
Kitették a parkba meghalni a beteg kiskutyát – Az emberi szeretet mégis hihetetlen csodát tett vele
Ezért nem szabad lemondani senkiről.


Egy Petey nevű kutyakölyköt egy parkban hagytak meghalni testvérével együtt, csupán, mert más volt, mint a többi. Kaliforniában, Sacramentóban figyelt fel rájuk egy kisfiát iskolába kísérő nő, aki azonnal értesítette az állatmentőket.
A kutyusok teste jéghideg volt, nagyon megviselt állapotban voltak, és éheztek. Petey testvére meghalt, mielőtt a klinikára értek volna, de a kisebbik kölyök úgy döntött, hogy harcolni fog az életéért.
A szeretet gyógyít, és erőt ad
Az állatorvosnál kiderült, hogy a kutyus nem tud mozogni rendesen. Az orvos megállapította, hogy a kölyök beteg, kisagyi hypoplasiája van, ami mozgáskoordinációs problémákkal jár. Dr. Laurie Siperstein-Cook elmondta, hogy ez a betegség genetikailag örökölhető az anyától, illetve erős fertőzés során is kialakulhat. A kiskutya nem tudta a fejét tartani, ügyetlen volt, sokszor elesett.
A gondos kezelés mellett bizonyára az is segített, hogy Petey-t betegsége ellenére örökbe fogadták. A kölyök sokat fejlődött, izgága és kíváncsi kutya lett belőle, és sokkal magabiztosabbá vált. Megtanult egyedül enni, és most már szeret rohangálni, de még inkább szereti, ha átölelik. Az egykor elhagyott kiskutya egy szerető párhoz került, akik teljesen odavannak érte, és soha nem hagynák el csak azért, mert más, mint a többi kutyus.
-
Fehér Swarovski® kristályos pillangó alakú nyaklánc9 390 Ft
-
Ezüst nyaklánc világoskék cirkóniával díszített ovális medállal7 650 Ft
-
Vasmacska cirkóniával ezüst nyaklánc6 490 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy nyaklánc különlges cirkónia dísszel12 900 Ft
-
Ezüst angyalszárny medál cirkónia kristályokkal8 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc M betűs medállal7 490 Ft
-
Antracitszürke Swarovski® kristálygyöngy karkötő ezüst medállal11 900 Ft
-
Ovális fekete cirkónia kővel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 490 Ft
-
Kis méretű ezüst karika fülbevaló4 100 Ft
-
Színjátszó fehér opálos és cirkónia kristályos ékszerszett19 990 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló cirkónia kristály díszítéssel14 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc K betűs medállal7 490 Ft
-
Fehér cirkónia kövekkel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 350 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy nyaklánc féldrágakövekkel14 990 Ft
-
Rózsaszín csillogó Swarovski® kristályos szett9 190 Ft
OLVASD EL EZT IS!

- kutya
- örökbefogadás