Csalóka jelek, hogy a férfi szerelmes
Nem biztos, hogy hihetsz nekik
A szerelmet könnyű összetéveszteni a testi vággyal. Ám van néhány jel, amely megkülönbözteti őket.

Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

A nők számára a testi vágy olykor könnyebben összeforr a szerelemmel, mint a férfiak esetében. Bár mindkét nemnél előfordulhat, hogy valaki azt hiszi magáról vagy a másikról, hogy szerelmes, miközben fizikai vonzalomról van szó.

Ez nem azt jelenti, hogy az intenzív testi vágy ne lenne értékes érzés. Viszont könnyen elhomályosítja az intuíciót, illetve annak a megítélését, hogy milyen ember is a másik valójában.

A vágy a szerelemhez hasonlóan megváltozott tudatállapot, és az MRI-vizsgálatok szerint a drog hatásával vetekszik - azzal a különbséggel, hogy itt az ösztönök és a hormonok játszanak. De ugyanúgy módosítja az ítélőképességet és a beszámíthatóságot. Ha valaki erős fizikai vonzalmat él át, ugyanaz az agyterülete aktiválódik, ami kokain hatására a függőknél.

A kapcsolat korai szakaszában gyakran kéz a kézben jár a vágy, a szerelem és a másik idealizálása, és egy idő után eldől, hogy a kezdeti vonzalom kimerül, vagy szerelem lesz belőle. Amíg a szexhormonok mennyisége emelkedik, addig az ember gyakran olyannak látja a másikat, amilyennek szeretné, ha lenne.

Ezért sokszor előfordul, hogy amikor felbukkan a valódi ember az ideális kép mögött, a vágy is elmúlik. Íme, a vágy leggyakoribb jelei, amelyek nem feltételezik a szerelmet, de könnyű összekeverni vele.

Folyton a külsődet dicséri

Persze, nem hátrány, ha szépnek talál a férfi, és ezt meg is említi. Ám ha a bókjai kizárólag a külsődre vonatkoznak, de a lényedre nem, az azt jelezheti, hogy elsősorban a tested érdekli, és kezdhetsz gyanakodni, hogy nem a szerelem, hanem a vágy fűti.

Még erősebb jelzés, ha esetleg meg is említi az elején, hogy milyen régóta fantáziál arról, hogy láthasson meztelenül. Persze, ebből az alapállásból még lehet nyitni a lelki sík felé, csak az a kérdés, hogy kíváncsiak vagytok-e egymásra, és tesztek-e lépéseket azért, hogy megismerjétek a másikat.

Ha minden találkozás szexszel végződik

A testi érdeklődés következménye lehet, ha nem tudtok úgy találkozni, hogy ne valamelyikőtök ágyában kössetek ki a végén. A vágy erejét ez mindenképpen mutatja, de a szerelemét nem feltétlenül. A szex nélküli beszélgetések sokat segítenek abban, hogy lehetőséget kapjon a szerelem, és a másik belső értékei, gondolatai is szóhoz jussanak - és nem csak annak fényében, hogy mennyit kell még kibírni a következő szeretkezésig. Figyelmeztető jel, ha valamelyikőtök egyébként türelmetlen vagy unatkozik a másik társaságában, vagy egyenesen azért találkoztok, hogy szexeljetek. Árulkodó az is, ha ritkán vagy egyáltalán nem csináltok más közös programot, és úgy veszed észre, a férfi rövidre zárja a találkozást, amikor mégsincs kilátásban a szex.

Fantáziál rólad

A szerelemhez társított egyik legklasszikusabb jelenség, amikor valakinek a fantáziáit a szeretett lény tölti ki. Az esetek többségében azonban a fantáziálás inkább a vágyhoz kapcsolódik. Ezt nem az jelzi, ha a férfi sokat gondol rád, hanem az, ha nem téged lát maga előtt, hanem a saját ideálját.

Például, ha túl hamar kezd lelkesedni, illetve eltúlzottak a reakciói, mindezt nem árt fenntartásokkal kezelned. Nem kizárt, hogy zavar is egy kicsit, mert úgy érzed, elhamarkodott a véleménye, vagy nem érzed magadra vonatkozónak.

Te emlékszel olyan esetre, amikor összetévesztetted a testi vágyat a szerelemmel?

Ezt is szeretjük