Az érzelmeidre evéssel reagálsz? Ez a megoldás rá dr. Lukács Liza szerint

Sokan csak annyit vesznek észre magukon, hogy egy nehéz nap végén automatikusan a hűtő felé indulnak. Nem éhesek igazán, mégis enni kezdenek. Az érzelmi evés gyakran észrevétlenül válik a mindennapjaink részévé: vigasz, jutalom, feszültségoldás vagy épp menekülés egy olyan eszközzel, ami mindig kéznél van.

Az ételhez való viszonyunk azonban jóval többről szól, mint kalóriákról vagy akaraterőről. Gyerekkori minták, megküzdési stratégiák, kimondatlan érzelmek és belső hiányok is formálják, mikor és miért nyúlunk enni. Az érzelmi evést sokszor bűntudat és szégyen kíséri, ami tovább mélyítheti az ördögi kört.

Az érzelmi evésről dr. Lukács Lizával

A Femina Klub február 23-i előadásának vendége, dr. Lukács Liza segítségével járjuk körül, hogyan különböztethető meg a testi és az érzelmi éhség, mi tartja fenn ezt a mintát, és milyen kapaszkodók segíthetnek abban, hogy tudatosabban, önvádtól mentesebben forduljunk saját szükségleteink felé.

Sokan tapasztalják, hogy nem az éhség, hanem egy érzelem indítja el az evést. Hogyan lehet felismerni a különbséget a testi éhség és az érzelmi éhség között, és miért ilyen nehéz ezt a mindennapokban észrevenni?

- Érzelmi evésről akkor beszélünk, amikor valaki egy hangulat vagy egy érzelmi állapot (például magány, ürességérzés, szomorúság, düh vagy éppen öröm, izgatottság) hatására enni kezd. Azonban az érintettek többsége nem tudja ezt megfogni vagy megfogalmazni, hanem egy általános feszültségként észleli és azt érzi, hogy „enni vagy rágni kellene valamit”. Az érzelmi éhség közvetlenül étkezés után is keletkezhet, tehát nincs köze a testi telítettségjelekhez. 

Lukács Liza tapasztalatai szerint, egyre többen úgy nőnek fel, hogy nem tudják megkülönböztetni, a testi (biológiai) éhséget az érzelmi éhségtől. 

- Ebben szerepe lehet annak is, hogy már gyermekkortól kezdve hiányzik a megkülönböztetés képessége – talán mert maguk a szülők, a nagyszülők sem tudnak erre vonatkozóan reális visszacsatolást, támpontokat adni a gyermeknek. Felnőve azt érzik természetesnek, ha belső feszültségre vagy különböző, nehezen megfogalmazott és átélhető érzelmekre is evéssel reagálnak. 

Az érzelmi evést gyakran kíséri bűntudat és szégyen. Pszichológiai szempontból honnan ered ez az önvád, és hogyan tartja fenn hosszú távon magát az érzelmi étkezés ördögi köre?

- Az érzelmi evésben érintettek nem mindig küzdenek súlytöbblettel és fordítva is igaz: nem minden túlsúlyos ember érzelmi evő. Ám legtöbbször az indítja el az érintetteket a felismerés útján, hogy kisebb-nagyobb súlyfelesleggel élnek és hiába próbálnak akár már évek-évtizedek óta lefogyni (életmódváltással, diétákkal, sporttal), átmeneti sikerek után mindig visszahíznak. 

Azonban az érzelmi evés nem elsősorban egészségügyi vagy esztétikai, hanem pszichológiai szempontból jelent problémát. 

- Az érzelemszabályozás, az önmegnyugtatás, a testi-lelki szükségletek felismerése és kifejezése területein találunk elakadásokat, amelyek nem csak érzelmi evésben, hanem kapcsolati, konfliktuskezelési és önértértékelési problémákban is megmutatkoznak. A bűntudat és szégyen nem csak a többletfogyasztáshoz, hanem ezekhez a nehézségekhez is kapcsolódik. Ha az érzelmi evés súlytöbblettel jár, akkor a társadalmi stigmatizáció is hozzájárul a szégyenérzet kialakulásához. A szégyen, az elégtelenségérzés vagy az ezek kapcsán kialakuló magány, szomorúság elindíthat érzelmi evést, vagyis az egész folyamat idővel egy ördögi körré is válhat.

Sokszor halljuk a tanácsot, hogy „ne evéssel kezeld az érzéseidet”, mégis nagyon kevesen tudják, mit lehet helyette tenni. Milyen belső kapaszkodók, alternatív megküzdési módok segíthetnek abban, hogy ne automatikusan az ételhez nyúljunk?

- Sokan vonzódnak a technikákhoz, mint például figyelemelterelés vagy nem tartani otthon olyan ételeket, amelyek túlságosan csábítóak. Vannak, akik úgy próbálnak megküzdeni, hogy a feleslegesen elfogyasztott ételeket „lemozogják”. Ezek ideig-óráig hatékonyak, aztán pár hét vagy 2-3 hónap elteltével a legtöbben visszacsúsznak az eredeti sémákba és ismét eszegetnek, csipegetnek, rágcsálnak vagy esznek csak azért, mert ott van, mert finom, mert mások is esznek, mert jólesik, mert nem tudnak vagy nem is akarnak ellenállni. 

- Az érzelmi evés mögött meghúzódó érzelmi önszabályozási készségeket kell fejleszteni, hogy az érintett személy ne használja az evést önmegnyugtatásra, unaloműzésre, vigasztalásra, jutalmazásra. A megfelelő érzelmek felismerése és helyén kezelése a kulcsa az érzelmi evés megszüntetésének. Mellette újra kell tanulnia azt is mit jelent éhesnek lenni, az éhségnek milyen fokozatai vannak, tudja-e azokat tűrni vagy esetleg egy olyan környezetben él (vagy nőtt fel), ahol azt tanították meg neki, hogy az éhség egy félelmetes kontrollvesztett állapot és jobb megelőzni azzal, ha már akkor eszünk, amikor még nem is vagyunk biológiailag éhesek. 

- De ugyanúgy fontos a másik oldal is: a telítettségnek, a jóllakottságnak is különböző szintjei vannak és aki rendszeresen többet eszik annál, amennyire a testének szüksége van és amennyit felhasznál, az hízni fog, miközben azt éli meg, hogy nem tudja mitől hízik. A „jó evés” azt jelenti, hogy egy egyensúlyt hozunk létre: megismerjük a testünk valódi éhség és jóllakottság jeleit, azokra odaillően reagálunk megfelelő minőségű, mennyiségű étkezéssel. Az érzelmi szükségleteinket ugyanúgy felismerjük, komolyan vesszük és megfelelő formában kifejezzük. Sokat jelent, hogy ezt szülőként támogatjuk-e már kicsi gyermekkortól kezdve és mi magunk mutatunk-e ezekben megfelelő példát. 

- Bár sokan hiszik szülőként, hogy képesek más evési szokásokat megtanítani a gyermekeiknek, mint a sajátjaik és okulva a saját nehézségeikből mást, jobbat adni a gyerekeiknek. Azonban az önmegnyugtatási, érzelemkifejezési, szükségletfelismerési készségeinket ugyanúgy továbbadjuk a gyermekeinknek.

Mikor válik az érzelmi evés olyan mintává, ami már szakember bevonását igényli? Milyen jelek utalhatnak arra, hogy nem pusztán egy rossz szokásról, hanem mélyebb lelki folyamatról van szó?

- Az érzelmi evés valójában egy tünet és nem maga a probléma, hanem a jéghegy csúcsa. A talapzata sokszor egészen kisgyermekkorig nyúlik vissza még akkor is, ha az evési tünet csak egy fontos életszakaszváltásnál, például serdülőkorban, vagy fiatal felnőttkorban jelenik meg. Előfordul, hogy amikor nagyobb felelősség érkezik egy ember életében, például szülővé válik, kihívásokkal teli munkahelye lesz vagy elköltözik a szüleitől, akkor szembesül azzal, hogy nehézséget jelent számára a feszültségkezelés és a megküzdés. Azonban nem mindenki nyúl ilyenkor az ételhez. 

- Bár olyan kultúrában élünk, ahol a fogyasztás elsődleges és akarva-akaratlanul körbevesznek minket azok az ingerek, amelyek túlevésre, túlköltekezésre és általában véve mindenféle túlzásokra hajlamosítanak, az érzelmi evés azokra az emberekre jellemző, akiknek a származási családjában az ételnek kitüntetett jelentősége volt. Akár azért, mert az összetartozás szimbóluma volt, akár azért, mert szorosan összefonódott pozitív vagy negatív élményekkel, érzésekkel. 

- Utóbbinál arra gondolok, hogy sokan, akik felnőttként krónikus túlsúllyal és/vagy érzelmi evéssel küzdenek arról számolnak be, hogy gyerekkorukban nem szerettek enni és a családban mindenféle módon próbálták őket rávenni arra, hogy egyenek többet, mást, gyakrabban. Az ő életükben az étel, az evés többletjelentést kapott. Ha ehhez hasonló emlékek, élmények kapcsolódnak az evéshez az a jelenben vagy a jövőben hajlamosíthat arra, hogy a nehézségeket, a feszültséget, a stresszt evéssel kezdjük el oldani. Az érzelmi evésre tekinthetünk úgy is, mint iránytű a belső megküzdési képességeink fejlesztéséhez.

A Femina Klub februári pódiumbeszélgetésén még jobban megismerheted majd ezt a témát, hiszen dr. Lukács Liza szakpszichológus Rákóczi Ferivel többek között az evés mögött húzódó érzelmekről, szokásokról és családi mintákról fog majd beszélgetni. 

Cover-fotó: Profimedia

• érzelmi evés
• pszichológus
• lukács liza
• interjú
• exkluzív
• femina klub
• Lélek&Test