A női önkielégítés csodálata
A nők önöröme sok pasi kedvence, főleg akkor, ha jelen vannak a szeánszon, és beavatást nyernek a nő titkába.
Gimis-pelenkás korában az ember mit sem sejt még abból, hogy a nők, ezek a fura, virágillatú teremtmények, vajh miért pottyantak a világba. Annyit látni csak, hogy szépek, cicijük van, a cici pedig valamiképp jó nekünk. Puha halom, ahová az ember a fejét bízvást hajthatja. A kommunikáció, melyet kölyökként a lányok felé irányítunk, nagyjából ezt a témakört fedi le – fedte volna inkább a kezünk azt a tematikát, adta volna a Jóisten.
Ábrándok
Belegondolni belegondolt a gyerek, hát hogyne, a szemünk zugcigizés közben az ég sarkában nyugodott, és ott és akkor a kolesz lányka-szárnyának tusolóját rajzolta az ég bíbor seggére a nap.
Annyit csak még hozzá, ha már koleszos tusolókról esett szó: igazságtalan, hogy a nők, az egyenjogúság és a bizalom eme 21. századában sokkal, de sokkal több cicit látnak, mint mi, urak. Ki kellene találni valamit szerintem, mehetne jegyrendszerben mondjuk, de orvosoljuk ezt mihamarább, ha lehet, de ezt csak zárójelben jegyzem meg.
Ellenben abba, hogy miféle döbbenetes felfedezőutakat tesznek a játszi kacsók a keményre fehérített paplanok meg az éjszaka leple alatt, abba már beleremegni sem mertünk. Rejtély volt az, csendesen suttogott titka a nőnek. Tudtuk, de nem is sejtettük, és hogy egyszer valami mágiának köszönhetően matató kis kezecskék vándorútját leshessük meg: nahát az benne volt az első ötben, amit tacskó fejünk akkoriban megtapasztalásra érdemesnek tartott.
Maszturb
Akkor még nem sejtettük persze, hogy a lányokról, kik a Fürge Ujjak messzemenőkig kitartó rajongótáborához tartoznak, már messziről lerí valami más is: a kellem és a báj. A tudat, hogy ők tudják, hogy mi tudjuk, hogy tudják.
„A férfi kielégítésében nincs semmi kunszt, bármilyen szűk és meleg helyre bedugja, teszi, vonja” – mondja Dante a Shop Stopban – „A nőt kielégíteni, az a feladat.” És ezért bámulatra méltó az összes asszony: nekik simán megy. Nehézség nélkül. A tanga mögé hatoló kezek halk susogása a selyem anyagán: zene a fülnek. Bartóki-gyűjtés, megvan kazettán, átvegyem valakinek?
Szokták mondani, hogy ha egy napig nő lehetne valaki, tuti, hogy a.) szétfogdosná magát b.) egész nap a kezén ülne. Sose hallottam még a c.) verziót, na, pedig ha egy napig nő lehetnék!
Szexuálist játszol?
Gimi óta persze annyi szépet láttunk már. Élvezet felfedezni, hogy a nő, az igazából élvezi a szexet – uraim, szívünkre a mancsot: a kezdetekben egyikünk sem volt egy nagy spíler ugyebár – és olyan jó dolog nézni, ahogy élvezi. Előjátéknak. Utójátéknak. Desszertnek. Asztalon. Az előttünk való frappáns hölgyválasz delejes hatással lehet a kanra, annyi biztos.
A múltkorában ejtettünk szót a vibrátorok milyetén alkalmazásáról: hát az alkalmazás legyen ilyetén. Rendszeres. Kínlódó kanok felajzására felméréseink szerint jobb lehetőség nincs. A nehéztüzérség előtt vessük be az ujjbábokat, ugye. Az ember orra előtt merevedő mellbimbó: maga a csoda, köszönjük.
Itt ajánlanánk a tisztelt Lányos Anyák figyelmébe a brit tudósok legfrissebb felfedezését: a párna csücske nem képes gyermekkel megáldani senkit.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
És ez már bizonyítva van.
Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
OLVASD EL EZT IS!
- szex
- szexpózok
3 örök kedvenc férfi szexpóz (18+)
- szex
- testiség
A legnépszerűbb férfi szexfantáziák rangsora
- szex
- játékszerek