Ismerd fel a munkahelyi lélekzabálókat: 4 jel, hogy élősködnek rajtad

A kollégák között akadhatnak olyanok is, akik mások lelki energiáiból vagy szellemi teljesítményéből táplálkoznak.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Top olvasott cikkek

Ahogyan bármilyen emberi kapcsolatban, a munkatársakkal való viszonyban is fontos szerepet játszanak az érzelmek, ezért is jelenhet meg az élősködés. Ilyenkor valaki a másik ember erejéből, teljesítményéből vagy figyelméből táplálkozik, ám mindezt nem viszonozza.

A lélekzabálók többféleképpen csapolhatják le a lelki energiáidat, játszmákat generálhatnak, de az elvetemültebbek akár az ötleteidet is ellopják, vagy a munkád gyümölcsét maguk aratják le.

Az élősködés okai között gyakran szerepelnek lelki betegségek, nem ritka a klinikailag is diagnosztizálható személyiségzavar. Persze olyanok is vannak, akiket önértékelési zavarok sodornak ebbe a helyzetbe.

Eleinte nagyon nehéz kiszűrni a játszmázókat, ám miközben te igyekszel a legjobb formádat hozni, és velük is próbálsz korrekt lenni, ők csak visszaélnek a jóindulatoddal. Nézd meg, melyek a leggyakoribb jelek.

Érzelmi manipuláció

Az érzelmi manipuláció tág kategória, és a trükkök skálája széles az egészen átlászótól a szinte teljesen észrevétlenig. Nem mindig olyan könnyű tetten érni a manipulatív szándékot, mint a ha-szeretsz-megteszed típusú mondatokban. Ezek a trükkök általában az önértékelésedre hatnak, az önképedbe kapaszkodnak bele, miközben azt sugallják, hogy az illető beleavatkozhat az önbecsülésedbe. Akár zsarolás is szóba jöhet, de az ilyen emberek gyakran a hamis információk közlésétől vagy a megtévesztéstől sem riadnak vissza, ami persze csak utólag derül ki.

Emellett az önsajnáltatás és a fenyegetés, de a feltételekhez kötött ígéretek is ide sorolhatók. A cél, hogy érzelmi kötelességednek érezd, hogy megtegyél a másiknak apróbb-nagyobb szívességeket. De mit kapsz cserébe? Gyakran előfordul, hogy a nagyobb megbecsülés ígéretét.

10 jel, hogy manipulálnak

Nézegess képeket!

Elolvasom

Lehet, hogy a manipulátor nagyobb hatalommal bírónak tünteti fel magát, mint amilyen valójában, és azt kommunikálja, hogy belelát a cég és a vezetőség ügyeibe. Az áldozatát azzal kecsegteti, hogy ha mellé áll, mindezt ő is elérheti.

Izoláció, kisajátítás

A munkahelyi parazitizmus jele lehet a kisajátítás is. Elkezdhetsz gyanakodni, ha valamelyik munkatársad afféle mi-ketten-a-többiek-ellen szövetséget akar veled létrehozni, és mindent megtesz, hogy ő legyen első számú kollégád és munkahelyi barátod, akivel minden problémádat megbeszélheted. Kicsit olyannak tűnik ez, mint a középiskolában, nem véletlenül, mert a parazitizmus nagyon sok gyerekes tulajdonságot őriz. Ám észrevétlenül eltávolíthat a többiektől. Ha újonnan érkezett kollégaként valaki, akitől nem várnád, meglepő módon kiemelt figyelemben részesít, légy résen!

Ellenségesség

A lélekzabálók gyakran ellenséges érzülettel léteznek a munkahelyen, mintha az egész világ összeesküdött volna ellenük. Nem feltétlenül a kollégák a célpontjaik, lehet, hogy a zöldséges vagy a szomszéd, ám ha valakinek visszatérő témája mások ócsárolása és a konfliktusaik emlegetése, az legalábbis elgondolkodtató. Szívesen a nyelvükre vesznek másokat, és bosszúállóan viselkedhetnek. Nem kizárt, hogy győztes-vesztes hatalmi játszmákban gondolkodnak, minden helyzetben győztest és vesztest keresnek.

Ötletlopás

Végül eljuthatnak az ötletek vagy akár egész munkamenetek eredményének ellopásáig. Az ebédszünetben az adott projektről faggat, részletesen kikérdezi a véleményedet, azt az érzést keltve, hogy tanulni akar tőled, mert jó szakembernek tart, ám miután részletesen elmagyaráztad neki, mire gondolsz, a következő meetingen ő adja elő a te ötletedet. Súlyosabb vétség, és ok lehet a munkahelyváltásra, ha a főnököd él rendszeresen azzal a módszerrel, hogy a sajátjaként adja el az ötleteidet, annak ellenére, hogy nem ebben állapodtatok meg. Ha egy kollégád ellopja az ötleteidet, minél előbb érdemes jelezned ezt annak, aki illetékes az ügyben.

Az illatok terápiás ereje

Már megvásárolható a Femina első könyve: 

A láthatatlan gyógyító

Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában? 

Promóció

A lélekzabálók távoltartásához nem kevés tudatosságra van szükség. Ám ha felfedezted a jeleket, akkor már megtetted az első lépést, hogy ne vonódj be a játszmába. Kezeld minél inkább racionálisan a történéseket, légy az illetővel korrekt, de utasítsd el az érzelmi kapcsolódást.

Vannak nehéz természetű kollégáid?

Ezt is szeretjük