Csak pár hónapot adtak a beteg kutyának, de rácáfolt az orvosok jóslatára: teljesítette gazdija egyik legnagyobb vágyát

A nagybeteg kutyusról és Kelsey-ről gyönyörű, megható képek készültek. Az eb az oltárhoz kísérte gazdiját.

beteg kutyus cover

FeminaShop

Látogass el a
Femina Shopba!

Megnézem
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Kelsey, a fiatal nő egyetemista volt, amikor megmentette az akkor kétéves Kardit, a francia buldogot, aki egészen addig egy szaporítónál tengette életét egy kis ketrecben. A sokat szenvedett kutyus félénk volt, de új gazdija mellett szép lassan megnyílt, hiszen ő végre megmutatta neki, milyen is az igaz szeretet és a törődés.

Két együtt töltött év után azonban boldogságukat beárnyékolta az eb egészségi állapota. Az addig életvidám szőrmók négyéves korában lebénult a hátsó lábaira egy porckorongbetegség miatt, ezért gazdija egy speciális, rózsaszín kerekes szerkezettel ajándékozta meg, hogy ezután is olyan vidáman mozoghasson, mint korábban. 

A beteg kutyus ott lehetett gazdija esküvőjén

Bár hamar elsajátította, hogyan is használja az eszközt, balszerencséjük itt még nem ért véget. A kutyusnál 2020-ban húgyhólyagrákot diagnosztizáltak, és az orvosok azt jósolták, három vagy maximum hat hónapja lehet hátra. Kelsey teljesen összetört a hírtől, és ekkor jött rá, hogy Kardi valószínűleg nem lehet majd ott az esküvőjén. Egyik legnagyobb vágya volt, hogy a négylábú mellette legyen a nagy napon, kedvence pedig rácáfolt az orvosok jóslatára, és teljesítette gazdija álmát. Megható és gyönyörű képek készültek róluk.

Képek: Facebook.com/kartinkardi, mymodernmet.com.

Kiút a gyermekkori traumákból - Hogyan építhetjük újra életünket?

A Femina Klub februári vendége Kovács András Péter humorista, író lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között arról beszélget, hogy szenvedélybeteg szülők gyerekeiként hogyan lehet talpra állni felnőttként. Milyen sérüléseket szereznek ezek a gyerekek, hogyan próbálnak meg túlélni? Mi történik egy olyan családban, ahol az egyik vagy mindkét szülő szenvedélybeteg? Van-e kiút, felnőttként milyen lépéseket tehetünk a múltbeli sebek gyógyítása érdekében?

Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. február 26. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Ezt is szeretjük