Amivel könnyen féltékennyé lehet tenni a férfit

Fiúbarátok kontra párkapcsolat

Nem nézi jó szemmel a párod, ha más férfiakkal találkozol?

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A férfiféltékenység másképp működik, mint a női, ahogyan az korábbi cikkünkből is kiderül. Ám ez nem jelenti azt, hogy a férfi ne válna hamar féltékennyé más férfiakra, akik az érdeklődésedre pályáznak, főleg, ha te is viszonzod a figyelmüket.

Persze nem kell annak fényében találkoznod vagy épp nem találkoznod ellenkező nemű barátaiddal, hogy éppen mi a helyzet a pároddal, hiszen az ilyen jellegű kapcsolatokat sem árt ápolni. De jó, ha tudod, mire ugrik a pasi.

Az evés szexi

A Cornell University kutatása szerint az, ha együtt eszel egy másik férfival, főleg, ha az az exed, sokkal inkább megnyomja a vészcsengőt a párod fejében, mint ha csak kávéznátok vagy sétálnátok az illetővel. Mindez azt mutatja, hogy az étel milyen szorosan kapcsolódik össze az érzékiséggel az ember fejében. A férfiak ezt gyakran intim aktusnak élik meg.

A – de hát csak ebédelünk - kijelentés nagyjából így egyenértékű a - csak barátok vagyunk mondattal. Mindkettő eléggé gyanút keltő. Ha mégis együtt ebédelnél egy férfival, aki nem a párod, anélkül, hogy szíved választottját kétségek között hagynád hánykolódni, elég betartanod néhány alapszabályt.

Először is beszélj nyíltan arról, mit tervezel, mert a titkolózás gyanút szül. Esetleg hívj meg másokat is, akár más barátaidat vagy a párodat.

Ne feledkezz meg arról se, hogy ha körülötted legyeskedhetnek az ellenkező neműek, akkor a társadnak is lehetnek lánybarátai. Gondolj bele, hogy te hogyan éreznéd magad hasonló helyzetben, így tudhatod, mi ad alapot a kétértelmű feltételezésekre.

Ezért felejti el a férfi a szülinapodat

Nézegess képeket!

Elolvasom

Féltékeny természet

A féltékenységet sokan a szerelem jeleként értelmezik, azonban más tényezőkről is szó van közben. A pszichológusok kétféle féltékenységet különböztetnek meg. Az egyik, aminek van oka, például az, hogy valaki másokkal flörtöl, vagy megcsalja a párját. A másik a gyanakvó féltékenység, ami sokkal inkább önbizalomhiányról és a kapcsolat bizonytalanságáról árulkodik. Ebben az esetben az, aki féltékeny, nem riad vissza a nyomozástól és az állandó ellenőrzéstől sem.

Kalandozás a Facebookon

A Facebook is termékeny táptalajt szolgáltat a féltékenységnek, egyrészt, mert rajta keresztül olyan emberekkel is lehet tartani a kapcsolatot, akikkel egyébként nem találkoznál, beleértve az ex- és a plátói szerelmeket is. Másrészt a te faladon is szabadon kószálhatnak és posztolhatnak mások, és egymás ellenőrzésére is lehetőség nyílik a felületen.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Mindenki máshol húzza meg az egészséges féltékenység határát, de ha úgy érzitek, hogy ez a fajta érzés a kapcsolatotok rovására megy, illetve túlzottan korlátozóvá válik, érdemes szakember segítségét kérnetek.

Ezt is szeretjük