Hány éves vagy? A kutatók szerint ennyit kellene szexelned
Kiderítették, mennyi lenne az átlagos szexmennyiség a különböző korosztályoknak.
Sokan kíváncsiak arra, hogy mennyiben különbözik a szexuális életük más párokétól. Például, hogy hosszabb vagy rövidebb ideig szeretkeznek, vagy akár arra is, hogy gyakrabban vagy ritkábban bújnak össze másoknál.
Az már kiderült, hogy milyen hosszú egy átlagos szeretkezés - és elég meglepő lett az eredmény -, egy újabb kutatás pedig azt állapította meg, hogy mennyi az átlagos szexmennyiség, méghozzá különböző korosztályokra lebontva.
Ennyi a normális szex a te korodban
A Kinsey Egyetem szakértői a vizsgálataik alapján meghatározták, hogy mennyi szex számít normálisnak 20, 30, 40 vagy 50 évesen. Először is megállapították, hogy a fiatalok hancúroznak a legtöbbet, mivel a 18-29 éves korosztály átlagosan heti kétszer vagy évi 112 alkalommal bújik ágyba a párjával, amit azonban sokan meglepően kevésnek találtak. Pedig ez a mennyiség később csak még tovább csökken.
Arra is fény derült ugyanis, hogy a 30 és 39 évesek heti 1,6 alkalommal szeretkeznek, vagy egy évben nagyjából 86-szor. Később pedig még tovább csökken ez a szám: a 40-49 közötti korosztály kevesebb mint heti egyszer szexszel, vagy nagyjából évi 69-szer.
- Ezek az eredmények arra mutatnak rá, hogy az évek múlásával egyre inkább csökken a szexuális aktivitás, ami leginkább a különböző egészségügyi problémák megjelenésének köszönhető, ezek ugyanis negatív hatással vannak az intim együttlétek mennyiségére és minőségére is - mondta a kutatás vezetője, dr. Justin Lehmiller a Medical Dailynek, aki azt is hozzátette, hogy az 50 év felettiek szexmennyiségét nem is tudták megállapítani, mert a legtöbben nem voltak hajlandóak nyilatkozni az intim szokásaikról. A szakértők szerint ez nem meglepő, de a kor előrehaladtával is lényeges megbeszélni ezeket a problémákat, mivel a szex kortól függetlenül a párkapcsolatok egyik igen fontos tényezője.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.