Nem is eszel, mégis rakódnak rád a kilók? Rejtett lelki okok a háttérben
A hízás hátterében számos lelki probléma állhat, derítsd ki, mi!
Biztos vagy abban, hogy nem eszel sokat, mostanában mégis rakódnak rád a plusz kilók? Ne koplalj, inkább derítsd ki, mire használod ezt a különös védőfaladat!
Amikor egy álom teljesül
Erzsi 17 éves kora óta vágyott egy boldog párkapcsolatra, mely tervei szerint házasságkötéssel folytatódna, és aztán gyerekeket szülhetne. Egy fiút és egy lányt, ám az is belefér, ha lesz talán még egy harmadik is - amikor ezt tervezgette, mindig elmosolyodott.
Sajnos sokáig csak megbízhatatlan, családalapításról hallani sem akaró férfiak kerültek az útjába. Többségük ráadásul nős volt, így előre leszögezték, kalandot keresnek, nem komolyak a szándékaik. A lány a harmadik ikszhez közeledve egyre kétségbeesettebben számolta az évek és a lehetőségei múlását. Ekkor találkozott össze Zoltánnal.
A fiú nemrég vált el, tehát szabad volt, és - Erzsihez hasonlóan - nagyon vágyott volna gyerekekre. Ráadásul még jóképű is, a szakmájában sikeres - na, te aztán megfogtad az Isten lábát, mondogatták Erzsinek a barátnői, kicsit talán még irigykedve is.
Önsorsrontás szűk ruhákban
Minden stimmelhetett volna tehát, kivéve, hogy Erzsi hirtelen hízni kezdett. Először a boldogságára fogta, arra, hogy végre megnyugodott, révbe ért. Aztán megijedt egy kicsit, mi lesz, ha Zoltánnak nem tetszik majd a szaporodó kilóival. Keményen tornázott és fogyókúrázott, lassan minden gondolatát a kalóriák számlálása töltötte ki. Képes volt lemondani egy randevút, ha nem bírta belepréselni magát a dögös farmerszoknyájába. Meg sem hallotta anyja tanácsát: mi lenne, ha vennél magadnak néhány új ruhát, mondjuk, legalább egy számmal nagyobbakat.
Zoltán eleinte nap mint nap türelmesen biztosította arról, hogy neki így is tetszik, és egyáltalán nem látja kövérnek. Aztán egyre kétségbeesettebben kérlelte a lányt, hagyja abba az önsanyargatást, inkább élvezze vele együtt az életet. A kaput végül a régóta tervezett közös nyaralás tette be, amikor Erzsi nyakig felöltözve ücsörgött a vízparton, és az esti gyertyafényes vacsora helyett futni ment. A fiúnak ez már sok volt, ultimátumot adott Erzsinek: gondolja át, mit szeretne, mert ő egy duci nőt szívesen elvenne, ám egy aszkétával nem akar közös jövőt tervezni.
Nehezen hozzáférhető okok
Nem minden elhízás lelki eredetű, viszont, ha az orvostudomány eszközeivel nem magyarázható, illetve komoly életmódváltással sem visszafordítható kövérségről van szó, érdemes megnézi a családi rendszerbe visszavezethető okokat is. Ilyen például a félelem a szeretet hiányától, amikor azért gyűjt valaki tudattalanul plusz kilókat, hogy valamelyik szülőjének bizonyítson.
Lehet, hogy neked nem vagyok elég jó, de majd megmutatom, hogy megállok a magam lábán, erős vagyok egyedül is - ez vagy ehhez hasonló fogadalom dolgozik ilyenkor a lelkében. A kicsivel vagy jóval, illetve a szükségesnél mindenképpen többet evés olykor ösztönös földelés, azaz biztonságra törekvés. Sőt, esetleg az élethez való ragaszkodást jelzi. Gyakori, hogy aki elveszít egy hozzá nagyon közel álló személyt, akkor azért eszik a megszokottnál szenvedélyesebben, mert a lelke így figyelmezteti rá: bármennyire hiányzik neki az illető, nem mehet utána, életben kell maradnia.
Deríts fényt a problémára!
