A féltékeny titkárnő bosszúja
Az idősebb munkatársaknak sokszor nehéz elfogadni, ha fiatal főnököt kapnak a nyakukba.
Vanda az egyetem után egy kis könyvkiadónál talált állást magának, ő lett a főnök jobbkeze, helyettese. Hivatalosan titkárságvezetőnek nevezték ki, ami a valóságban egyetlen beosztottat takart, Gizit, a több mint 20 éve ott dolgozó gépírónőt és mindenest, aki viszont csöppet sem örült a fiatal kolléganő érkezésének.
Rossz szemmel nézte, hogy feladatainak egy részét - épp a számára kellemesebbeket, az ügyintézést, kapcsolattartást, reprezentációt - Vanda veszi át, neki meg csak a levelezés, kávéfőzés marad.

A főnök hiába győzködte Gizit arról, hogy végre időben hazamehet, és reggel sem kell másfél órával korábban érkeznie, hogy utolérje magát a papírmunkában, a titkárnőben egyre csak forrt az indulat.
Először elfelejtett üzeneteket átadni Vandának, aztán letagadta őt, ha telefonon keresték, majd már annyira elmérgesedett a helyzet, hogy fontos levelek landoltak a szemétkosárban, csak azért, mert Vandának címezték őket. A lány persze a főnökhöz fordult tanácsért, ő azonban lerázta, mondván: oldja meg maga. Vanda végső kétségbeesésében egy családállítási csoportban kért segítséget.
Különleges útmutatás
A családfelállítás módszere nem mindig több generáción átívelő kötődéseket, fogadalmakat, viselkedési mintákat vizsgál, van egy olyan leágazása is, mellyel az életünk minőségét befolyásoló fontos döntéseket modellezhetjük le, azaz a válaszutaknál kaphatunk kiegészítő információkat. Az úgynevezett életstratégia-állítással mindig egy konkrét kérdésből, helyzetből indulunk ki, például a megfelelő hivatás kiválasztásából.
A következő kérdéseket teheted fel például: tényleg a számomra megfelelő munkahelyen dolgozom? Biztos, hogy ebben a szakmában fogom kihozni magamból a legtöbbet? Hogyan tudnék jobban beilleszkedni a kollektívába? Valóban aktuális a munkahelyváltás? Melyik beosztottamra számíthatok a leginkább? Mik az esélyeim önálló vállalkozóként? Mi kell ahhoz, hogy több ügyfelem legyen? Hogyan tudom a legjobban biztosítani a családom megélhetését?

Az állításvezető segít kiválasztani azokat a rendszerelemeket - konkrét személyeket, fogalmakat, intézményeket -, melyeket aztán a kiválasztott csoporttagok jelenítenek meg a térben. Az állításvezető pedig - a módszer törvényszerűségei alapján, avagy új elemek beállításával - egy olyan állapot elérésére törekszik, mely megoldást ad a feltett kérdésre.
Két nő, egy eset
Vanda állításában hárman szerepeltek, a két nő és a főnök képviselője. A Vandát, illetve Gizit megszemélyesítő csoporttagok rajongással és tisztelettel bámulták a főnök képviselőjét, aki távolságtartóan nézett hol az egyikükre, hol meg a másikukra. Vanda képviselője eközben megpróbált közeledni a Gizit megszemélyesítő csoporttaghoz, ám ő határozottan elfordult tőle.
Vanda képviselője ekkor az állításvezető utasítására azt mondta Gizinek: - Te voltál itt előbb, és én ezt tiszteletben tartom. A munkáddal hozzájárultál a kiadó fennmaradásához, így lehet most itt nekem is munkám, és ezt köszönöm. Én vagyok a főnököd, ám szükségem van a támogatásodra, amiért hálás vagyok.
Gizi képviselője erre nagyot sóhajtott, és visszafordult. A két hölgy egymás mellé állt, és mindketten a főnök felé néztek. Ő pedig megkönnyebbülten mosolygott vissza rájuk, amiben benne volt az is: végre foglalkozhat a saját dolgával.
Néhány kimondott szó csodát tehet
A vállalatok optimális működését többféle rend, törvényszerűség befolyásolhatja, ezek ráadásul egy időben, olykor pedig akár egymás ellen is hatnak. Egy új, fiatal vezetőnek egyszerre kell megfelelnie a vele szemben támasztott vezetői és szakmai elvárásoknak. Ugyanakkor illik tudomásul vennie azt is, hogy, mivel ő érkezett legutoljára, netán ő a legfiatalabb alkalmazott is, az érkezési hierarchia utolsó helyén áll. Utóbbi törvényszerűség figyelmen kívül hagyása miatt sok fiatal vezetőt ér kudarcélmény.

Vanda eleinte azt tapasztalta, hogy semmi változás nem következett be az állítás után. Most álljak Gizi elé, és mondjam el neki azokat a mondatokat, melyek a felállításban elhangzottak és hatottak? - töprengett lány. Aztán hirtelen eszébe jutott, hogy az állításvezető azt tanácsolta neki, hogy teremtsen rá alkalmat, hogy megismerje a beosztottját, ha ugyanis kíváncsi rá, ő milyen ember, és emberien viselkedik vele, megtörhet a jég.
Újrakezdeni és megérkezni - Amikor a változás nem lezárás, hanem egy új kezdet.
Van, amikor mi döntünk a változás mellett, máskor az élet kényszerít rá. Az újrakezdés sosem könnyű, mégis ezek a fordulópontok visznek közelebb ahhoz, akik valójában vagyunk. A Femina Klub évadnyitó estjén D. Tóth Kriszta és Pataki Ági személyes történeteiken keresztül mesélnek november 16-án a MOMkultban az újrakezdésekről, az önismeretről, a döntésekről és azokról a fordulópontokról, amelyek végül közelebb vitték őket önmagukhoz.
Promóció
A lány vett tehát egy nagy levegőt, és munka után meghívta Gizit egy süteményre a szomszédos cukrászdába. Vanda úgy irányította a beszélgetést, hogy munkáról, a kiadóról véletlenül se essen szó, inkább a családjáról és magánéleti terveiről mesélt. Gizi eleinte feszülten, csodálkozva hallgatta, aztán hirtelen átvette a szót, és elárulta, milyen könyveket szeret, hogy hívják a kutyáját, mivel tölti szívesen a hétvégéit. Két héttel később egy reggelen Vandát friss virágcsokor várta az íróasztalán, Gizi pedig mosolyogva tette le a postáját, üzeneteit elé, egy csészényi gőzölgő, finom kávé mellé.
OLVASD EL EZT IS!
- boldogság
- családállítás
Se munka, se szerelem?
- párkapcsolati probléma
- családállítás
- A páromnak a munka a mindene
- munka
- család
















