„Csak várom, hogy jöjjenek, és megöljenek”: nők, akik mindig vesztesei voltak az afgán történelemnek, bárkik is jöttek
A tálibok, bár azt mondják, hogy nem kényszerítik vissza a nőket az otthonaikba, nem tiltják el őket sem a munkától, sem az önálló élettől, senki nem hisz nekik.

GettyImages-1231868747
Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

Afganisztán mindig csak koncepció volt, semmint valódi ország, ahol a törzsi hagyományok vagy a vélt vallási előírások fontosabbak voltak, mint az, hogy Kabulból ki és mit mond. Van, aki azt várja, hogy mikor ölik meg, de biztosan lesznek olyan nők is, akik múltbéli társaikhoz hasonlóan kiállnak majd az új előírások mellett is.

"Túl korai még az afgán nők számára, hogy megértsék ezeket a kérdéseket"

A fentebb olvasható idézet Mudzsíb Mehradadtól, Afganisztán oktatási minisztériumának egyik szóvivőjétől származik, akit 2016-ban arról kérdezték, hogy - akár koedukált iskolákban - mikor tervezik, hogy szexuális felvilágosítást tartanak a diákoknak. Mikor edukálják a kamasz lányokat arról, mi az a menstruáció, milyen higiéniai módszereket használhatnak.

GettyImages-1234750308

Ekkor már 15 éve megbukott az 1996 óta fennálló tálib rezsim hatalma Afganisztánban. Az Egyesült Államok vezette nemzetközi katonai műveletek után formálódó demokráciát még mindig fogságban tartották a tradíciók, az előző évtizedek társadalmi szabályai, a férfiak uralmából adódó tudatlanság.

Az UNICEF és a helyi oktatási minisztérium közös, 2016-os kutatása szerint egy olyan mindennapos téma, mint a menstruáció is ismeretlen volt a fiatal nők és lányok számára. Annyira, hogy a tanulmány eredményei szerint 29 százalékuk hiányzik az iskolából a ciklusa miatt, több mint 70 százalékuk nem zuhanyozik ebben az időszakban, ugyanennyien pedig azt sem tudták, hogy ez egy természetes folyamat, nem pedig betegség, mielőtt az elkezdődött. Sőt még a fejlettebb Irán menekülttáboraiban élő afgán nők is rettegtek a megszégyenítéstől, mert azt hitték, hogy valamilyen betegséget terjesztenek, vagy rákosak, mivel a helyi perzsa társadalom intoleráns elemei azzal gyanúsították őket, hogy különböző ragályokat hoznak be az országba.

Nem is valódi ország

A nők ilyetén tájékozatlansága történelmi okokra vezethető vissza Afganisztánban, amelyben a mudzsahedineknek - vagy jelenlegi brandjük szerint a táliboknak - komoly szerepük volt, de nem ők az egyedüli felelősök. A modern afgán történelem során a törzsi kapcsolatok és a vallási hatalom gyakran erősebb volt, mint a központi kormányzat. Különösen akkor, amikor Kabul olyan reformokat hajtott végre, amelyek ellentmondtak a törzsi vagy muszlim szokásoknak.

Amanullah Kán sah.
Amanullah Kán sah.
Fotó: Wikipedia / Közkincs

Az 1920-as években Amanullah Kán sah megpróbálta javítani a nők helyzetét azzal, hogy a teljes testet takaró fátyol - csador, vagy helyi nevén csadari - ellen lépett fel, iskolákat nyitott a lányok számára, és engedélyezte a kormánynak, hogy a családi vitás ügyeket állami bíróságokon próbálják rendezni, miközben azokkal korábban a helyi mullah, a mecset vezetője foglalkozott. 

