Balsai Móni: „A női létezésemben számomra a legfontosabb, hogy anya lehetek” - Szily Nóra interjúja

Több mint fél éve már, hogy a régóta dédelgetett álom valóra vált… Így nemcsak nőiességről, hanem az anyaságáról is kérdezhettem ezt a számomra különleges színésznőt, akinek tekintete, hangja, egész lénye mindig magával ragad. Civilben ugyanúgy, mint filmen vagy színpadon.

- Saját definíciód szerint -  aki nőként, anyaként, színésznőként éled a mindennapjaidat, és látod, tapasztalod a világ változását -  szerinted mitől nő ma a nő?

- Nem tudok általános választ adni, mert ami nekem elsőként eszembe jut, az, hogy végre anya lehetek! Hiszen emögött hosszú-hosszú évek várakozása, reménytelensége és reménykedése bújik meg. Akkoriban sokszor felsóhajtottam, hogy Istenem, miért nem lehetek anya? Aztán egyszer azt mondta egy doktornő, hogy Móni, maga már anya, mert maga már tudja, hogy anya szeretne lenni, és már azt is érzi, hogy az! Ezzel a mondatával rengeteget segített nekem.

- Azt fogalmaztad meg, hogy az anyává válásod a döntés pillanatától kezdődött. Anya lettél akkor, amikor Károllyal eldöntöttétek, hogy akár egy másik úton, de szülővé váltok.

- Igen, és a női létezésemben számomra ez most a legfontosabb. 

- De ezenkívül eszembe jut valami egészen más is. Van egy nagyon kedves ismerősünk, aki férfinek született, és nő lett, akként él. Kevés annyira nőies nőt ismerek, mint ő. Tehát nagyon összetett dolog, hogy mitől nő egy nő. 

- Hogyha pedig nagyon 21. századi módon kellene végiggondolnom, akkor azt is mondom, hogy olyan lény a nő, aki extra módon tud egyszerre sok mindent csinálni. Van száz karja, rengeteg szeme - olyan, mintha nem is egy ember lenne, hanem több egyszerre. Azt hiszem, hogy a nőiség - most megtaláltam a jó szót - maga a sokoldalúság!

- Te milyen nőkből raktad össze a sokoldalúságodat? Kik voltak a minták? 

- Édesanyám óvónő, természetesen nagyon sokat babáztam. Kis koromban anyukám, nagymamám és a keresztanyám volt, akik meghatározóak voltak, és anyu testvérei. Ők mind nagyon színes egyéniségek. Klári nagynéném - hihetetlen bölcsességgel rendelkezik. Tőle tanultam azt meg, hogy ha belépsz az otthonomba, semmi nem kötelező. Ha valami nem tetszik, nem ízlik, nem kell megenned, nekem nyugodtan elmondhatod. Őszinteséget és egyenességet láttam tőle. Kata nagynéném - aki már sajnos nem él - hihetetlen puha, finom, szép nő volt. Nála a piperecikkeket és a könyveket láttam. Kedves volt, lágy és nagyon művelt. A keresztanyámban pedig mindig bujkált egyfajta vidámság, huncutság. Felnőtt fejjel felült velem a Vidámparkban a körhintára, és halál bátran sikítozott velem, miközben hangosan nevetett. Tőle a vidámságot, vagányságot kaptam. Most persze ez nagyon ideálisnak tűnhet, miközben mindegyiküknek elég sok küzdelme volt. De most a jó dolgokat próbálom összeszedni. Anyukámtól a nagyon erős értékrendemet, a becsületességet és a megfelelési kényszeremet is hozom… De ez nem ritka, ugyebár. Fegyelmet és szeretetet. Nagyon fiatalon szült, és sok szempontból a kapcsolatunk később érett be, amikor már mind a ketten elég bölcsekké és elfogadókká váltunk. 

- És ha kilépünk a családi körből?

- Tizenöt éves voltam, amikor bekerültem az Operettszínház Stúdiójába úgy, hogy életkorom okán még nem járhattam volna oda. De annyira aranyosan ugrabugráltam segíteni valakinek, aki felvételizett, hogy beengedtek. Először tehát az Operettszínház kulisszái mögé láttam, ami teljesen elvarázsolt. És megpillantottam Kalocsai Zsuzsát. Olyan jelenség volt számomra, amilyet addig még sohasem láttam. Szép Helénát játszotta, gyönyörű, királynői ruhában, csilingelt a hangja. A mozdulatai és a látványa annyira elvarázsolt, hogy emlékszem, percekig ültem ott a sötétben, és csak tátott szájjal bámultam őt. Ez volt az első meghatározó benyomásom egy igazi színésznőről. És mindemellett hihetetlenül természetesen viselkedett. Én csak egy kamasz kislány voltam ott a sötétben, és ő mindig rendkívül kedves, mosolygós volt velem is. Ez például nagyon meghatározó élményem - hogy a mindenit, így is lehet csinálni, ahh! 

Hála istennek, hogy a színésznők között mindig volt egy-egy, akik így hatottak rám. Kerekes Éva, Vándor Éva, Pápai Erika - akik szintén nagyon lágy és nagyon puha valakik, és Győrben Gyöngyössy Katalin, aztán Béres Ilona - akik igazán fenségesek. Tőlük mást lehetett kapni. És miközben ezekben a nőkben nagyon könnyed, finom nőiességet láttam, emellett nagyon okos asszonyok, mert megvan a mély bölcsesség is bennük.

- Mindezeket tapasztalva, megismerve - miket tartasz magadénak?

- A lágyságot, a finomságot - ki merem mondani, hogy igen - magaménak tekintem. Érdekes, hogy az jutott most eszembe, hogy a királynőiséget nem. Az a színpadon marad. Pedig miért ne lehetne néha itthon is királynő az ember?

- Hát ez az! 

- Miért is ne? Ez nem attól függ, hogy a többiek hogyan vélekednek, hanem hogy te mit gondolsz, és mit teszel. Lehet, hogy hetente egy-két órára királynőnek kellene lenni.

- Terápiásan is jót tenne, különösen a bezártságban, macinadrág helyett...

- Igen. Ezt meg kéne magunknak engedni. És most, hogy beszélgetünk - ki is fogom próbálni!

- Rá fogok kérdezni! Hogy látod egyébként, a női szerepek miként változnak? Mi felé tartunk?

- Biztos, hogy több a feladat, nagyobb a teher, a feszültség, és emiatt lehet, hogy keményebbek lettek a nők. Túl sok, ami ránk nehezedik. Épp a Covid alatt jó pár olyan Facebook-beírást láttam, vagy barátnőt hallgattam végig, akik azt mondták, hogy eddig is érezhető volt, hogy egy nőre sokkal több dolog hárul a családban, háztartásban, de most, hogy így össze voltak zárva az emberek, a nők nagy többsége egy kicsit be is sokallt ettől. Még inkább kiderült, hogy mennyi mindent meg kell oldaniuk.

Régen könnyebb volt, mert együtt laktak a generációk. Nyilván annak is megvoltak a nehézségei, sokkal nagyobb türelemre, elfogadásra és alázatra volt szükség, de a családtagok egymás között megosztották a munkát. Az egyik megfőzött, a másik kimosta a pelenkát, és amiatt, hogy most mindent szinte egyedül kell csinálni, nehezebb lett, és talán ettől keményebben kell helytállnia a nőknek.

- Közben - ugye - nagyon örülünk, hogy van lehetőségünk karriert csinálni, hivatást választani… Sok mindent elértek a nők, de mintha lenne némi zavar is ebben. Most hogyan is kéne jól nőnek lenni, a férfiakkal együtt, a férfiakhoz képest. Látod ezt a fajta tétovaságot? 

- Én is ilyesmit érzek. Szerintem az lehet az egyik gond, hogy miközben a nők dolgozhatnak, főnöki pozícióba is kerülhetnek, valahogy a régi szokásokat nem sikerült megújítani, újragondolni. Pedig szerintem nincs azzal semmi baj, hogyha egy férfi mosogat. Attól még nem lesz nőies! Viszont sok férfi még mindig nem így gondolja.

Jó lenne, ha az otthoni munkamegosztás jobban működne. Miért lenne gond, hogyha a férfi betesz egy mosást, ha látja, hogy összegyűlt a szennyes? Ilyesmiket kellene valahogy átprogramozni, amivel működőképesebbé válhat a világ, hogy tényleg egyenrangúak és együttműködőbbek legyenek az emberek, egyenletesebben oszlanának meg a feladatok.

Amiatt a leterheltség miatt, amivel nap mint nap meg kell birkózni - keményebbé, élesebbé, hirtelen felcsattanóvá válhat egy nő, és ezen dolgoznunk, finomítanunk kellene. Magamban is azt vettem észre, hogy egyszerűbb lenne az életem, ha meg tudnám ügyesen tervezni és fogalmazni, hogy miben kérek segítséget, vagy mire van igényem. Sokszor probléma, hogy az ember nem szól, görgeti-görgeti maga előtt a dolgokat, rágódik belül, türelmetlenné válik, és aztán csattan. Engedélyt, támogatást kellene kérnünk arra, hogy, mondjuk, tudjunk heti egyszer két órára királynőnek lenni, és ehhez szükségünk van két órára. De ezt mondani kellene, nem csak gondolni! Persze ez sem egyszerű, mert ilyenkor az embernek ki kell engednie a kezéből az irányítást. Ez alatt a két óra alatt nem te fogsz a gyerekre vigyázni, nem fogod elmosni azt a bögrét. Arra az időre el kellene tudni engedni ezeket.

- Te el tudod?

- Nem. Gyakorlom, próbálom. Most például üvölt a kisfiam…

- Hallom. Engedjelek el? Folytassuk később?

- Nem. Ez most egy jó indok arra, hogy ezt tanuljam. Nem nekem kell mindig mindenáron megoldani valamit. Arra is képessé kell válni, hogy a másikban megbízz annyira, hogy ő megteszi. Legalább olyan jól, mint te.

- De most feszült vagy attól, hogy sír?

- Aha, igen. Szerencsére most elhallgatott, tehát ügyesen megoldotta a férjem.

- Különben az anyaság a nőiségeden miben hangolt át, vagy miben változtatott?

- Egy egészen új ritmusnak, rendszernek kellett felállnia, amit a gyerekkel együtt kellett megtanulnunk. De például csodálatos élmény nőként, anyaként, ahogy a kisfiam imádja a hajamat. Nagyon szeret úgy játszani, hogy kiengedem, és lobogtatom. Ez nem feltétlenül annak szól az ő féléves fejecskéjében, hogy anya szép - neki ez egy játék. De nekem, attól, hogy nő vagyok, olyan jó vele így bolondozni! Hiszen az apukájával egész mást csinálnak. 

Az is fantasztikus, hogy észrevettem, mennyivel határozottabb lettem. Például a kutyánk szeméből egy másodperc alatt tüntettem el az orvosi vizsgálat után bennmaradt papírdarabot. Régen sokkot kaptam, és hosszú percekig mély levegőket vettem, kerestem a csipeszt, bizonytalankodtam. Sokkal gyorsabb és praktikusabb lettem, és nem csak ebben.

- Beszélgettünk mi már egyszer pár évvel ezelőtt, és akkor a határozottsággal, kiállással, önérvényesítéssel hadilábon álltál.

- Érdekes, hogy ezt mondod, mert tényleg, ebben az elmúlt háromnegyed évben sokkal jobban ki tudtam magamért is állni. Egyszerűen amiatt, hogy a családom miatt muszáj az érdekeimet keményebben képviselni. Tehát nem hisztériázom, nem üvöltözöm, csak eddig is szerettem, hogyha valamit megbeszélünk, megegyezünk valamiben - például a munka időtartamában, hogy mettől meddig vagyok ott -, gyakran hagytam az egészet, és maradtam, hogyha csúsztunk. Most nagyon dühös leszek. Még van mit tanulnom és javítanom, mert feszültnek lenni, nyilván, nem a megoldások csúcsa. De érdekes, hogy azt vettem észre, nagyon sok esetben fordul elő, hogy ha én kedvesen mondom, hogy gyerekek, letelt az idő, most mennem kell, akkor még legalább ötször bepróbálkoznak azzal, hogy csináljuk tovább. Akkor el kell jutni addig a pontig, amikor határozottan azt mondom, hogy nem! De olyan furcsa, mintha a világ megkövetelné azt, hogy emeljem föl a hangom. 

- Igen, miközben érdekes, mert egy nőnél a határozottságot adott esetben arroganciának tekintik.

- Na, ez a másik. Igen.

- Míg egy férfinél határozottságnak. 

