18

Csak felnőtteknek!

Az általad letölteni kívánt tartalom a hatályos jogszabályok szerint a kiskorúakra káros hatással lehet. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz ne férjen hozzá kiskorú, használj szűrőprogramot!

Milyen szexjátékokat látnak szívesen a pasik az ágyban? (18+)

A péniszgyűrű a legvégső határ, vagy még a vibrátor is belefér? Tudd meg, milyen extrákat szerezz be!

Sok pasi magától nem állna elő játékos kütyükkel, ugyanis szeretik azt érezni, hogy egyes egyedül az ő szerszámuk is elég ahhoz, hogy a nő a csúcsra jusson. Mások nem csinálnak kifejezetten hiúsági kérdést a dologból, egyszerűen csak úgy tartják, hogy a játékokra inkább a nőknek van szükségük - de persze akadnak olyanok is, akik maguk sem riadnak vissza a szexkellékektől, és akár meglepő ötletekkel is szolgálhatnak.

Általában azonban a kezdeményezőkészségtől függetlenül a férfiak nincsenek kifejezetten ellene a játékszereknek, legalábbis bizonyos határokon belül. Kíváncsi vagy, ezek hol húzódnak, és melyek a szívesen látott holmik? Olvass tovább!

Plüssbilincs

Bár a rózsaszín szőrrel borított alkalmatosságról valószínűleg kevesen mondanák azt, hogy kifejezetten férfias tárgy, abból a szempontból minden játékszer körül a legpasisabb, hogy a használatát valószínűleg a férfi veti fel. Bizony, ez a legszívesebben látott kütyü az ágyban, hiszen a kötözés sokak fantáziáját kifejezetten izgatja.

Persze a legkívánatosabb az a felállás, amikor a férfi maga kattinthatja rá a szőrös bilincset a nő csuklójára, hogy kiszolgáltathassa őt kényeztető kedvének, de adott esetben magad is kézbe veheted az eszközt, hogy te legyél az, aki diktál. Amennyiben megtetszik a játékszer, bátran szerezz be egyet, hiszen párod is biztosan örülni fog, csak egy dologra vigyázzatok. Mielőtt bárki használná a bilincset, győződjetek meg róla, hogy a kulcsok is kéznél vannak, különben kellemetlen meglepetésben lehet részetek, ha a kényeztetés véget ért.

Szexkocka

A plüssbilincsnél már kevésbé egyöntetű népszerűségnek örvend a szexkocka, de még ez is előkelő helyen szerepel a listán. Arról a kis tárgyról beszélünk, melyet a szexshopokban tetszés szerint egyes vagy páros csomagban lehet kapni, ahol is az egyik kockán testrészek vannak, a másikon pedig cselekvések - vagy egyszerűen csak pózok. Sokan túl csajosnak tartják az ilyen kifejezetten játékos köntösbe öltöztetett kiegészítőket, ugyanakkor, ha ügyesen megteremted a közeget a mókához, párodnak biztosan nem lesz ellene kifogása.

A 15 legforróbb férfi szexfantázia

Nézegess képeket!

Elolvasom

Szerencsére a kockajáték menete nem túl bonyolult, hiszen csak dobni kell, ezt követően pedig a másiknak végrehajtani, amit a két kockáról össze tud olvasni. Az egyes verzió még ennél is egyszerűbb, hiszen ezen általában csak pózok vannak. Ha tehát nem tudjátok eldönteni, mihez lenne kedvetek, adott esetben feldobhatjátok az együttlétet azzal, ha a játékszerre bízzátok magatokat, és élvezitek, amit a szerencse dob.

Kényes játékok

Érdemes bepillantani a játékszerek rázósabb területére is, ami nem más, mint a pénisszel kapcsolatos kütyük tárháza. Ide tartoznak a péniszgyűrűk, a műpéniszek és a klasszikus női kedvencként emlegetett vibrátorok.

Péniszgyűrű

A csoportból még ez a legszívesebben fogadott kütyü, hiszen nem egyszerűen a női gyönyört hivatott növelni, hanem bizonyos kínos férfias problémákra, mégpedig a korai ejakulációra is könnyű orvosságot jelent. A rezgő fajtája már felvetheti egyes férfiakban azt a gondolatot, hogy vajon nem azért kerül-e a drogériát pásztázva a kosaradba, mert olyan stimulációra képes, amire a pénisz önmagában soha, de ezt könnyen elhessegetheted pár meggyőző mondattal.

Hiszen a péniszgyűrű mit sem változtat azon, hogy ő okoz neked gyönyört, a saját testével - ez tehát még mindig a szívesen fogadott játékok közül való.

Műpénisz és vibrátor

A problémás kettős a klasszikus női kedvencekként emlegetett játékszerek párosa. Ezek már nem örvendenek egyöntetű népszerűségnek a férfiak körében: van, aki hallani sem akar róla, hogy az ágyban más fallikus dolog is jelen legyen, mint amivel ő rendelkezik.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Sokaknak tehát az az aggálya támadhat, ha a vibrátorral vagy a műpénisszel fűszerezett együttlét merül fel, hogy talán ők kevesek a nő számára, és ezért van szükség a játékokra, vagyis nem az együtt játszás céljából, hanem a pasi helyett. Szerencsére azonban akadnak, akiket könnyű túllendíteni ezen az aggodalmon, és, ha rájönnek, hogy ők maguk szerezhetnek a kütyük segítségével a szokásosnál nagyobb gyönyört kedvesüknek, többé nem ódzkodnak a vibrátortól sem.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük