Előrevetítik a kapcsolat jövőjét: 5 dolog, amit az első 6 hétben ki kell deríteni a párkapcsolati szakértő szerint

Már az első hat hétben érdemes kideríteni azt, hogy összeillenek-e a felek. Ezek a kérdések segíthetnek felmérni a kapcsolat jövőjét.

Amit a kapcsolat elején ki kell deríteni
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A szerelmek elején sokakat elvakít a rózsaszín köd, ám aki komoly viszonyra vágyik, és hosszú távra tervez, annak érdemes odafigyelni néhány apró jelre, melyek megmutathatják, valóban összeillenek-e a felek.

Dr. Kat Van Kirk párkapcsolati és szexterapeuta elárulta, van pár fontos tényező, melyek előrevetíthetik a kapcsolatok jövőjét. Úgy véli, a következőket már az első hat hétben ki kell deríteni, hogy fény derüljön a pár tagjainak kompatibilitására és arra, hogy tényleg boldogok lesznek-e együtt éveken keresztül.

Milyen a szex?

Előfordulhat, hogy a szex a kapcsolat elején izgalmas és egyenesen eget rengető, de az is lehet, hogy zavarban vannak a felek, és a kezdeti időszakban nem tudnak igazán kibontakozni az ágyban. Mindkettő teljesen normális jelenség, ám ha hat hét alatt sem működik a dolog, nincs meg a kémia, a vonzódás, akkor érdemes elgondolkodni, van-e értelme a folytatásnak. A szakértő szerint sokan alábecsülik a szeretkezések fontosságát, pedig lényeges megismerni a másik vágyait, igényeit, és eldönteni, megvan-e a kompatibilitás e téren. Igaz, hogy a szex nem minden, de igen fontos része a kapcsolatoknak. 

Hogy kommunikálnak a felek?

A szakértő szerint a szerelmeseknek már az első hetekben oda kell figyelnie arra, hogyan kommunikálnak: arra, hogy megértik és meghallgatják-e egymást, képesek-e beszélni az érzéseikről, a gondolataikról, vagy hogy tudnak-e egymásnak tanácsot adni, segítséget nyújtani a felmerülő problémák esetén. Az egészséges, jól működő kapcsolatokhoz szükség van arra, hogy a felek minden témáról nyíltan, őszintén tudjanak beszélgetni. Így, ha nem működik jól a kommunikáció, akkor annak fejlesztésére van szükség, különben nem biztos, hogy összepasszol a két ember. 

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Hasonlóak a vágyak és a célok?

Akármennyire is jó az együtt töltött idő, vagy épp akármennyire is élvezetes a szex, fontos, hogy a felek más területen is összhangban legyenek. Például lényeges, hogy hasonló legyen az értékrendjük, és hasonló vágyakkal, célokkal rendelkezzenek a jövőt illetően. A szakértő elárulta, sokan nem akarnak vagy mernek ilyen témákról beszélni az első hetekben, pedig ha az elején nem tisztázzák ezeket, később, amikor már elmélyülnek az érzelmek, nagyobb problémákat, fájdalmakat okozhatnak ezek a különbségek. 

Képesek egészségesen veszekedni?

Dr. Kat Van Kirk szerint a legtöbben igyekeznek kerülni a veszekedéseket az első hetekben, pedig a nézeteltérésekre akár jó dologként is tekinthetnek a párok. Ezek lehetőséget adnak nekik arra, hogy megfigyeljék, képesek-e megbeszélni a problémákat, építő jelleggel vitázni, valamint, hogy hasonlóan kezelik-e a konfliktushelyzeteket. Ha nagyon eltér a hozzáállásuk, a vérmérsékletük vagy a problémamegoldó módszereik, nem biztos, hogy hosszú távon is összeillenek.

Hogyan kezelik a stresszt?

Azt is fontos kiismerni már az elején, hogy a másik hogy kezeli a stresszt, illetve, hogy közösen hogyan tudnak megbirkózni a problémás szituációkkal. Ha már ekkor tisztában vannak azzal, hogyan segíthetnek a másiknak, vagy mi az, amin fejleszteniük kéne ezt illetően, akkor sokkal nagyobb az esély arra, hogy később a feszült, szorongást okozó helyzetek nem teszik majd tönkre a szerelmüket, hanem képesek lesznek együtt megbirkózni velük.

Mit árul el a kézfogás a kapcsolatról?

A testbeszéd olyan apró, mégis fontos dolgokat leplez le, amiket máshogy lehet, hogy soha nem tudnál meg. Ezért érdemes figyelni a férfi apróbb rezdüléseit, köztük azt is, hogy nyúl az utcán a kezed után, ha ki akarod deríteni, mennyire szeret. Képeken mutatjuk, melyik kézfogástípus mit jelent, és azt is megtudhatod belőlük, hogy mit érez irántad a párod.

A kézfogásotok elárulja, milyen a kapcsolatotok - Szeret, vagy eltávolodott tőled?

Nézegess képeket!

Elolvasom

Képek: Getty Images Hungary.

Ezt is szeretjük