A 6 legabszurdabb válóok, amiket alig hiszünk el - Néhány hét alatt vetettek véget a kapcsolatoknak

Nemcsak komoly párkapcsolati gondok eredményeznek válást: egészen apróságnak tűnő, furcsa problémák miatt is szakítottak már házaspárok.

Abszurd válóokok
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A válás mögött általában hosszan húzódó, súlyos problémák, veszekedések, kibékíthetetlen nézeteltérések állnak, de gyakran egy félrelépés, egy harmadik fél okoz helyrehozhatatlan törést a felek között.

Előfordul viszont, hogy sokkal jelentéktelenebbnek, már-már abszurdnak tűnő apróságok miatt dönt valaki a válókereset beadása mellett. A következő furcsa indokokra igencsak meglepetten nézhettek még az ügyvédek és a rokonok is, mert az az egy biztos, ilyen okokkal nem találkozni gyakran, pedig hamar véget vetettek a házasságoknak.

Nem változtatta meg a kapcsolati státuszát

A friss szerelmekben ma már gyakran lényeges kérdés, hogy ki változtatja meg előbb a kapcsolati státuszát Facebookon, és mikor. Ám azt kevesen gondolnák, hogy ebből olyan komoly probléma lehet, ami szakítást okozhat. Pedig egy indiai nő azért vált el a férjétől néhány nappal a lagzi után, mert nem írta be a profiljába a házas szócskát.

Nem válaszolt az üzenetekre

Egy tajvani nő azért kérelmezte a válást, mert úgy érezte, férje elhanyagolja őt, erre pedig bizonyítékként a Messenger-üzeneteket mutatta be a bíróságon, melyek alatt megjelent a Látta felirat, válasz mégsem érkezett rájuk. Még arra sem, amikor a feleség azt írta neki, hogy kórházba került. És, bár mihelyst elolvasta, a férfi azonnal párjához rohant, a bíróság felbontotta a frigyet.

A mosás okozta a kapcsolat vesztét

A legtöbb férfi örül, ha párja gondosan mos rá, egy futballrajongó pasit viszont teljesen kiakasztott felesége ezen szokása. A nő rendszeresen összegyűjtötte a híres focisták által aláírt mezeket, és bedobta a mosógépbe, ami miatt elhalványultak az autogramok. A férj ezen annyira kiakadt, hogy beadta a válókeresetet, és véget vetett a házasságuknak.

A cikk az ajánló után folytatódik

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

A férfi evési szokása miatt szakítottak

Egy kuvaiti pár még csak egy hete volt házas, de a feleség máris szakított, mégpedig a férje furcsa étkezési szokása miatt. Észrevette ugyanis, hogy a férfi villa helyett inkább kenyérrel szedi fel a tányérról a borsót, elmondása szerint pedig sokkolta a viselkedése, ami miatt úgy érezte, nem is tud tovább vele lenni.

A koszos bögre, mint válóok

Egy Matthew nevű férfi a neten osztotta meg történetét, melyben elmesélte, hogy felesége azért hagyta el, mert a férfi sosem mosta el maga után a koszos poharakat, vagy tette a mosogatógépbe, hanem a mosogatónál hagyta. A férj értetlenül állt az eset előtt, de a nő azt mondta, ez párja közönyét, érdektelenségét jelezte felé, és minden alkalommal, amikor csak belépett a konyhába, egyre közelebb került a kiköltözéshez és a váláshoz. Persze, azért az is igaz, hogy akárhányszor is kérte szépen a feleség, a férfi még így sem változtatott a párját zavaró szokáson.

A smink nélküli valóság

Egy 34 éves férfi csupán néhány nappal az esküvő után döntött a válás mellett, mert ekkor látta először smink nélkül feleségét, és úgy érezte, csalódott, mert párja természetes arcát nem találta olyan csinosnak, mint a kifestett énjét. Azzal vádolta meg a 28 éves nőt, hogy átverte őt a túl sok kozmetikummal és a műszempillákkal, így inkább elvált tőle.

Így ünneplik a szakítást

Vannak, akik egyáltalán nem bánják azt, hogy véget ért a házasságuk, sőt: egyre több pár oszt meg képeket a válási papírjaikkal pózolva, a fotóval pedig fontos üzenetet szeretnének közvetíteni. Az új divat azonban nagyon megosztja az embereket: szerinted jó ötlet, vagy egyenesen felháborító?

Válószelfi: ciki vagy jópofa, hogy így ünneplik a szakítást?

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük