Hogyan kerüld el, hogy a munkahelyi pletyka rólad szóljon?

5 remek praktika

Ha pletykálnak rólad, az nemcsak kellemetlen, de karriergyilkos is lehet. Akadályozd meg!

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Ahol emberi közösség van, ott bizony a szóbeszédek is könnyen szárnyra kapnak, nem feltétlenül kellenek hozzá megalapozott tények. Ugyanakkor a pletyka sajnos csak addig szórakoztató, amíg nem te vagy az egyik főszereplője, ebben az esetben ugyanis könnyen kínossá válhat a dolog.

Hiszen a hátad mögött terjesztett szavak nem biztos, hogy a teljes valóságot adják vissza, és végképp nem valószínű, hogy jót tesznek a karrierednek - hiszen nyilvánvalóan a főnökhöz is eljut, akár a magánéleted, akár egy szakmai botlásod a tárgya.

A gyakori szóbeszéd azonban a vezetőség szempontjából sem jó, ugyanis könnyen klikkesedéshez vezethet, de a nyomában keletkező személyes ellentétek miatt széthúzás is kialakulhat a csapatban.

Emellett a munkateljesítményre is rombolóan hathat, hiszen ha az időd nagy része azzal telik, hogy fél füllel a hátad mögött elsuttogott szavakat figyeled, nehezebb a hivatalos feladatokra is koncentrálni. Jobb tehát, ha már azelőtt teszel róla, hogy ne válhass a gonosz híresztelések áldozatává, hogy valaki elkezdené terjeszteni őket.

Tiszteld a munkatársaidat!

Az új munkahelyre bekerülő emberek többnyire nem csak az írott, de az íratlan szabályokhoz is ösztönösen alkalmazkodnak, hogy minél könnyebben beilleszkedhessenek.

Ha tehát valahol az a szokás, hogy a kollégák tisztelik egymást, és a hibákat is nyíltan megbeszélik, jóval kisebb az esély arra, hogy bárkiről pletyka induljon, mint ha az együtt dolgozók között rendszeres az egymás háta mögötti áskálódás. Éppen ezért, ha időnként jellemző is a munkahelyeden ez a magatartás, te tüntess azzal, hogy mindenkivel nyílt és kedves vagy! Amennyiben őszinte vagy, illetve tiszteled mind a közvetlen munkatársaidat, mind a feljebbvalóidat, az utolsók között leszel, akiről bárki is pletykát szeretne terjeszteni.

Így lehetsz népszerű a munkahelyeden!

Nézegess képeket!

Elolvasom

Jó emberrel oszd meg a titkaidat!

Az amerikai Knox Egyetemen végzett kutatás eredményei alapján az azonos neműek hajlamosabbak a pletykálkodásra, mint a különbözőek. Eszerint tehát a legjobb, ha egy férfi munkatársaddal osztod meg azon titkaidat, amelyeket nem szeretnél a századik továbbadás után igencsak elferdítve viszonthallani.

Persze nem árt, ha őszinte bizalom is van köztetek - ha pedig ez megvan, akár nő is lehet a kollégád -, ha valakivel a titkaidat szeretnéd megosztani, de akkor se árulj el magadról feltétel nélkül bármit!

Ha valami akár közvetve a karriereddel is kapcsolatos, mondjuk a szabályzat tilalma ellenére összeszűrted a levet egy munkatársaddal, lehet, hogy jobb, ha ez a ti kettőtök titka marad, és nem tudja meg harmadik személy.

Ne adj okot rá!
A legtöbb pletyka valószínűleg a munkatársak között szövődő románcokról szól. Ha tehát nem akarsz a főszereplője lenni, nem kell mást tenned, mint tiszteletben tartani a szabályt, miszerint házinyúlra nem lövünk. Persze a szerelem és a tartós kapcsolat kivételt képezhet, de a kiegyensúlyozott szerelmesekről nincs is miért szóbeszédet terjeszteni, legfeljebb a kapcsolat legelején, amikor kiderül a dolog - ezt azonban talán megéri bevállalni, ha úgy tűnik, hogy életed párjával találkoztál össze a munkahelyeden.

Veszélyben az állásod?

Súlyos esetben a rólad szóló pletykák is karriergyilkossá válhatnak, de számos egyéb hiba is létezik, amit, ha elkövetsz, búcsút inthetsz a karrierednek. Ismerd meg őket videónkból!

Ne pletykálkodj!

Ebben az esetben különösen igaz, hogy csak azt várhatod a kollégáidtól, ahogy te is viselkedsz. Amennyiben te magad terjesztőként előszeretettel részt veszel időnként a pletykahálózatban, ne csodálkozz, ha a szavak előbb vagy utóbb ellened fordulnak. Akiről ugyanis megindul a szóbeszéd, valószínűleg mindent megtesz, hogy kiderítse: ki árulta el a háta mögött. Ha pedig kiderül, hogy ebben neked is részed volt, már csak bosszúból is esélyesebb vagy a főszereplői címre, a legegyszerűbb tehát, ha tartod a szádat. Különösen igaz ez arra az esetre, amikor valaki közvetlenül rád bízta a titkát, ha ugyanis ezt továbbadod, az igen tisztességtelen húzás lenne.

Ne szerezz ellenségeket!

Az ellenséges viszony ugyancsak pletykát generálhat. Ha tehát szeretnéd megakadályozni, hogy a karrieredet alaptalan híresztelések ássák alá, igyekezz a lehető legtöbb emberrel jó viszonyt ápolni! Ha teszel ellene, hogy ne te légy a munkahelyeden a leggyengébb láncszem, és nyitott vagy az együttműködésre, valamint szívesen segítesz másoknak, ha épp van időd, valószínűleg nem téged találnak meg a szóbeszédekkel.

Ezt is szeretjük