7 hatalmas tévhit a házassági szerződésről - Nem csak váláskor jön jól
Sokan ódzkodnak tőle, pedig a házassági szerződés védi a házastársakat és a közös kasszát is.
A házassági vagyonjogi szerződésből sokan bizalomkérdést csinálnak, pedig egyáltalán nem kellene. Rengeteg tévhit övezi ezt a témát, amit sok pár szinte fel sem mer hozni, mert félnek, hogy veszekedéshez vezet.
A házassági szerződés a közhiedelemmel ellentétben nem csak arra jó, hogy váláskor védje a - jellemzően vagyonosabb - félt. A pár mindkét tagját szolgálhatja, akár a kapcsolat időtartama alatt is.
Tévhitek a házassági szerződésről
A felek jellemzően akkor kötnek hasonló szerződést, amikor már volt előző házasságuk, amikből akár gyerekek is születtek. A vagyon megóvása mellett azonban számos pozitív velejárója lehet ennek a konstrukciónak. Idősebb házasoknál, ha az egyik fél meghal, a szerződés a végrendeletet is helyettesíti, és elejét veszi az öröklési bonyodalmaknak.
Amennyiben nincs írásos megállapodás a felek között, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara állÍtása szerint a házasság alatt keletkezett hagyaték közös vagyonnak számít, aminek a fele az elhunyt házastársát illeti meg, a másik felét pedig egyenlő arányban osztják szét az elhunyt gyerekei és az új feleség között. Közös ingatlan esetén az életben maradt félt haláláig tartó haszonélvezeti jog illeti meg. Nézzük tehát, mi az a hét fő jogi tévhit, ami a házassági szerződést övezi.
Házassági szerződés nélkül is megoldható minden
Sokan úgy vélik, a vitás kérdésekhez nincs szükség házassági szerződésre, a házaspár majd úgyis megoldja a problémákat egymás között. Ez azonban nem mindig van így, hiszen pereskedés is lehet belőle. Házasságban ugyanis minden közös: az ingatlanok, ingóságok, befektetések és adósságok is. Az egységes közös halmaz pedig egy házassági szerződéssel felülírható, és a felek tisztázhatják, ki mit birtokol, és kinek milyen adóssága marad.
Csak házasságkötés előtt lehet szerződést írni
Házassági szerződést nemcsak házasság előtt, hanem közben is lehet írni. Ráadásul a már érvrényben lévő megállapodást is lehet módosítani, sőt felbontani is.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Csak házastársak köthetik meg
Nevéből adódóan sokan azt hiszik, hogy házassági szerződést csak házaspárok írhatnak. Pedig a Polgári törvénykönyv szerint bejegyzett élettársi kapcsolatban élők is köthetnek vagyonjogi szerződést.
Bármit bele lehet foglalni a házassági szerződésbe
Természetesen a házassági szerződésbe sem írhatsz bármit. Fontos korlát, hogy a harmadik fél nem lehet kárvallottja a szerződésnek. Ha például a hitel nem képezi a közös vagyon részét, arról a bankot tájékoztatni kell.
A házassági szerződéseknek nincs központi nyilvántartása
A házassági szerződés akkor érvényes, ha azt ügyvéd vagy közjegyző előtt írják alá a felek. Amennyiben a szerződést tartalmaz olyan részt, ami a harmadik félre is kihat, akkor azt kötelező közzétenni a Házassági és Élettársi Vagyonjogi Szerződések Nyilvántartásában.
A szerződést bármelyik közjegyző nyilvántartásba veheti
A közjegyzőt mindig a házastársak tagjainak a lakóhelye vagy tartózkodási helye határozza meg. A budapesti közjegyzők illetékessége azonban az egész fővárost magába foglalja.
A szerződés nyilvántartásba vétele ingyenes
A házassági szerződés hitelesítése és nyilvántartásba való bejegyzése tízezer, a nyilvántartásból való lekérdezése ezer forintba kerül.
Sok pár kudarcnak éli meg, pedig megmentheti a kapcsolatot - Így lesz valójában hatásos a párterápia
Számos tévhit kering a párterápiákkal kapcsolatban. Egy jó időben, jókor elkezdett, megfelelő szakemberrel lefolytatott terápia sokat segíthet, még akkor is, ha előzetesen kissé tartanak tőle a felek.
Elolvasom(Képek forrása: Getty Images Hungary)
OLVASD EL EZT IS!
- magyarország
- válás