- A barátnőmet rendszeresen veri a férje

Mit tehetek?

A bántalmazás még a legjobbnak tűnő családokban is megtörténhet. Mit tehetsz, ha segíteni akarsz?

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Párkapcsolati erőszaknak bárki áldozatul eshet, függetlenül a társadalmi helyzettől, az iskolázottságtól vagy a lakhelytől. Ebből a helyzetből nem könnyű kitörni, és a kívülálló gyakran egész másképp érzékeli a helyzetet, mint az, aki benne van.

Jelek

A súlyos bántalmazásnak általában vannak külsérelmi nyomai is, melyet az áldozatok mással magyaráznak, vagy sminkkel, ruhával igyekeznek elrejteni, és előfordulhat az is, hogy gyakran hiányoznak a munkából.

Emellett lelki jelek is mutatkozhatnak, depresszió, alacsony önértékelés, bizonytalanság és döntésképtelenség. Előfordulhat, hogy a bántalmazó igyekszik elszigetelni az áldozatát a korábbi társaságától, a barátaitól, és arra kényszeríti, hogy munka után siessen haza, és azon kívül ne járjon el otthonról.

Miért?

Aki csak tanúja, de nem elszenvedője az erőszaknak, gyakran nem érti, miért marad benne a másik egy ilyen megalázó és veszélyes helyzetben, ezért talán azt tanácsolja neki, hagyja ott a párját, vagy meneküljön el. De a bántalmazottak gyakran több érvet is fel tudnak hozni, amiért maradnak. Az egyik az, hogy a megtorlástól félnek, de olyan is van, aki normálisnak, elfogadhatónak vagy akár jogosnak is tartja a verést. Ha valakinek az apja verte az anyját, könnyen azt hiheti, neki is ez a sors jutott, és ezt el kell fogadnia.

Lehet, hogy anyagilag függő helyzetben van a párjától, és nem tudja, később mi lesz vele. A bántalmazásnak emellett megvan a saját dinamikája, mert az erőszakos férfi a kitörések után gyakran igazi angyallá változik, ajándékokkal és ígéretekkel halmozza el a nőt, és biztosítja róla, hogy többé ilyesmi nem fog előfordulni.

12 férfi, akivel semmiképpen se randizz

Nézegess képeket!

Elolvasom

Mit tehetsz?

Nem mindig van könnyű helyzetben az, aki arra gyanakszik, hogy a barátnőjét veri a férje, hiszen fontos kérdésekben az illetékes dönthet: kér-e segítséget, tesz-e feljelentést. Emellett tiszteletben kell tartanod a döntési jogát, épp azért, hogy ne válj te egy másik erőszakoskodó személlyé, aki jobban tudja a bántalmazottnál, mi a jó neki. Ezért szolgálj neki információkkal, de csak az ő kérésére cselekedj, illetve akkor, ha tanúja vagy a bántalmazásnak. A legfontosabb, hogy ne faggasd, és ne erőszakoskodj, de biztosítsd arról, hogy számíthat a támogatásodra, és ha elmondja, mi történt vele, hiszel neki.

Sokan félnek ugyanis attól, hogy nem hisznek nekik, illetve hajlamosak elbagatellizálni a dolgot, vagy attól tartanak, a párjuk is megtudja, hogy mindezt elmondták valakinek. Az áldozatoknak legtöbbször nem utasításokra van szükségük és valakire, aki náluk jobban tudja, mit kell tenni, hanem konkrét információkra arról, milyen lehetőségeik vannak, és ki tud nekik segíteni.

Mi történt?

A NaNe Egyesület videója arra igyekszik felhívni a figyelmet, hogy a bántalmazottak gyakran balesetre hivatkoznak, mert félelemből vagy szégyenből titkolni igyekeznek helyzetüket. Nem ritkán próbálnak azonosulni is az őket lenéző erőszakoskodó nézőpontjával.

http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=eFXiSzj22v0

Konkrét helyzetben

Ha az áldozat elhatározza, hogy elmenekül, akkor az is nehézséget jelent, hogy hogyan tegye ezt meg. Az első, hogy legalább néhány napra találjon szállást, ahol lakhat, és ahol biztonságban érzi magát, ezért érdemes a bántalmazottaknak fenntartott menedékhelyeken érdeklődni. Nem árt, ha összeállít egy biztonsági táskát a legfontosabb iratokkal és néhány ruhával vészhelyzet esetére. A rendőrség számát, a 107-et vagy 112-t bármikor, lezárt telefonról is lehet hívni, és akkor is, ha nincs pénz a kártyán. Lehet a rendőrségtől megelőző távoltartást kérni.

Vészhelyzet esetén hívható:

  • A rendőrség központi telefonszámai: 107, 112.
  • Országos Mentőszolgálat: 104.
  • Igazságügyi Hivatal: 06 80 225 225.
  • NANE Egyesület: 06 80 505 101 - szerda kivételével naponta 18-22 óráig.
  • OKIT: 06 80 20 55 20 - Országos Kríziskezelő es Információs Telefonszolgálat - 24 órában, hét napon.
  • Stop-férfierőszak információs vonal: 06 1 344 3802 - csütörtökönként 18-22 óra között.
  • Patent Egyesület jogsegélyszolgálat: 06 70 252 5254 - szerdánként 16-18, csütörtökönként 10-12 óra között.
  • A KERET Koalíció segélyvonala szexuális erőszak áldozatainak: 06 40 630 006 - hétfőnként 10-14, szerdánként 14-18 és péntekenként 11–14 óráig.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Itt találsz bővebb információkat:

  • NANE: www.nane.hu
  • Patent Egyesület: www.patent.org.hu
  • Stop-férfierőszak projekt: www.stop-ferfieroszak.hu
  • Nők joga honlap: www.nokjoga.hu
  • KERET Koalíció a szexuális erőszak ellen: http://keretkoalicio.blogspot.com/
  • OKIT: www.bantalmazas.hu
  • Igazságügyi Hivatal Áldozatsegítő Szolgálat: www.kih.gov.hu/alaptev/aldozatsegito

OLVASD EL EZT IS!

banatos no
  • párkapcsolati probléma
  • családállítás

Ezért használnak ki a férfiak

Ezt is szeretjük