Honnan tudhatod a randin, hogy nem akar folytatást a másik? Ezeket figyeld a testbeszédében
Nem mindegy, hova néz, vagy hogyan ül a partner a randevún: így viselkedik az, aki nem szeretne több találkát.
Az első randevún mindenki igyekszik kideríteni, hogy áll hozzá a másik, valóban összepasszolnak-e, illetve azt is, hogy tényleg szeretne-e következő találkozót. Sokszor a partner szavaiból nem egyértelmű, hogy mit gondol, de a testbeszéde tudattalanul árulkodik minden apró részletről - ezért is érdemes ezt figyelni.
A mozdulatok úgy mesélnek az érzelmekről, hogy az sokszor saját magunknak sem tűnik fel. Egyes testtartások egyértelműen arra utalnak, hogy a másik kellemetlennek találja a helyzetet, nem táplál szimpátiát a randipartnere iránt, és nem vágyik következő randevúra. Ha ezeket veszed észre, valószínű, hogy nem akar folytatást.
Folyton elpillant vagy elfordul
Ha két ember igazán érdekesnek, megnyerőnek, vonzónak véli egymást, akkor beszélgetés közben tartják a szemkontaktust, egymás felé fordulnak, és teljesen a párjukra koncentrálnak. Ha viszont úgy látod, hogy a másik folyton elpillant, alig néz a szemedbe, állandóan elkalandozik a tekintete, akkor az már az elején intő jel lehet. Ahogyan az is, ha a testét oldalra fordítja, és a lábfejei sem feléd néznek - ezek is érdektelenségről árulkodnak ugyanis.
Zárkózott testtartás
Unalomról, a szimpátia hiányáról mesél az is, ha az illető szinte végig zárkózott testtartást vesz fel. A karba tett kezek, a keresztbe tett lábak arra utalnak, hogy a másik nem érdeklődik a jelöltje iránt, és minél hamarabb szabadulni szeretne a kellemetlen helyzetből.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Tartja a távolságot
Akárhol is vagytok, tartja a fizikai távolságot? Hátralép, elhúzódik, és eszébe sem jut közelebb menni vagy hozzád érni? Ez szintén figyelmeztető jel lehet. A randevúk során vonzódásról árulkodik, ha a partner igyekszik közelebb húzódni hozzád vagy megérinteni, de ha kifejezetten idegenkedik ettől, és kerüli a kontaktust, akkor vagy nagyon izgul, és zavarban van, vagy pedig nem érzi köztetek a szikrát, nem érez vágyat a továbblépésre.
Erőltetett mosoly
Egy mosoly akkor őszinte, ha nemcsak a száj húzódik felfelé, hanem valamennyire a szem sarka is, és megjelennek az apró mosolyráncok. Ha ez nem így történik, valószínűleg csak erőltetett nevetésről van szó, ez pedig nem túl jó egy randin.
Összeráncolt homlok, összehúzott szemöldök
Az összeráncolt homlok és az összehúzott szemöldök általában negatív érzelmekről árulkodik. Mutathat értetlenkedést, furcsállást, de antipátiát vagy haragot is mutathat, így semmiképp nem üzen jót a találkán. Ha ezt tapasztalod, nagy rá az esély, hogy nincs meg köztetek az összhang, és nem vagytok egy hullámhosszon.
Testbeszédkvíz
Kvízünkben letesztelheted, te mennyire vagy képben a testbeszéd jelentésével. Tudod, mit üzen az erős kézfogás, a gyakori pislogás vagy épp az enyhén oldalra döntött fej? Válaszolj az alábbi kérdésekre, és kiderül!