Ha olyan problémád van, mellyel úgy érzed, hogy nem tudsz megbirkózni - például a folyamatos, ok nélküli hízás -, hívd segítségül a családállítást!
Van, aki a gyermekkorában elvárt, de valamilyen ok miatt elmaradt szeretetet próbálja így pótolni. Ha ez a helyzet a szülő korai halálával függ össze, illetve, ha valakit egészen kiskorában - mondjuk egy kórházi kezelés miatt - elszakítottak rövidebb, hosszabb időre az édesanyjától, a tudattalanjában furcsa egzisztenciális félelem dolgozhat, ezért habzsol folyamatosan, szinte soha nem érzi úgy, eleget evett. A családállítás mindig azokat a lélekszinten ható összefüggéseket hozza elő, melyek a sokat evés és a kilók szaporodásának hátterében esetleg meghúzódnak.
Félelem a férfiaktól
Az elhízás lehet azonban védekezés is. Akinek mondjuk a saját nőiségével van baja - valami miatt nem meri megélni azt -, gyakran épít védőfalat képletesen, ám fizikálisan is jól láthatóan maga köré.
Ez történt egyébként Erzsivel is. A családfelállítás az ő esetében azt derítette ki, hogy belekeveredett a szülei rossz házasságába, hiszen sajnálta az anyját, aki sokat szenvedett az apja testi, lelki bántalmazásai miatt. Ösztönösen - szolidaritásból - átvette az anyjától hallott, férfiakkal kapcsolatos hitmondatokat: nem becsülik meg a nőket, mindig csak azt akarják, és, ha megkapták, már nem is kellünk nekik. Az ilyen és hasonló anyai tanítások elraktározódtak aztán Erzsi lelkében.
A lány tudatosan ugyan vágyott volna egy szép, beteljesülő párkapcsolatra, a tudattalanjában azonban megkötötték az előbbiek. Emiatt választott ki olyan, például nős férfiakat, akik biztosan nem akarták őt feleségül venni. Így maradhatott hű ahhoz, amit az anyja képviselt. Amikor pedig megismerkedett Zoltánnal, megint csak tudattalanul, a plusz kilókat hívta segítségül. Az elhízás mögé bújtatta el a nőiségét.
Esély XXL-es boldogságra
A családfelállítás abban tudott segíteni Erzsinek, hogy a lány megértette, a szülei házasságához nincs köze. Neki épp erre az apára és anyára volt szüksége ahhoz, hogy világra jöjjön, mindkettőjüket egyformán szeretheti, nem kell sem az egyik, sem a másik oldalra állnia. Hiszen mindaz, ami az apja és anyja között párkapcsolati szinten történt, csakis rájuk, a két felnőttre tartozik. Erzsi pedig megengedheti magának, hogy a saját házasságában boldogabb legyen, mint ők.
Tényleg a mesterséges intelligencia irányít mindent 20 év múlva?
Ha kíváncsi vagy, hogyan formálja át a mesterséges intelligencia az életünket mindezt könnyed, szórakoztató és közérthető módon megközelítve, akkor gyere el előadásunkra, ahol Szily Nóra vendége Rab Árpád trend- és jövőkutató lesz. Az előadás során kiderül, milyen szerepe van a mesterséges intelligenciának a mindennapjainkban, és hogyan alakíthatja a jövőnket. Gyere el, és tudd meg, mit hoz a jövő!
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2024. október 24. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A lány ezt követően, különösebb erőfeszítések nélkül, három hónapon belül visszanyerte versenysúlyát. Ekkor vásárolt egy hatalmas méretű pólót, és postára adta a következő üzenettel: az én szívemben ekkora szeretet van. Zoltán jót nevetett, amikor kibontotta a csomagot, és elolvasta a kísérőlevelet. Azonnal a telefonja után nyúlt, hogy felhívja Erzsit.
OLVASD EL EZT IS!
- önbizalom
- önbecsülés
Nem szereted önmagad?
- szerelem
- párkapcsolati probléma
A párkapcsolati válság lelki okai a szakértő szerint
- rák
- bőrbetegség