Amikor egy kapcsolat jó, de a szakítás még jobb lenne - 6 jel, hogy véget kellene vetni a viszonynak
Jónak hiszik a kapcsolatot, pedig valójában boldogtalan: mindkét fél számára jobb döntés lenne a szakítás, ha ezeket a jeleket tapasztalják.
Sokan élnek olyan kapcsolatban, amit leginkább a „rendben van” vagy a „megvagyunk” kifejezésekkel tudnak leírni. Ezek általában már csak a megszokásra épülnek, de nincsenek meg bennük az egészséges, boldog viszonyok alapvető építőkövei.
A szerelem elhalványulhat, átalakulhat, és a szenvedély is általában alább hagy, változik az évek múlásával, ezzel pedig nincs is semmi baj, hiszen ez egy természetes folyamat. De honnan tudható, hogy ennél jóval többről van szó? Milyen jelek utalnak arra, hogy mindkét félnek jobb lenne külön folytatni? Ha a következőket tapasztalja valaki, érdemes komolyan elgondolkodni a szakításon.
Jelek, hogy a szakítás a legjobb döntés
Eltérő célok, külön élt életek
Hosszú távon akkor lehet igazán boldog egy kapcsolat, ha a partnerek össze tudják egyeztetni a céljaikat, együtt tervezik a jövőjüket, és képesek néha kompromisszumot is kötni a szerelmük érdekében. Ha a felek teljesen másra vágynak, nem tudnak megegyezni semmilyen fontos döntésben, és szinte már külön-külön élik az életüket, akkor mindenkinek az a legjobb, ha a szakítás mellett döntenek.
Már egyáltalán nincs meg a vonzalom
A vonzalom idővel csökkenhet, de ha teljesen eltűnik, az súlyos problémát jelez. Ha a felek úgy érzik, már csak megszokásból bújnak ágyba, és egyáltalán nem tartják vonzónak a partnerüket, akkor kicsi az esély arra, hogy hosszú távon igazán boldog és kielégítő lesz a viszony.
Mindent azért csinálnak a felek, mert „kell”
Ha két ember csak azért él együtt, csak azért szervez közös programokat, vagy akár csak azért tervezi a házasságot, mert „kell”, mert elvárás, mert egy párnak ezt „illik” csinálni, az már rég rossz. Az együtt töltött percek egy boldog kapcsolatban örömteliek, mindketten vágynak rájuk, és az eljegyzést, az esküvőt is azért tartják meg, mert vágynak rá, és együtt szeretnék folytatni az életüket. Ha mindent csak az elvárások és a kényszer irányít, akkor valószínűleg a pár tagjai nem is akarják igazán egymást.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Bizonytalanság
Ha a felek azt veszik észre, hogy sokszor megfordul a fejükben a szakítás vagy az, hogy jobban éreznék magukat egyedül, az szintén komoly intő jel. Érdemes ilyenkor elgondolkodni azon, hogy tényleg boldog-e az ember a párjával, tényleg arra vágyik-e, amit tőle kap, illetve arra, amilyen életük együtt lehet. Ha túl sok a bizonytalanság és a kétely, érdemes alaposan megfontolni a szakítást.
Folytonos kifogások
Szintén erős érv a szakítás mellett, ha partnereknek nem a szerelmük az első, és mindig csak kifogásokat keresnek, hogy elkerüljék a közösen töltött időt. Ha a felek mindig szándékosan külön programokat szerveznek, és mindent megtesznek, hogy a lehető legkevesebbet legyenek együtt, vagy nem érzik komfortosan magukat egymás társaságában, akkor egyértelmű, hogy jobb külön folytatniuk.
Nem tudják igazán, miért vannak még együtt
Nem szabad együtt maradni csak azért, mert a másik kedves, vagy mert túl problémás lenne a szakítás, esetleg azért, mert valaki fél új párt keresni. Ha hasonló, mondvacsinált okok tartanak együtt egy párt, akkor biztos, hogy nem lehet egészséges a kapcsolatuk. Egy tartós viszonyhoz ezeknél jóval több kell.
Tudd meg, hogyan változik a testbeszéd, ha már elmúlt a szerelem!
A másik mozdulatai könnyen elárulják, ha meggyengültek vagy elmúltak az érzései: a testbeszédszakértők szerint ezek utalnak a közelgő szakításra.
Így változik meg a testbeszéd, ha elmúlt a szerelem - 9 mozdulat, ami a szakítást jelzi előre
Nézegess képeket!
Elolvasom(Képek: Getty Images Hungary.)
OLVASD EL EZT IS!
- párkapcsolati probléma
- jel
6 apró jel, hogy mérgező párkapcsolatban él valaki - Sokan észre sem veszik
- pszichológus
- párkapcsolati probléma
8 mérgező mondat, ami a Harvardon végzett pszichológus szerint tönkreteszi a kapcsolatokat
- szakítás
- párkapcsolati probléma