A nő, akinek a nevét alig ismerik, pedig megelőzhette a 20. század legnagyobb festőit: Hilma af Klint képei lenyűgözőek

Munkássága felforgatta a modern művészet kronológiáját. A festményekről áthatoló látnok világát ma már elismerik, az absztrakció úttörőjének címzik, akit hosszú ideig a háttérben tartottak. 

Nagyméretű kompozícióitól titkos avantgárd műveiig művészete lenyűgöző merészséggel ötvözi a színt, a formát és a szimbolikát.

Hilma af Klint élete és művészete

Hilma af Klint Stockholmban született 1862 októberében, a 20. század fordulóján alkotott, de művészete a 2018-as New York-i Guggenheim Múzeumban rendezett kiállításig szinte teljesen ismeretlen maradt. A kiállítás felhívta a figyelmet merész absztrakt festményeire, amelyekre hatással volt a spiritizmus – egy 19. századi népszerű okkultista irányzat, miszerint az élők kommunikálhatnak a láthatatlan szellemekkel –, valamint Rudolf Steiner teozófiai tanításaival

Af Klint Mathilda af Klint és Victor af Klint öt gyermeke közül a negyedik volt. A házaspár legidősebb lánya, Anna af Klint, még két éves kora előtt meghalt. 1872-ben a család Stockholmba költözött, ahol Hilma af Klint a városi műszaki iskolába járt, és a svéd festőnő, Kerstin Cardon tanítványaként portréfestészetet tanult. 17 éves korában af Klint elkezdett szellemidézéseken részt venni, és 10 éves húga, Hermina af Klint 1880-ban bekövetkezett halála – valószínűleg tüdőfertőzés következtében – hozzájárulhatott ahhoz, hogy a művésznő egyre mélyebb érdeklődést tanúsítson e gyakorlat iránt.

1882-ben Hilma af Klint felvételt nyert a stockholmi Királyi Képzőművészeti Akadémiára, ahol öt éven át rajzot, portré- és tájképfestést tanult. 1887-ben kitüntetéssel diplomázott, ezt követően pedig portrék és tájképek festéséből tartotta fenn magát.

Életében azonban hamarosan fordulópont következett. 1889-ben belépett a Teozófiai Társaság svéd tagozatába, majd 1896-ban négy művésznő társával – Anna Cassellel, Cornelia Cederberggel, Sigrid Hedmannel és Mathilda Nilssonnal – megalapította az „Ötök” (De Fem) nevű csoportot. A társaság rendszeresen tartott szeánszokat és spirituális összejöveteleket, amelyek során transzállapotban automatikus írással és rajzolással igyekeztek kapcsolatba lépni egy magasabb szellemi világgal. Úgy hitték, hogy alkotásaikat úgynevezett „magas mesterek” irányítják, akik rajtuk keresztül közvetítik üzeneteiket.

Ebben az időszakban af Klint művészete is gyökeres átalakuláson ment keresztül. Egyre inkább a nonfiguratív festészet felé fordult – jóval azelőtt, hogy az absztrakt művészet széles körben ismertté vált volna. Munkái annyira eltértek akadémiai képzésétől, hogy maga a festőnő sem saját képzeletének tulajdonította őket, hanem úgy vélte, egy magasabb erő vezeti a kezét.

1904 és 1906 között af Klint állítása szerint a „magas mesterektől” azt a feladatot kapta, hogy egy képzeletbeli templom számára készítsen monumentális festményeket. Így született meg életművének legjelentősebb alkotásciklusa, a Paintings for the Temple (Festmények a templom számára), amelyen közel tíz éven át dolgozott.

A csaknem kétszáz műből álló sorozat legismertebb része a Tíz legnagyobb című ciklus. A három méter magas vásznak az emberi élet négy fő szakaszát – a gyermekkort, a fiatalságot, a felnőttkort és az öregkort – jelenítik meg. A festményeket lágy pasztellszínek – levendula, rózsaszín és halványas narancs –, organikus, virágokat idéző formák, valamint örvénylő vonalak és spirálok uralják, amelyek helyenként kézírásos jelekre emlékeztetnek.

A monumentális sorozatot az Oltárképek (Altarpieces) című háromrészes kompozíció zárja, amelyben a geometrikus formák, az élénk alapszínek és az aranyfólia különleges szimbolikus egységet alkotnak. Bár sokáig úgy vélték, hogy af Klint a ciklus mind a 193 festményét egyedül készítette, a kutatók ma már úgy gondolják, hogy az Ötök csoport több tagja – különösen Anna Cassel – is közreműködött a monumentális vállalkozás megvalósításában.

Későbbi munkássága

Miután 1915-ben befejezte monumentális Festmények a templom számára című sorozatát, Hilma af Klint kilépett a Teozófiai Társaságból. Ez azonban nem jelentette alkotói pályájának végét, továbbra is rendkívüli intenzitással festett, és újabb nagyszabású ciklusokba kezdett. Művei között ekkor jelentek meg a Parsifal című német eposz által inspirált képek, az Atom-sorozat, valamint a világvallások közös szellemi gyökereit kutató festmények is.

1920-ban Rudolf Steiner követőjeként csatlakozott az Antropozófiai Társasághoz, amely újabb szellemi irányt adott munkásságának. Miközben hagyományos, figurális festményeit rendszeresen kiállította, absztrakt alkotásait továbbra is csak szűk, teozófiai és antropozófiai körök ismerhették meg.

Af Klint úgy vélte, hogy korának közönsége még nem áll készen művei befogadására. Ezért végakaratában azt kérte, hogy absztrakt festményeit halála után legalább húsz évig ne mutassák be nyilvánosan.

A művésznő 1944-ben, 81 éves korában egy közlekedési baleset következtében hunyt el. Különleges életműve azonban még évtizedekig rejtve maradt: absztrakt alkotásait csak 1986-ban láthatta először a szélesebb közönség, amikor a Los Angeles-i Megyei Művészeti Múzeum A szellemi a művészetben: absztrakt festészet 1890–1985 című nagyszabású kiállításán bemutatták őket.

Képek: Getty Images Hungary

Állítsd be a Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Femina!

• festő
• művészet
• történelem
• inspiráló nők
• festészet
• Lélek&Test