Az 1950-es években Mohammed Daoud miniszterelnök (1953-1963) hivatalosan is programot hirdetett a nők elnyomása és kirekesztése ellen, eltörölte a kötelező fátyolviselést. A városi területeken ezek a reformok és a később következő kommunista korszak (1978-1992) a nők nagyobb függetlenségéhez vezetett. Ennek megfelelően sok kabuli fiatal nő a tálib uralom előtt soha nem viselte a csadarit, kultusza csak a déli és maradibb törzsi területeken maradt meg, de jellemzően ott is csak a nagymamák viselték, vagy azok, akikre családjuk rákényszerítette azt. A legtöbb kabuli nőnek az 1990-es években nem is volt ilyen ruhadarabja. Megszokták, hogy ebben a korban mahram (vagyis egy férfi családtag) kísérete nélkül dolgozhattak, tanulhattak, és szabadon mozoghattak.

Azonban ahogy szó volt róla, az afgán állam hatalma soha nem volt egyetemleges. Főként annak köszönhetően, hogy Afganisztán - mint ország - inkább egy gyűjtőnév vagy koncepció, mintsem egy valódi, működőképes közigazgatási egység. Az északi határvidékeken jellemzően tádzsik, üzbég, türkmén és nurisztáni kisebbség él, az ország északnyugati részén főként aimak, a középső területeken hazara csoportok vannak. A legnépesebb réteg, a pastuk - akik közé a tálibok is tartoznak - főként az ország déli területein vannak jelen, de diaszpóráik országszerte megtalálhatók.

Kabul, 2021. augusztus.
Kabul, 2021. augusztus.

Ebben a nemzetiségi kavalkádban az egyes csoportok, törzsek erősen különböző módokon fogadták el a kabuli királyság, később kormány fennhatóságát. Sokszor államként az államban működtek, és akár városonként vagy falvanként eltért, hogy milyen törvények szerint élnek. Még a sokáig legnagyobb népességgel bíró tádzsik részeken is hol megengedőbb volt a törvénykezés, hol szigorúbb, mint a központi hatalom által diktált szabályok. Egy viszont mindegyikben közös volt: legyen egy nő hazara vagy üzbég, jelentős jogfosztottságban élt nemcsak a férfiakhoz, de még az Iránban élő nőkhöz képest is. Kivételt lényegében csak Kabul jelentett.

Nem működne kollaboránsok nélkül

A vidéki emberek számára - különösen délen - Kabul egy másik világot jelentett, amely megkérdőjelezte törzsi értékeiket, és a reformok gyakran heves ellenállásba ütköztek.

Az 1950-es és 1960-as években erőszak tört ki a nők jogait előtérbe helyező változtatások ellenzői - törzsek, mullahok és vallásos diákok - és a reformok végrehajtásával megbízott kabuli képviselők között. Végül 1979-ben a Szovjetunió beavatkozott, és az ellenálló csoportok, az úgynevezett mudzsahedin harcosok, akiket az Egyesült Államok és Pakisztán támogatott, szovjetellenes dzsihádot indítottak az idegen katonai erők és elvek ellen. 

Ebben az etnikailag és ideológiailag zilált világban még maguk a nők sem voltak egységes állásponton, a reformtörekvéseket sokuk elutasította. Ahogy arról David Cortright és Kristen Wall a 2012-ben megjelent “Afghan women speak” című tanulmányban írták, néhány nő támogató szerepet játszott a mudzsahedinek harcában, dacára annak, hogy ők olyan szabályokat akartak kiterjeszteni az egész országban, hogy a nők nem mehetnek férfi kísérő nélkül utcára, vagy hogy nem tanulhatnak. Ők bújtatták és rejtegették őket, tisztították, olajozták és javították a fegyvereket, és futárként is dolgoztak nekik. Más nők, bár egyértelműen a kivételek közé tartoztak, aktívabb szerepet játszottak. Bibi Ajésa, egy női hadvezér elvetette azt az elképzelést, hogy a nők nem harcolhatnak a csatában, és egy csapatnyi katonát - nagyjából 150 főt - irányított. Mindezt úgy tette, hogy közben megfelelt a pastu kultúrának, és ragaszkodott hozzá, hogy egy férfi rokona kísérje el a csatába. 

