László felesége halála után egyedül neveli kisfiát, most ő is beteg lett: hiába erős, magára maradt

Laci az a fajta férfi, akinek a szeme is nevet, ha mosolyog. Bekísér minket, közben csukja a kaput, viszi Nimródot és veszi ki a kezünkből a bevásárlószatyrot. A konyhába lépve az első, amit megpillantunk, Katalin: hatalmas fotóról mosolyog ránk.

Laci nehezen veszi a levegőt, zihál, de viccesen megnyugtat minket, most tesztelték, negatív. Ez egy tünet, most éppen rosszabb, de ne aggódjunk, jól van. Kávéval kínál, elfogadom.

Amíg a kávéfőzővel foglalatoskodik, önkéntelenül is a fotókkal teli hűtőhöz lépek. Családi képek. Pár régi üzenet. Egy boldog anya.

Katalin tizennégy évet várt, hogy anya lehessen. Az orvosok azt mondták, soha nem lehet gyerekük. Nimród négy hónapos volt, mikor az anyát leukémiával diagnosztizálták és kisfia második születésnapján már nem élt.

– Tíz hónapig volt kórházban – kezdi történetüket Laci –, ez alatt az idő alatt összesen nyolc napot töltött itthon.

Laci közben egyedül nevelte kisfiát, járt a kórházba. A munkahelyét elveszítette, a közmunka programban kapott helyet. Nimródot sokszor vitte magával, amikor nem, a kisfiú keresztanyja, vagy a háziorvos asszisztense vigyázott rá. Katalin csontvelő-transzplantációja után előkészítette a steril szobát. Ehhez a falubéliektől kapott segítséget. A közösség összefogott, gyűjtést rendeztek.

Laci száz napon keresztül ápolta Katalint. A steril szobának igen szigorú feltételeknek kell megfelelni és a további előírások is szigorúak: naponta kétszer kellett takarítani, naponta ágyat húzni, a betegnek napi kétszer kell átöltöznie és csak friss ételt ehet. A fürdőt és a mosdót minden használat előtt fertőtleníteni kell.

–  De nem ez volt a legnehezebb. Hanem az… tiltsd meg egy anyának, hogy száz napig ne ölelje magához a gyerekét! Gondolj bele!

Nem, képtelen vagyok belegondolni. Nincs ember, aki ezt kibírná.

Katalin betegsége alatt Laci elveszítette a szüleit is. Édesanyja nem érhette meg Nimród születését, édesapja súlyos agyvérzést kapott. Öt nappal később épp a kórházba vitte vizsgálatra Katalint, mikor a halálhírről értesítették.

A szülői ház gondja ekkor szakadt igazán Laci nyakába. A szülők a gazdasági válság alatt megnövekedett hitelt már nem tudták fizetni, házuk árverezésre került, de az ingatlan az árverés során nem kelt el. A szülők ugyanabba a faluba költöztek, ahol Laciék élnek. Akkor még minden rendben volt, Laci jól keresett, Katalin is dolgozott, ők fizették az albérletet, segítették őket. De az üresen álló házba betörtek és elloptak belőle minden mozdíthatót, eladhatót. A leromlott műszaki állapotú ház elveszítette értékét, a rajta levő hitel viszont Lacira, mint örökösre és kezesre szállt.

Egy szeptemberi napon, Katalin születésnapja után pár nappal, egy kontroll után telefont kaptak a kórházból: azonnal menjenek be. Rosszat sejtettek, és félelmük beigazolódott. A rák kiújult. Katalin úgy érezte, képtelen szembenézni az újabb kezelésekkel. Azt a kis időt, ami hátra van, a családjával szerette volna tölteni. Végül sikerült rábeszélni őt, de a kezelések nem segítettek, állapota rohamosan romlott. November végén már csak tüneti kezelést, morfiumot kapott, január 2-án pedig végleg itt hagyta kisfiát és Lacit.

– Biztosan érezte – suttogja Laci, miközben a benéz a szobába, ahol Nimród játszik –, biztosan tudta, hogy az anyukája beteg. Feltűnően csendes gyerek volt. Az utazásokat a kórházba is csendesen tűrte, nem sírt szinte sosem. Az anyjával pedig feltűnően gyengéd volt. Olyan szelíden bújt hozzá. Mintha ő így próbált volna a maga módján hozzájárulni ehhez a tragédiához, így segített volna.

