
Ezért nem posztolnak állandóan a szerelmükről a boldog párok
Ha valaki túl sok képet oszt meg, valószínűleg csak tetteti a boldogságot.


Az internet világában ma már szinte természetes, hogy a szerelmesek megosztják közös fotóikat az ismerőseikkel, és kiposztolják a nyaralós, lánykérős vagy éppen esküvős képeket is.
Sokan azonban tényleg szinte minden pillanatukat közszemlére teszik, és bár azt hihetnéd, hogy ennek nincs jelentősége, vagy éppen annyira boldogok, hogy mindent meg akarnak osztani másokkal, akkor sajnos valószínűleg tévedsz.
A sok kép egyenlő a boldogtalansággal?
Az igazság ugyanis az, hogy azok a párok, akiknek igazán jó a kapcsolatuk, nem posztolnak állandóan, mégpedig több ok miatt sem. Ők az együtt töltött időre koncentrálnak, nem pedig arra, hogy kitegyenek közben minden fotót a közösségi oldalukra, sőt, a legtöbbször eszükbe sem jut telepakolni az üzenőfalat a képekkel, hiszen annyira jól érzik magukat együtt, hogy nem a telefonjuk babrálásával töltik el a közös pillanatokat.
Ezen kívül az is igaz, hogy sokan azért posztolnak mosolygós, szerelmes fotókat, hogy megmutassák, mennyire boldogok, és az ismerőseik irigykedjenek csak nyugodtan, hiszen tökéletes a kapcsolatuk. Az igazán jó párkapcsolatokban viszont senkinek nem kell semmit sem bizonygatni, nincs szükség mások véleményére, elismerésére, hiszen elég, ha csak magukra fókuszálnak a szerelmesek.

Vannak ráadásul olyanok is, akik nemcsak közös képeket töltenek fel, de a partnerükkel való problémáikat is kiteregetik az oldalukon, amivel nemcsak önmagukat és a párjukat hozzák kellemetlen helyzetbe, de még a vitán és a nézeteltérésen is rengeteget ronthatnak. Arról már nem is beszélve, hogy az ismerősöknek vagy elegük lesz az állandó panaszkodó posztokból, vagy pedig tűkön ülve várják majd a következő veszekedést, hogy aztán továbbadhassák és kibeszélhessék az új pletykát. Ezek közül pedig egyik sem éppen a legjobb.
Az biztos tehát, hogy ezt mindenképpen tilos, azonban természetesen nem arról van szó, hogy a pároddal közös fotókat is tilos megosztani. Néhány szerelmes kép vagy poszt persze belefér, sőt, nagyon aranyos és kedves is tud lenni, de próbáljatok inkább kettőtökre és az együtt töltött időre koncentrálni, ne a közösségi médiára. Kutatások is bizonyították ugyanis, hogy azok, akik kevesebbet használják ezeket az oldalakat, sokkal boldogabbak, mert nem hasonlítgatják másokéhoz az életüket, az élményeiket vagy az érzéseiket, így pedig a párkapcsolatuk is kiegyensúlyozottabb lesz. Ha tehát a valós életre fókuszálsz, megéled a pillanatokat, törődsz a pároddal, akkor egyáltalán nem gond, ha néha-néha felkerül egy-két ölelkezős vagy puszilkodós kép.
-
Swarovski® kristályos Eiffel tornyos nyaklánc7 990 Ft
-
Királykék Swarovski® kristályos nyaklánc pillangókkal11 090 Ft
-
Ezüst nyaklánc világoskék cirkóniával díszített ovális medállal7 650 Ft
-
Kis méretű ezüst karika fülbevaló4 100 Ft
-
Antracitszürke Swarovski® kristálygyöngy karkötő ezüst medállal11 900 Ft
-
Színjátszó fehér opálos és cirkónia kristályos ékszerszett19 990 Ft
-
Ovális fekete cirkónia kővel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 490 Ft
-
Cirkónia kristályos minimalista négyszög ezüst fülbevaló13 900 Ft
-
Ezüst angyalszárny medál cirkónia kristályokkal8 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc K betűs medállal7 490 Ft
-
Swarovski® kristályokkal és gyöngyökkel díszített karkötő9 990 Ft
-
Kék és fehér cirkónia kristályokkal díszített ezüst ékszerszett27 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy nyaklánc különlges cirkónia dísszel12 900 Ft
-
Rock and Roll szív alakú fülbevaló8 490 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy szett színes cirkóniával díszítve29 900 Ft