, kulturális eseményeket nagyobbrészt a Területi Művelődési Intézmények Egyesületétől és az utóbbi években részint a Józsefvárosi Önkormányzattól elnyert pályázati összegekből biztosítjuk. Mivel nem dúskálunk a javakban, meg kell nézni, mire mennyit költünk, de igyekszünk teljes körű szolgáltatást nyújtani.

- Olyannyira, hogy a Vasas Könyvtárat a legkreatívabb alapítványi könyvtárként emlegetik, és ez nagy részben önnek köszönhető. Hogy került a könyvtárba?

- Magyar-könyvtár szakon végeztem. Először a Gorkij könyvtárban dolgoztam - ez az Országos Idegennyelvű Könyvtár elődje volt. De már az egyetem alatt biztattak, hogy érdemes lenne írással foglalkoznom. Dokumentátorként kezdtem a Lapkiadó Vállalatnál, aztán újságíró lettem: 1981-től a Magyar Nemzet kulturális rovatánál dolgoztam egészen 2000-ig.

Az azt követő időkben főleg szabadúszóként írtam, sajtóismeretet tanítottam. Aztán egyszer, hosszú évek múlva egy osztálytalálkozón valaki megemlítette, hogy működik egy pici könyvtár, ahol könyvtárost keresnek. Kedvet kaptam hozzá, pályáztam, és nagy örömömre felvettek.

- Mit talált itt?

- Kiváló kezdeményezéseket, amelyeket megtartottam. Az érkezésem előtt is voltak a könyvtárban pódiumműsorok, működött múzeumbarát kör, rendeztek könyvvásárokat, gyermekműsorokat. Innen próbáltam továbblépni, ezeket fejleszteni, modernizálni, szélesebb körben elérhetővé tenni.

Olyan kirándulásokkal indítottunk, amelyek az irodalomhoz kapcsolódnak: voltunk a Margitszigeten írók, költők nyomában, vagy elmentünk Ady és Csinszka egyetlen közös otthonába.

Mivel a könyvtárnak szoros kapcsolata van egy közeli óvodával, mindenképpen ki akartam bővíteni a gyermekeknek szóló könyvtárbeavató programokat is, ennek keretében látogatott el hozzánk Csukás István, Erdős Virág és Varró Dániel is.

Újításként vezette be a könyvtár pár éve a bibilioterápiát. Ezzel a módszerrel újságíróként találkoztam, és nagyon hatásosnak találtam. A kiscsoportos foglalkozáson egy-egy irodalmi műből,  részletből indul ki a beszélgetés. Minden résztvevő elmondhatja a gondolatait, benyomásaimat. A  többieket hallva így ki-ki a mások problémáján keresztül a saját nehézségeit is új megvilágításban látja. A foglalkozás nagy népszerűségnek örvend. Most, hogy 2020-ban online térbe kellett helyezni a járvány miatt, vidékről is bekapcsolódtak, sőt többen jelentkeztek, akik szakdolgozatot írnak a témából.

- Nagyon sikeresek az Ön által vezetett irodalmi beszélgetések is.

- Nagy örömünkre igen. Szerény összegekből kell gazdálkodnunk, és így, spórolásból adódott, hogy az irodalmi beszélgetések egy részét magam vezetem. Az idők során talán belerázódtam.

A magam korszakának irodalmi beszélgetéseit A hévízi gyógymódok című könyv reumatológus szerzője nyitotta meg. Sok az idős olvasónk, és próbáltam őket e tekintetben is tájékoztatni. Régi kapcsolatrendszernek köszönhetően járt nálunk például Halász Judit, Tóth Krisztina, Péterfy-Novák Éva, Grecsó Krisztián, Spiró György és sokan mások, de nem akarom névsorolvasássá tenni a beszélgetést. Örvendetes, hogy nagy nevek is vállalkoztak egy józsefvárosi kis könyvtárban tartott beszélgetésre, pláne, hogy a terem, amelyet ilyenkor megkapunk, 70-80 ember befogadására alkalmas.

- A Covid-járvány miatt ezeknek a remek programoknak vége szakadt? Át tudták hidalni a könyvtárat is érintő korlátozásokat?

- Talán furcsán hangzik, de a korlátozás hozott magával valami pozitívumot is. Először nem tudtuk, mihez kezdünk a kötelező zárva tartás idején, de gyorsan kellett cselekednünk, hogy megbirkózzunk a helyzettel. A rendezvényeinket kénytelenek voltunk az online térben megrendezni. Mi magunk is meglepődtünk, mennyire megnőtt ennek következtében az érdeklődés a könyvtár programjai iránt. Nemcsak az olvasóink, de - büszkén mondhatom - több ezer ember nézte meg az online irodalmi beszélgetéseket. A rekordot Esterházy Marcell tartja, de meg kell említenem Gerendás Pétert is, aki a saját nappalijából adott a Facebook-oldalunkon karácsonyi koncertet.

- Fontos a környékbelieknek a könyvtár?

- Azt hiszem, igazi közösségformáló és kohéziós erőt jelent a számukra. Nem csak a környező lakosságnak, a régi Vasasoknak is. Van, aki vidékről jár hozzánk a könyvtárba. Nagyon igénylik a közösséget, a társaságot is.

A korlátozások alatt mindent megtettünk, hogy ne veszítsük el az olvasókat. Igyekeztünk kreatívak lenni a honlapunkon is: számos ingyenesen hozzáférhető kulturális tartalom, könyv, hangjáték, színházi előadás, virtuális múzeumlátogatás linkjét tettük közzé. Talán nem a legmutatósabb emiatt a weblap, de feltétlenül információgazdag. A megduplázódott látogatottság igazolja a döntésünket. Tavaly júliusban tartottunk egy közvélemény-kutatást, és azt az eredményt kaptuk, hogy olvasóink, a könyvtár programjait követő emberek továbbra is fontosnak tartják az online közvetítéseket, eseményeket, így ezeket megtartjuk valahogyan a vészhelyzet elmúltával is.

Jelenleg korlátozott üzemmódban működik a könyvtár: mivel kis alapterületűek a helyiségeink, egyszerre egyetlen olvasót tudunk fogadni. Természetesen az előrendelés, a házhoz szállítás most is működik, időpont-egyeztetéssel, oltási igazolvánnyal továbbra is lehetőség van internetezésre, helyben olvasásra.

- Mik a további tervei?

- Nem szeretek úgy beszélni, mintha mindez az én személyes érdemem lenne.

- Értem. És jelenleg hány fős a csapat?

- Másfél. Nehezen birkózunk a megnövekedett feladatokkal, de jelenleg erre futja a büdzséből.

- Szóval, mik a további terveik?

- A technikai és anyagi feltételek megteremtése ahhoz, hogy folytatni tudjuk az online irodalmi esteket, beszélgetéseket és a többi programot.

- Ilyen egy könyvtár a 21. században?

- Szerintem ma már nem elég, hogy várjuk az olvasókat, és könyvet adunk a kezükbe. Ez persze magától értetődik, folyamatosan frissítjük az állományt a legújabb művekkel. A szóbeli ismeretterjesztés, a közösségépítés azonban ugyanilyen fontos. Nekünk kell odamenni és megszólítani az embereket.

- Nem hiányzik az írás?

- Bár megtaláltam itt a helyem, az újságírást nem hagytam abba. Az szenvedély. Azt hiszem, egy kollégának ezt nem kell magyaráznom.

Fotók: Kurcz Orsi

Olvasás és tanulás - kéz a kézben járnak.

• élet
• könyvtár
• hivatás
• vasas alapítványi könyvtár
• interjú
• Lélek&Test