- Volt egy forgatás, amin nem a tervek szerint haladtunk. Csúsztunk. Bosszankodtam, hogy megint túlórázunk, fáradtak vagyunk, és nem értem, hogy miért nem mond senki semmit. A férfi kolléga belépett, és széttárt karokkal, öblös hangon üvöltött egyet, hogy mi a fene folyik itt?

- Kimondta azt, amit te is gondoltál.

- Igen. De ha én üvöltök, akkor egy arrogáns sárkány vagyok. Ő pedig rendkívül, ájultan férfias valaki, aki érdekes módon választ is kap a kérdésére. És nem lesz utána rosszkedve senkinek. Ha én tenném ezt, furán venné ki magát. Viszont ha kedvesen, könnyed nőiességgel szeretném megtudni, mi is zajlik, akkor nem feltétlen kapom meg a választ. De ne kelljen nekem azért keménynek lennem, mert csak akkor hallanak meg. Viszont nem akarok az aranyos megértő sem lenni.

- A cuki nő, aki megérti a csúszást, a túlórát, bármit.

- Igen. A cuki nő, aki úgyis elfogadja. És ha nem teszi, akkor baj lesz. Arra is van példám, hogy amikor nagyon kiálltam magamért, akkor utána nem kellettem, mondván, hogy kellemetlen vagyok.

- Múlik az idő, de mitől maradhat nő a nő? Erről mit gondolsz például a szakmai életedben? 

- Nehéz, mert sajnos a világirodalomban vannak a fiatal szerelmesek, aztán a nagyanyák, és középkorú szerepeket nem nagyon írtak. Sokáig nem volt érdekes. Azért szeretem a skandinávok filmművészetét, mert ők mernek már az élet igazi problémáiról forgatni. Sok film épp az élete közepén járó férfiról, nőről és az ő problémáikról szól. Jó, hogy rengeteg sorozat forgott már erről, és Magyarországon is egyre több készül. A színházi irodalomban is remélem, hogy meg fog jelenni. Pont azért, mert van rá igény. 

- Gondolkozol az idő múlásán? Vagy másként látod a kérdést kisgyerekkel?

- Néha eszembe jut, de most inkább visszafelé forog a kerék, a gyerek mellett azt érzem, hogy megfiatalodtunk. Az emberben olyan fényes kaput nyit meg, amitől maga is kisgyerek lesz újra. Mi a Károllyal amúgy is ilyenek vagyunk, de most aztán igazán lehet!

- Mondod mosolyogva! Legális homokvárat építeni, legális feküdni a fűben, legális újra rácsodálkozni egy pillangóra.

- Igen, igen, és bárhogy is hangzik, én ezekre tényleg vágyom. Nagyon szeretnék a sárban pancsolni nyáron. Kagylókat gyűjteni, várat építeni… Emellett pedig arra is rájöttem, hogy muszáj többet foglalkoznom az egészségemmel, hogy konzerválni tudjam magam.

Bele kell tudnom csempészni az életembe. Az a baj, hogy régóta mondom, de még nem sikerült teljesíteni. Tehát most például ez egy feladat. Hogy eljöjjenek a királynői órák… De mindennel együtt most annyira jó!

Nyilván nehéz és fárasztó, mert minden percem be van osztva, de mégiscsak elérkezett az, amire Károllyal oly régóta vágytunk és vártunk: végre szülők lehetünk! Nő lehetek, és anya.

Ráskó Eszter: „A nőt mindig a férfi fényében szoktuk vizsgálni” – Szily Nóra interjúja

A Femina nagyszabású interjúsorozatában Szily Nóra tíz alkotó, kreatív és sikeres nőt kérdezett meg arról, mit jelent számukra 21. századi nőnek lenni, milyen problémákkal küzdenek, milyen változásokat tapasztalnak, mi az, amit ők szeretnének megváltoztatni. Ráskó Eszter népszerű humorista is megszólalt a témával kapcsolatban. Szily Nórát idézve: „Mindig kilógott a sorból. Szellemi és fizikai adottságai tekintetében is. De másságával nem elbújni akart, sőt! Kiteljesítette önmagát, és most belenézünk együtt a görbe tükrébe."

(Fotók: Sárközy Marianna)

• balsai mónika
• interjú
• 21. századi nő
• család
• anya
• karrier
• nőnek lenni
• Lélek&Test