Ebből látszik, meddig fog tartani a kapcsolatod

Amikor még nem is sejted

Úgy tűnik, a tudomány jobban ismeri a szerelmest, mint az önmagát. Nézd meg, miről árulkodik az agy.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Nem újdonság, hogy lelkes tudósok az emberek agyában turkálva igyekeznek a szerelem nyomára bukkanni. MRI-vizsgálattal és az agyról készült felvételekkel már jó ideje könnyen beazonosítható ez az állapot. Ám nemrégiben az is világossá vált, hogy nem minden szerelmes érez és gondolkodik egyformán, és ezek a különbségek hatással lehetnek a kapcsolat élettartamára is.

Ez derült ki abból a kísérletből, amelyet néhány évvel ezelőtt Xiaomeng Xu, a Brown Egyetem kutatója végzett. 18 kínai férfi és nő agytevékenységét képezte le, akik bevallásuk szerint friss szerelmesek voltak.

Mindannyian a szerelem egyértelmű jeleit mutatták. Amikor párjuk arcára néztek, agyuk jutalmazó és motivációért felelős központja lázas aktivitásba kezdett.

A kutatók mégis észrevettek apró különbségeket az agyakról alkotott képekben. 18 hónappal később, majd újabb másfél évre rá, amikor visszatértek a tesztalanyokhoz, hogy lássák, melyikük maradt együtt a párjával, értelmet nyertek ezek a különbségek.

Rózsaszín köd az agyban

Eszerint azoknál, akiknek kitartott a kapcsolata, a racionális ítélethozatalért és az énközpontúságért felelős agyterületeken alacsonyabb volt az aktivitás. Úgy tűnt tehát, a kezdeti rózsaszín köd, amikor az ember hajlamos túlértékelni a partnerét és megfeledkezni magáról, segíti a tartós kapcsolat kialakítását.

A kutatók tervezik, hogy további kísérletek során azt is kiderítik, vajon inkább helyzet- vagy személyiségfüggők ezek a jellemzők.

A realizmus közbeszól

Bianca Acevedo, az Albert Einstein Főiskola kutatója azonban friss házasokkal folytatott kísérletével pontosította az eredményeket. Hozzátette, hogy az említett következtetések a házasság előtti időszakra vonatkoznak, mert a házassággal az ember gondolkodásmódja is megváltozik. Azaz más tulajdonságok szükségesek egy jól működő házassághoz, mint egy jól működő kapcsolathoz.

10 árulkodó jel, hogy a férfi szerelmes

Nézegess képeket!

Elolvasom

Acevedo arra volt kíváncsi, mi az összefüggés az agyi válaszok és aközött, hogy mennyire érezték magukat boldognak a párok egy évvel a házasságkötésük után. Volt, aki kevésbé, de volt, aki még inkább szerelmesnek vallotta magát.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Úgy tűnt, ahhoz, hogy valaki hosszabb távon boldog legyen a kapcsolatban, inkább volt szüksége racionális ítélethozatalra és az énhatárok szigorúan vételére. Vagyis, míg a kapcsolatot az első néhány évben előrelendítheti, ha idealizálod a partnered és félreteszed a saját érdekeid, amikor a dolgok komolyra fordulnak, egyre nagyobb szerepet kap a racionalitás és az önérvényesítő képesség is.

Mi a véleményed?

OLVASD EL EZT IS!

kanapes
  • boldogság
  • párkapcsolat

Meg tudod tartani a pasit?

Ezt is szeretjük