
A jó szex 4 áldásos egészségügyi hatása
Az érzéki együttlét nemcsak kellemes, de a hasznos is. Ha tenni akarsz az egészséges életmódért, irány az ágy.

Talán nem mondunk újat, ha eláruljuk, hogy a szex jó hatással van az egészségre és a kedélyállapotra is. De tisztában vagy azzal, mi mindent tesz a meghitt együttlét a hosszú életért?
Íme, a kutatók szorgalmas munkájának köszönhetően immár tudományosan is alátámasztott tények.
Nyugtató helyett
Bár van, akinél a szex teljesítményszorongást okoz, összességében mégis csökkenti a stresszt. Egy 2010-ben, a PLoS ONE című tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint a szexuálisan aktív patkányok kevésbé mutatkoztak idegesnek a feszült helyzetekben, mint kevésbé szerencsés, szextől eltiltott társaik.
A szex megvédte a patkányok agyát a stresszhormonok káros hatásaitól is. Az emberek sem maradtak ki azonban a vizsgálatból, a kutatók a résztvevő 24 férfit és 22 nőt arra kérték, vezessenek naplót a szexuális életükről, majd matematikai példákat kellett megoldaniuk, illetve nagyobb csoport előtt beszélniük. A gyakoribb szexről beszámoló embereknek alacsonyabb volt a vérnyomása a stresszfeladatok megoldása közben.
Mint egy fizetésemelés
Talán nem okoz nagyobb meglepetést a hír, hogy a szex boldoggá tesz. De tudtad, hogy mennyire? Amikor 2004-ben a The American Economic Review című magazin kilencszáz amerikai nőt kérdezett arról, hogy érzik magukat az egyes napi tevékenységeik közben, a szex vitte a prímet a boldogságlistán.
Nem sokkal később 16 ezer amerikai boldogságfaktorait mérték. Ebből a kutatásból az derült ki, hogy a rendszeres szex által elért boldogságszint nagyjából megfelel annak, amit egy 50 ezer dolláros fizetésemelés okoz. Ez nem vonatkozik arra, amikor valaki megcsalja a párját, és a férfiak esetében nem érvényes a fizetett szexre sem.
Immunturbó
A rendszeres szex a szervezet védekezőképességét is aktiválja. Az Eastern Psychological Association Convention 1999-es, egyetemistákkal folytatott kutatása során több, az immunműködést segítő antitestek találtak azoknak a szervezetében, akik hetente egyszer vagy kétszer szexeltek, mint azoknál, akik kevesebbet. Viszont azoknál, akik hetente háromszor vagy még többször is sort kerítettek az együttlétre, alacsonyabb szinten volt ugyanez az anyag - úgy tűnik, a mértékletes középút itt is aranyat ér.
Fájdalomcsillapító
A Rutgers Egyetem kutatói azt találták, hogy az orgazmus, de már az izgalmi állapot is csökkenti a fájdalomérzetet a nők esetében. Orgazmusközeli állapotban a nők fájdalomküszöbe 74,6%-kal nőtt.
-
Arany csepp medál31 200 Ft
-
Királykék Swarovski® kristályos nyaklánc pillangókkal11 090 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített medállal9 150 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló cirkónia kristály díszítéssel14 900 Ft
-
Ovális fekete cirkónia kővel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 490 Ft
-
Bolygó ezüst nyaklánc gyöngyházzal és cirkóniával9 900 Ft
-
Cirkónia kristályos minimalista négyszög ezüst fülbevaló13 900 Ft
-
Swarovski® kristályokkal és gyöngyökkel díszített karkötő9 990 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos pillangó alakú nyaklánc9 390 Ft
-
Cirkóniával díszített ezüst karika fülbevaló5 550 Ft
-
Ezüst nyaklánc M betűs medállal7 490 Ft
-
Ezüst nyaklánc világoskék cirkóniával díszített ovális medállal7 650 Ft
-
Ellentétek vonzása nyaklánc kristályokkal7 990 Ft
-
Rák ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Három édesvízi igazgyönggyel és cirkóniával díszített fülbevaló14 990 Ft
A kutatók abban bíznak, hogy sikerül beazonosítaniuk azt a kémiai anyagot vagy agyi reakciót, ami ezért a fájdalomcsillapításért felelős, hogy áldásos hatását más helyzetekben is alkalmazni tudják.
Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
OLVASD EL EZT IS!

- férfi
- szex
A férfiak tényleg folyton kaphatók a szexre?

- szex
- tévhit