18

Csak felnőtteknek!

Az általad letölteni kívánt tartalom a hatályos jogszabályok szerint a kiskorúakra káros hatással lehet. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz ne férjen hozzá kiskorú, használj szűrőprogramot!

Miért buknak a pasik a rosszlányokra?

A pasivadász csajok, akik csak futó kalandra vágynak, sokszor hamarabb találnak férfit, mint az, aki komoly kapcsolatot akar. Tudd meg, miért!

Elismerjük, a pasik nem vetik meg a rosszlányokat, feltéve, ha csak éppen annyira repedt a sarkuk, hogy az őrületesen szexivé tegye őket. Arról azonban már nehezebb beszámolni, hogy mégis miért éppen ők kellenek. Hiszen folyton félrekacsintgatnak, megbízhatatlanok: közel sem azok, akik az otthon melegének megteremtésére törekednének, vagy egyáltalán vágynának.

Könnyen kapható

Tegyük fel, hogy egy szórakozóhelyen megjelenik két külsőleg hasonló kaliberű nő. Az egyik egy asztalnál szótlanul szürcsöli italát, néha megfigyeli ugyan az arra járókat, de nem különösebben kezdeményező, inkább arra vár, hogy valaki felfedezze. A másik eközben csábítóan mozgatja magát a zene ritmusára, esetleg a pult mellett kacérkodik, és nem süti le a tekintetét szemérmesen, ha ránéz egy férfi, hanem nyíltan flörtölni kezd.

Nem nehéz megjósolni, hogy melyikük tér haza egy partnerrel vagy legalább egy lefixált randival a zsebében. Lehet, hogy a sarokban megbújó lány remek barátnő lenne, és a hálószobában is igazi vadmacska, ez azonban nem derül ki, hiszen nem is ad lehetőséget rá, hogy felfedezzék. Elismerjük, olykor a pasas a könnyebb lehetőséget választja, az pedig bizony többnyire nem az a lány, aki dögös, okos és még hűséges is.

Nőbe csomagolt tökösség

De nem azért kell imádni a rosszlányokat, mert könnyen kaphatóak. Többnyire él bennünk az az előítélet, hogy aki falja a pasikat, az ugyanígy van a pasis dolgokkal is, és bizony, ha valaki otthon van a Forma 1-ben, gond nélkül lekíséri az Unicumot egy pofa sörrel, és hétvégenként biciklizni jár, az sok férfinak bejön.

Feltéve, ha emellett piszkosul nő is tud lenni az illető. Az ugyanis, hogy otthonosan mozog az ellenkező nem világában, azt a benyomást kelti, hogy ez a csaj nem az  lesz, akivel vásárolni kell majd járni. Fel sem merül, hogy ez is csak egy női fortély, melynek célja, hogy a pasi észre se vegye, amint belegabalyodik a vörös rúzsos hálóba, és valójában a Playboy helyett ez a csaj is a Joy magazint veszi havi rendszerességgel.

15 árulkodó jel, hogy bejössz a pasinak

Nézegess képeket!

Elolvasom

A férfit könnyű átejteni, hiszen a nő oldalán a korsó mellett még ott sorakoznak a kibogozhatatlan praktikák, a hosszú szempillák, a mosolygós ajkak, a lejjebb található idomokról nem is beszélve. A rosszlányok pedig mindezt nem is szégyellik kihasználni.

A megszerezhetetlen

A vadászat néha jobb, mint a biztos zsákmány. Hiába változnak az udvarlási szokások, a pasikból valószínűleg soha nem fog kiveszni ez az ösztön. Igen ám, csak a többi vaddal ellentétben nem a leggyengébb láncszem elejtésére törekszünk, sőt. Jelentősen kevesebb izgalommal jár egy olyan nőt megszerezni, aki egyből várja a következő randit, számon kéri a pasin, hogy a köztes időben mit csinált, netán arról is beszámol, milyen közös életre vágyik.

A csábító nő mellett, akitől úgy kell kiimádkozni egy második találkozási lehetőséget, természetesen az esetleges pofára esés is színezi a képet. Ám ez is csak olyan plusz, ami még jobban felkorbácsolja a vágyakat, mert a pasi azt reméli, hogy majd ő lehet az, aki megszelídíti a dögös vadmacskát.

Milyen barátnőre vágynak?

Akármilyen csábító is a rosszlány, a barátnőben nem feltétlenül ugyanazt keresik a férfiak. Ha szeretnéd tudni, milyen tulajdonságokra vágynak a hosszú távú kapcsolatban, nézd meg videónkat!

Tapasztalat

A nő, aki egy kicsit rossz, és nem riad vissza a kalandoktól, valószínűleg nem csupán a hálószobában, de az élet más területén is bevállalós. Ezáltal egy sor olyan dolgot tapasztal meg, melyet szendébb társai csak hírből ismernek - nem beszélve arról, hogy a férfi gyanítja, hogy a szexben sem ismer tabut, nyitottabb, és jó értelemben vett gátlástalanság jellemzi.

Ez pedig már önmagában is elég ahhoz, hogy minden pasi legeltesse rajta a szemét, miközben bűnös gondolatok keringenek a fejében. Természetesen lehet, hogy ő a kalandjai felét sem gondolja komolyan, és a férfi sem feltétlenül élete párját keresi benne.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

De mielőtt eljut oda, hogy a jó lányokra vadásszon, a férfinak is be kell vállalnia néhány olyan, veszett ügyet, amiből ő kerül ki csalódottan. Ha már kellő sebet gyűjtött a szívére, és rájön, hogy a szabadság nem ér annyit, hogy őt csalják meg, és rosszalló női tekintetekkel találja szemben magát, amikor megkérdezi gyanús időben hazalibbenő partnerét, hogy merre járt, valószínűleg ő is megérik arra, hogy végre odamenjen ahhoz a lányhoz, aki a sarokban ül. Előtte azonban neki is tapasztalnia kell. És ezt sokak számára a rosszlányok jelentik.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük