4 szó, ami végképp tönkreteszi a házasságot - Ti milyen gyakran mondjátok?
Bizonyos szavak gyakori említése igencsak romboló lehet.
A szavak kimondása rendkívüli jelentőséggel bír, és nagyon jól tud esni egy-egy kedveskedő megjegyzés. Ugyanakkor vannak olyanok, amelyeket érdemes mellőznöd, ha nem akarod, hogy idővel tönkretegye a kapcsolatotokat.
Négy szó, amit okosan használj
Nem
Természetesen a tagadószó mellőzése nem azt jelenti, hogy bármit mond a kedvesed, szinte mindennel egyet kell értened. Attól, hogy egy pár vagytok, igenis fontos, hogy legyen önálló véleményetek a dolgokat illetően.
Itt inkább arra kell gondolni, sokan hajlamosak végig sem hallgatni valamit, már rögtön nemmel válaszolnak. Amennyiben te is gyakran elköveted ezt a hibát, kezdj el tudatosan ügyelni arra, hogy megfontolod az elhangzottakat.

Kell
Az életben nagyon fontosak a kitűzött célok, ugyanakkor az is, hogy ezek a realitás határain belül mozogjanak. Ha állandóan azt hangoztatod, mi kell, például új ruha, autó, nyaralás, akkor nem csupán nagyravágyónak tűnhetsz a másik szemében, de azt is érezteted vele, hogy elégedetlen vagy a jelenlegi életetekkel.
Megint
A szó rossz helyzetben történő emlegetésével párod nem tetsző viselkedésének adsz hangot, és ha ez gyakran előfordul, ne csodálkozz, hogy a folyamatos szemrehányás megmérgezi a kapcsolatotokat. A másik félnek ezzel csak azt adod a tudtára, hogy sohasem elég jó az, amit csinál. Vedd észre a jó cselekedeteit is, és ne csak az apró hiányosságokra koncentrálj.
A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?
A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.
Promóció
Bezzeg
Ezt a szót a párok általában akkor használják, ha összehasonlítják a saját életüket másokéval, például szomszéd, rokon, barát. Leggyakrabban az anyagi helyzet, a siker, egy látszólagos idilli élet utáni sóvárgás válthatja ezt ki. Azonban sohasem tudhatod, hogy valójában hogyan élnek mások. Ami a te szemedben tökéletesnek tűnik, korántsem biztos, hogy tényleg az. Koncentrálj csak kettőtökre!
OLVASD EL EZT IS!
- házasság
- vilmos herceg















