Ők voltak az 1400 évvel ezelőtt élt Rómeó és Júlia: beteljesületlen szerelmük tragikus véget ért
A mai napig készülnek a két szerelmes, Layla és Majnun tragikus történetén alapuló költemények és színházi előadások.

Layla és Majnun szerelmének története a 7. századi arab világból ered. A szájhagyomány útján fennmaradt legenda elsősorban Perzsiában, Törökországban és Indiában terjedt el.
A történet időtállósága az 1100-as években élt Nizami Ganjavi költőnek köszönhető, aki mondájukat elsőként örökítette meg a Khamsa című kötetben, melyben öt hosszú, perzsa legenda olvasható.
Layla és Majnun szerelme
Nizami összegyűjtötte a világi és a misztikus forrásokat is, az így kialakult képet pedig papírra vetette az utókornak. Ezután egyre több perzsa író figyelt fel a szerelmesek történetére, sok nyelven lejegyezték később a történetet. Nizami költeményével befolyásolta a szerelemköltészetet, az elhagyatottság, a be nem teljesedett szerelem és a vonzódás erejét mutatta meg. Lord Byron szó szerint a Kelet Rómeó és Júliájának nevezte őket.

Qays ibn al-Mullawah és Layla al-Aamiriya szerelmi története sokakat meghat, több nyelvterületen másképp mesélik, de az alapja ugyanaz. Quays beleszeretett a gazdag kereskedő lányába, Laylába, verseket írt neki, a megszállottja lett a gyönyörű szűznek. Szerelmi őrülete miatt Majnunnak nevezték, ami őrültet, megszállottat jelent.
A férfi megkérte a lány kezét, de az apja nem engedélyezte a házasságot, mert nagy szégyen lett volna, ha a lánya egy megszállotthoz megy hozzá. Nem sokkal később Layla összeházasodott egy nemes és gazdag emberrel, Ward Althaqafival, akit nagyon jóképű vörös férfiként írnak le.

Majnun megszökött a sivatagba
Mihelyst Majnunhoz eljutott a házasság híre, megszökött a törzsétől, és végeláthatatlan vándorlásba kezdett a környező sivatagban. A családja egy idő után feladta a reményt, hogy a vadonból valaha is visszatér, pedig szemtanúk látták néha-néha felbukkanni, ahogy a homokba ír, vagy verset szaval saját magának.
Layla északra ment a férjével, majd nem sokkal rá megbetegedett és meghalt. Néhány forrás szerint a szíve tört össze, mert nem láthatta soha többé kedvesét. Majnun holttestét 688-ban találták meg Layla sírjától nem messze. Állítólag három versszakból álló költeményt vésett a sírkőre, de a legtöbb ismert versét még a sivatagi élete előtt írta meg.

Boomerek és Zoomerek - Miért nehéz a generációk közötti kommunikáció?
Steigervald Krisztián generációkutató a Femina Klub áprilisi előadásán arra keresi a választ, hogyan érthetjük meg egymás világát, hogy a különbözőségek helyett a kapcsolódási pontokra koncentráljunk. Hogyan lehet megtalálni a közös nyelvet a digitális bennszülöttek és az analóg világban felnőttek között? Milyen eszközökkel segíthetjük elő az együttműködést, és hogyan tanulhatnak a generációk egymástól, ahelyett hogy egymás ellen dolgoznának?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. április 9. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Így született meg a tragikus történet a halhatatlan szerelemről, amit szűz szerelemnek is hívnak, hiszen a két fiatal érzelmei egymás iránt beteljesületlenek maradtak. Ebben eltér a Rómeó ás Júliától. A szomorú történet még a mai napig megihleti a művészeket, nemrég, 2018-ban egy hindi filmben jelenítették meg Layla és Majnun legendáját.
80 éve élnek együtt ezek a párok, most elmondták, mi tartja össze őket
Elárulták, mi a boldog kapcsolat kulcsa: olvasd el a 80, illetve több mint 75 éve óriási szeretetben élő párok titkait.
(Képek forrása: Getty Images Hungary, Wikipedia, borító-és ajánlókép forrása: Getty Images Hungary)
Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.