7 éve él önkéntes cölibátusban a fiatal nő - Ezért nem ismerkedik 25 éves kora óta
A fiatal nőnek esze ágában sincs egyelőre ismerkedni, és azt is elmondta, miért.

Alexis Turner 25 éves korában fogadott cölibátust, és azóta - vagyis hét éve - nem is szegte meg fogadalmát.
Elárulta, sokan furcsának találják, és úgy vélik, valami gond van vele, pedig ez egyáltalán nincs így.
Hét éve él cölibátusban a fiatal nő
A Mirror számolt be arról, hogy az alabamai nő a húszas évei közepén egyszerűen úgy érezte, elege lett a randizásból, belefáradt az ismerkedésbe, és annyi csalódás érte, hogy úgy döntött, nem pazarolja több idejét és energiáját futó kapcsolatokra.
Nem keres párt, és a szexről és még az önkielégítésről is teljesen lemondott. Azt tapasztalta, hogy a cölibátus lehetőséget adott számára, hogy alaposabban felmérje értékeit, meggyőződéseit, és így elkerülheti a kapcsolatokkal járó buktatókat, érzelmi viharokat is. Azt mondta, csakis akkor változtatna, és adná fel jelenlegi életét, ha találkozna valaki olyannal, aki miatt megéri, és akivel házasságot kötnének.

Segítünk megtalálni a legjobbat!
A Vitaminkalkulátorunk 9 egyszerű kérdéssel több mint negyven vitaminunk közül ajánl két olyan terméket, amik céljaidnak leginkább megfelelnek. Figyelembe vesszük a fizikai aktivitást, étkezési szokásokat és érzékenységeket, hogy a legjobb döntést hozhasd. Tudjuk, hogy könnyű elveszni a részletek közt, de mi itt vagyunk, hogy segítsünk!

Promóció
- Néha megkérdezik tőlem, hogy valami baj van veled? Ettől úgy érzem, mintha a cölibátusom egy olyan probléma lenne, ami javításra szorul. Ha azt halljuk másoktól, hogy a cölibátus »természetellenes«, az bántó lehet, mivel azt sugallja, hogy a választásom valamilyen módon helytelen vagy nem megszokott, elutasítva értékeimet és a meggyőződéseimet - tette hozzá.
Hivatásos szeretőként él az 54 éves nő - Szerinte a hűtlenség a génekben van
Gweneth Lee gazdag férfiakkal folytat viszonyt, és ebből finanszírozza luxuséletmódját. Kliensei nagy része házas, szerinte a megcsalás a génekkel öröklődik.
Elolvasom(Cover-kép: Getty Images Hungary.)