A cikk az ajánló után folytatódik

Mindehhez kellett, hogy a tálibok a körükben is tömegbázist tudjanak kialakítani - a szervezet biztonságot és rendet ígért, amit igazolt is azzal, hogy a helyi banditák és bűnözők ellen szigorúan fellépett, látványos megtorlásokat tartottak, ha a nőket zaklatták. Gyakran a tálibok durva szabályait tekintették megoldásnak a régióban uralkodó erőszakra és bizonytalanságra. A mudzsahedinek ezzel a népi támogatottsággal egyre nagyobb területeket vontak ellenőrzésük alá Afganisztánban, míg végül 1996-ban elfoglalták Kabult. 

Viszont a biztonság és a rend helyett egy új elnyomó rezsim érkezett meg a képükben, nagymértékben befolyásolva a nők helyzetét az afgán társadalomban, különösen a városokban. A tálibok bezárták a lányiskolákat, és a saría és a pastu szokásjog szigorú értelmezését érvényesítették, a nőknek megtiltották, hogy az otthonon kívül dolgozzanak, vagy elhagyják a házat csadari és mahram nélkül. Ha valaki vétett, akkor a szervezet vallási rendőrsége szigorú büntetést szabott ki az erkölcsi rend megsértéséért. 

Délen a tálib rezsim mélyen beivódott a pastu társadalomba. Afganisztán más részein, különösen a más etnikumok által uralt részeken a tálibok soha nem tudtak teljes ellenőrzést gyakorolni. Ezért az etnikai kisebbségekhez, például a tádzsikokhoz, üzbégekhez és hazarákhoz tartozó nőket rendszeresen elrabolták. Az északi ellenálló csoportok később megalakították az Egyesült Frontot (Északi Szövetség), és fontos szerepet játszottak a tálib csoportok visszaszorításában, amikor megérkeztek 2001-ben az amerikaiak vezette felszabadító erők.

Rohamtempóból kimaradó egyenjogúság

A tálibok 2001-es veresége új lehetőségeket teremtett a nők számára, különösen, mivel a nők tálibok általi rossz bánásmódja több nyugati lobbista, emberi jogi szervezet és más szereplő fontos napirendi pontjává vált. Részben az afganisztáni nők jogai iránti nemzetközi figyelemnek köszönhetően a saját politikai képviseletük is kialakult, a Wolesi Dzsirga, az afgán parlament alsóházában a nők aránya még 2020-ban is magasabb volt, mint a világ legtöbb törvényhozásában, beleértve az amerikai kongresszust is. 

GettyImages-1234769567

Bár ez lenyűgözően hangzik, a megfigyelők megjegyzik, hogy a női képviselőknek nincs valódi döntéshozatali hatalmuk. Továbbá egy patriarchális, patrilineáris társadalomban a nők még mindig mély iszlám konzervativizmussal és családi, közösségi rosszallással szembesülnek, ha a hagyományos nemi szerepek megkérdőjelezésével próbálkoznak. A mindenkori afgán kormányok helyi kritikusai ellenkultúrának és a Nyugat behatolásának állítják be a nők jogainak középpontba állítását - írta Cortright Wall a 2012-es művében. Az amerikai kivonulás előtti utolsó időkig a nemi egyenjogúság hívei fenyegetések és támadások célpontjai voltak, mivel úgy állították be őket, hogy a nyugati érdekeket teljesítik csak. Ráadásul többségük nem a tálibok közül került ki.

Az általános konzervatív gondolkodásmódot jól mutatja a cikk eleji idézet is: “az afgánok még nem érettek erre”. Látványos strukturális társadalmi reformok nem voltak: ugyan nyíltak iskolák a lányoknak, bizonyos karrierlehetőségek szabaddá váltak, de a női témák soha nem kerültek be az ország közbeszédébe. 

Az országban nőgyógyász például alig lehetett nő, viszont a konzervatívabb férfiak nem engedték, hogy feleségeikhez más férfi nyúljon, így az orvos vagy egy női családtagot utasított, hogy mit csináljon, vagy egyszerűen nem látta el a beteget. Nem is vált népszerű szakmává, néha több száz mérföldnyire van a legközelebbi nőgyógyász a déli területeken - ahogy az kiderül a Human Rights Watch jelentéseiből. 

Mindezt úgy, hogy az iszlám nem tiltja sem azt, hogy nők orvosok legyenek, sem azt, hogy egy férfi doktor érjen a nőhöz. Mindez az előző, ötéves tálib uralom eszmei hagyatéka.

GettyImages-1334466270

“Csak várom, hogy jöjjenek, és megöljenek.”

"Senki nem segít nekem vagy a családomnak. Csak ülök velük és a férjemmel. Eljönnek a hozzám hasonló emberekért, és megölnek. Nem hagyhatom el a családomat. És különben is, hová mehetnék?" 

Ezek már Zárifa Gafari, afganisztán első női polgármesterének szavai, amelyeket augusztus 20-án mondott a CNN-nek

A 27 éves nő azok közé tartozik, aki már az amerikai kivonulás idén júliusi kezdetekor arról beszélt, hogy a nők amúgy sem különösebben jó helyzetén csak rontani fog a tálibok visszatérése. Nem hitt nekik, amikor azt ígérték, hogy nem lesz olyan szigor, mint 1996-2001-es uralmuk alatt: az újrabrandelt tálibok azt állítják, hogy “a nők dolgozhatnak majd az iszlám törvényei szerint”, de hogy ez pontosan mit jelent, senki nem tudja. 

Egyes területeken már felsejlik, hogy mi lehet majd a gyakorlat: a női dolgozók nem tartózkodhatnak egy helyiségben férfiakkal, vagy akár több külön családból származó lány sem. Ez pedig kizárja őket a legtöbb munkahelyről.

A jövő egyelőre kérdéses, és a tálibok példákat is hoztak arra, hogy nem változtak, de arra is, hogy más arcukat is tudják mutatni: mint az Al Jazeera beszámolt róla, augusztus 18-án Herátban a hatalomátvétel után újranyitották az iskolákat a lányok előtt. Ott az egyik diák, Rokkia azt is mondta a médiának, hogy "fejlődést akarnak", és remélik, hogy a tálibok fenntartják a biztonságot.

- Mi nem akarunk háborút, békét akarunk az országunkban - nyilatkozta, majd kéthétnyi háborús kényszerszünet után visszaülhetett tanulni.

GettyImages-1234814557

Közben viszont az afgán állami televízió több női műsorvezetőjét a héten már nem engedték munkába, a tálib harcosok kitiltották őket az irodából, ami baljós jel a nők közéletben betöltött szerepéről.

- A férfi dolgozókat beengedték, de engem megfenyegettek. Azt mondták nekem, hogy a rezsim megváltozott... az életünket komoly veszély fenyegeti - mondta az egyik műsorvezető, Sabnám Dávran videóüzenetében.

Vagyis egy hét sem telt el, már nem tudni, hogy mi vár azokra, akik mindig is vesztesei voltak az afganisztáni változásoknak.

Sok lányt öltöztetnek titokban fiúnak Afganisztánban

A bacha posh gyakorlata lehetővé teszi az afganisztáni lányoknak, hogy megtapasztalják a szabadságot, a szülők pedig mentesülnek a megbélyegzés alól.

(Cikken belüli képek forrása: Getty Images Hungary, Wikipedia / Közkincs, borító-, és ajánlóképek forrása: Getty Images Hungary)

Ezt is szeretjük