Apa és fia magukra maradtak. Mivel Laci sikeresen pályázott egy állásra, dolgozni kezdett, a kisfiú bölcsődébe került. Amikor Laci nem dolgozott, a hagyatéki ügyek útvesztőjében bolyongott. De hittek abban, hogy a sors már nem tartogat számukra tragédiát.

Egy nap aztán, mikor már hetek óta rosszul érezte magát, Laci összeesett otthon, a konyhakövön.

A vizsgálatok során agyi aneurizmát és autoimmun betegséget állapítottak meg nála.

–  Az agyi aneurizma beavatkozással jár. Katéteres megoldással próbálják az elvékonyodott érfalat megerősíteni. De ez a járvány miatt most elmaradt. Ahogy a további neurológiai és egyéb vizsgálatok is. Ahhoz, hogy célzott, specifikus terápiát alkalmazzanak, hogy a megfelelő gyógyszereket kapjam, további vizsgálatokra van szükségem.

Amint a járványhelyzet lehetővé teszi, Lacira hat hónapos kórházi tartózkodás vár. Állapota hol stagnál, hol rosszabbodik. Munkahelyén áthelyezték, mert így nem tud gépeket kezelni, vezetni sem. Hogy mennyire van veszélyes állapotban, ő maga sem tudja. Az agyi aneurizmával elélhet akár száz évig is, de egy tüsszentés, vagy egy nehezebb szatyor megemelése is végzetes lehet. Panaszai az autoimmun betegség miatt vannak.

–  A betegség elsősorban az idegrendszert támadja, de a látásom is romlik. Sokszor zsibbadok, az egész bal felem, ilyenkor alig tudok járni. Memóriazavaraim és légzési nehézségeim is vannak, ezért zihálok így. Van, amikor jobb, van, amikor rosszabb.

A kávém kihűlt, hozzá se nyúltam.

– A riadólánc már megvan – nevet Laci. Nimródra a fogadott nagymamák, keresztszülők vigyáznak majd, míg ő kórházban lesz.

A kisfiú kiszalad, türelmetlen. – Apa, gyere már! – Mindjárt megyek kisfiam – simítja meg a fejét Laci olyan szeretettel, ahogy csak egy anya tudja. Mert Laci szerint ő maga anyává vált. Már nem szégyelli a könnyeit sem. – Túl vagyok már ezeken a dolgokon, hogy a férfiak nem sírnak, legyint.

– Megvan mindenen, hidd el. A fizetésem 33%-át vonják, az a 22 millió hitel, amit összesen ráterheltek erre a házra, majd egyszer elfogy. Van fedél a fejünk felett, tudok mit enni adni Nimródnak. Még nasit is. Van munkahelyem. Amit én szeretnék, azt nem lehet megoldani – néz a fotóra Laci. – A páromat szeretném. Hogy a kisfiam visszakaphassa az anyukáját. Hogy Kati lássa őt felnőni. A többi… majd valahogy lesz. Abba kapaszkodok, amit a párom mondott mindig: az a legfontosabb, hogy megéljünk egy újabb napot.

Ha úgy érzed, szívesen segítenél Lászlónak és kisfiának, most megteheted. A Gyermekétkeztetési Alapítvánnyal közösen gyűjtést szervezünk László számára. 1.800.000 Ft összegyűjtését tűztük ki célul. Ez az összeg fedezi László számára a féléves kórházi tartózkodásának költségeit - az oda- és visszautazások költségét, az üzemanyagot, a gyógyszerek kalkulált költségét, az otthoni állandó kiadásokat, és Nimród ellátásának költségeit.

Az adományokat a Gyermekétkeztetési Alapítvány bankszámlaszámára várjuk.
LEZÁRULT A GYŰJTÉS, MEGVAN A KITŰZÖTT ÖSSZEG! :) 12.18-án, pénteken délelőtt teljesült a cél. Köszönjük szépen, fantasztikusak vagytok, csodát tettetek! A bejelentésről, további részletekről ide kattintva olvashattok.

• adomány
• rászorulók támogatása
• rászoruló magyar család
• segítség
• összefogás
• gyermekétkeztetési alapítvány
• Lélek&Test