18

Csak felnőtteknek!

Az általad letölteni kívánt tartalom a hatályos jogszabályok szerint a kiskorúakra káros hatással lehet. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz ne férjen hozzá kiskorú, használj szűrőprogramot!

Ezeket a dolgokat biztosan nem tudtad még az óvszerről!

A legkevésbé érdekes, hogy 1-2 liter vizet is elbír

Használata a nőknek is előnyös.

Tények, érdekességek az óvszerről

Az óvszer a világ egyik leginkább elterjedt védekezési eszköze. A világon körülbelül évente ötmillió óvszer fogy, és ez az egyik legolcsóbb fogamzásgátlási mód, mégis sokan nem tudnak róla mindent.

Az óvszert manapság már mindenféle anyagból, színből be lehet szerezni, és még illatos, ízesített forma is választható belőle. Vannak vékonyabb vagy vastagabb verziók, bordázottak és síkosítottak is.

Az óvszer története

Az óvszert sejtések szerint már az ókori egyiptomiak is használták, de az első konkrét bizonyíték egy Franciaországban található barlangrajzon fedezhető fel, ami időszámításunk után 100-200 körülre tehető. Ez valószínű valamilyen állati bélből vagy bőrből készült eszköz lehetett.

Az első tesztek az óvszerre az 1500-as évekre tehetőek, de a hivatalos eredete a ma használatos óvszernek nem ismert. Használata az 1700-as években kezdett elterjedni, és Charles Goodyear szabadalmaztatta 1844-ben.

Biztonságos szex

Az óvszer segít a biztonságos szexben, és megóv nagyon sok betegségtől is. Nagy szerepet játszik a HIV vírus terjedésének megelőzésében is. Világszerte ez az egyik leghatásosabb és legfontosabb eszköz. Olyannyira, hogy a HIV megelőzése végett tízezerszer biztonságosabb az óvszert használni, mint nem használni. Még az is tud óvszert használni, aki allergiás a latex anyagára, készül ugyanis latexmentes kondom is.

A kondomot orális szexre is lehet használni, érdemes ilyenkor akár ízesített óvszert keresni. Ez ugyanis szintén segít a HIV megelőzésében, de más betegségektől is megóv. És bár a legtöbben azt gondolják, hogy a HIV közösülés során terjed, így is el lehet kapni.

5 dolog, amit minden nő csinál szex után! Még akkor is, ha nem beszél róla

Nézegess képeket!

Elolvasom

Mindenképpen tisztázni kell, hogy bár lehet, hogy bizonyos emberek azt gondolják, két óvszer biztonságosabb, mint egy, de ez nem így van. Sőt, az óvszer így könnyebben elszakadhat a két anyag súrlódásának következtében. Az óvszer egyébként egy-két liter vizet is képes megtartani.

Sokan nem tudják, hogy a kondom használata nemcsak a férfiaknak, a nőknek is jót tesz. Az óvszer használata a hüvely egészségét is fokozza. Megakadályozza a kisebb fertőzéseket, és segít a jó baktériumok szintjének növelésében is. Ráadásul sok nő felszabadultabb így a szex során is.

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Az óvszer egyébként 98%-os biztonságot ad, ha helyesen használják. Érdekes tény, hogy sokan azt gondolják, az óvszert többször is lehet használni, pedig az óvszer csak egyszer használatos eszköz. És persze a lejárati időre szintén figyelni kell. Érdemes ezért az óvszer használata előtt megnézni az lejáratát is. A legtöbb kondom négy év után jár le.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük