Külföldi munkavállalás

Gondold át, hogy mikor hagyod el a szülőhazád!

Jó kalandnak tűnhet idegen földön munkát vállalni, de biztos, hogy a pénzkeresés motivál?

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Csábít a jobb élet reménye? Itthon csak vegetálsz, ezért szívesen elmennél messzire, egy idegen országba, ahol akár mindent elölről kezdhetsz? Mielőtt becsomagolnál, és elővennéd az útleveledet, érdemes tisztázni, valójában mi motivál az indulásban. Ennek felderítéséhez a családállítást is segítségül hívhatod.

Mennyire biztos a távoli, szép, új világ ígérete?

Blanka napról napra egyre jobban szenvedett az eddig kialakított életében. A munkáját nem szerette, de nem tudott váltani, hiszen szüksége volt a biztos keresetre. 30 négyzetméteres lakását hitelből vette meg, és komoly erőfeszítésébe került, hogy törlessze a részleteket. A vőlegénye közben már az esküvőt sürgette, ő azonban egyáltalán nem volt biztos abban, hogy ez a férfi az, aki mellett szívesen leélné az életét.
A húszas évei végéhez közeledő lány elkezdett arról ábrándozni, hogy hirtelen összepakol, és elutazik messzire, ahol elölről kezdhet mindent, új munkája, új társa, azaz teljesen új és biztosan jobb sorsa lehet.

Beiratkozott egy intenzív nyelvtanfolyamra, kiválasztotta a távoli országot, és felkutatott minden olyan ismerőst, akitől segítséget remélhetett a külföldi munkavállaláshoz. Maga sem értette, miért, de akkor esett igazán kétségbe, amikor befutott az első komoly ajánlat. Szorongani kezdett, álmatlanul forgolódott, pánikba esett. De hát ez az, amire vágyom, akkor mi akadályoz meg abban, hogy megvalósítsam? - tette fel a kérdést egy családállítási csoportban.

A felmenők sorsa?

Ennél sokkal fontosabb kérdés - magyarázta Blankának az állításvezető -, hogy valójában mi motivál téged. Miért akarsz elmenni Magyarországról? Valami miatt éppen ott szeretnél boldogulni, vagy inkább az, hogy itthon már nagyon rossz. Volt-e olyan felmenőd, aki hasonló helyzetbe került, azaz az addigi otthonától távol kellett teljesen új életet kezdenie?

Blanka eltöprengett egy kicsit, majd tágra nyílt szemekkel és csodálkozva mondta:
- Az anyai nagyszüleimet kitelepítették az ötvenes években. A fővárosi villalakásból hirtelen a puszta közepére kerültek, anyukám egész kicsi volt még akkor. A nagymamám nem élte túl ezt a változást, megszakadt a szíve, így meséltek róla nekem.

A felállítás azt mutatta meg, hogy Blankára valójában ez a történet és a nagymama sorsa hat. Ha ő itt mindent elveszített, és ebbe belehalt, ő is mindenképpen el akar menni innen, hogy jobban boldogulhasson - ez mozgatta őt a lelkében.

Miért lesz valaki családi szolidaritásból gyökértelen?

Az elvágyakozásnak néha ilyen, transzgenerációs oka is lehet. Ha a szülők, nagyszülők, dédszülők sorsa valami miatt - politikai üldöztetés, háború, kisebbségi lét - a számkivetettség volt, a leszármazók olykor úgy követik ezt a családi mintát, hogy külföldiként próbálnak boldogulni egy idegen országban.
Ha a felmenők a jobbnak tűnő lehetőségek, biztosabb megélhetés miatt vándoroltak ki, vagy jöttek át épp ide, Magyarországra, akkor a következő generációk tagjai a saját egzisztenciális problémáikat összeköthetik az ország, a haza elhagyásával.

A családállítás módszere szerint a családok zárt rendszerként működnek, a tagjai tehát mind kölcsönhatásban vannak egymással. Ez a kapocs pedig összeköti a most élőket a több generációval korábban születettekkel is. Ha közülük valakivel valami fontos, életbevágó dolog történt - a haza lecserélése mindenképp ilyen -, akkor a leszármazóik szolidaritásból megismételnek bizonyos mintákat, általában tudattalanul, azaz valamilyen belső érzés kényszerítő erővel hat rájuk.

Ki engedheti meg magának, hogy új hazája legyen?

Imolának azonban nem volt ilyen családi története. A harmincas évei közepén járó lánynak remek állást kínáltak az egyetem elvégzése után Brüsszelben. Ahogy teltek az évek, egyre jobban kötődött aztán a belga fővároshoz. Magyarországon már nem volt otthon, ám az új lakhelyét sem érezte otthonának. Nem tudta elszánni magát, hogy kimondja: új hazát választott, ott fogja leélni az életét. Emiatt nem volt igazi társa sem, kerülte a férfiakat, hiszen se itt, se ott nem mert elköteleződni.
Neki is segített a családállítás - a módszerrel olyan lélekszintű folyamatokhoz férhetünk hozzá, melyek hatásáról sejtésünk sincs, noha befolyásolhatják egész életünk alakulását - hiszen megláthatta: akkor tud gyökeret ereszteni külföldön, ha elfogadja és tiszteli azt a helyet, azt az országot, ahol megszületett.

Imolának így sikerült megszabadulnia attól a tudattalan lelkiismeret-furdalásától, hogy, ha Brüsszelben marad, akkor biztosan megtagad mindent és mindenkit, amit, illetve akiket Magyarországon hagyott. Ma már nem hiszi hűtlennek magát.

Mikor érdemes a külföldre költözés mellett dönteni?

Arra a kérdésre, kinek és mikor érdemes messzi földre mennie, rövidebb, hosszabb időre, netán örökre, egyszerű tehát a válasz: csak az nem csalódik majd, aki a szülőhelyén, azaz például Magyarországon is jól érzi magát. Ekkor nem menekülés a távozás.
Ha vonzza valami az embert oda, nem pedig eltaszítja innen.
Aki itthon nem boldogul, ne írja ezt automatikusan az ország rovására. Nem szabad becsmérelni a szülőhazát csak azért, mert látszólag így könnyebb elszakadni tőle. Minél jobban utálunk ugyanis valamit, annál jobban kötődünk hozzá.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Blanka végül maradt, nem fogadta el az állásajánlatot. Sőt, férjhez ment a vőlegényéhez, akivel nagyon boldog. A családfelállítás megértette ugyanis vele, hogy a nagyszülei nehéz sorsát tisztelnie kell, ám tévedés lenne ismételni azt, ami velük történt. Nekik már biztosan nem segít vele - és ezt a felmenői soha nem is várták volna tőle -, ha netán a saját életét is elrontja.

Épp ellenkezőleg, Magyarországon is megengedheti magának, hogy jobb, gondtalanabb, biztonságosabb élete legyen.

Ezt is szeretjük