4 mondat, melyből kiderül, hogy a kollégád ki akar túrni

A munkahelyi versengés hátterében több tényező állhat. Több esetben nem árt elkerülnöd a pozícióharcot.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Előfordul, hogy valamelyik kolléga igyekszik keresztbe tenni a másiknak. Lehet, hogy megszokásból teszi, de nem kizárt, hogy hátsó szándékai is vannak. Van, aki megirigyli egy munkatársának a pozícióját, ha úgy látja, az jobb helyzetben van nála, vagy bizonyos előnyökhöz juthat általa. A túlzott, helyzethez nem illő versenyzés hátterében sokszor személyes bizonytalanság és alacsony önértékelés áll.

Az is előfordulhat, hogy egy kollégát nemcsak a karrierista előretörés szándéka vezet, hanem azt látja, hogy te - vele ellentétben - jól érzed magad azon a helyen, ahol vagy, és mindezt a pozíciódhoz társítja, miközben nem ismeri fel a munkát, melyet belefektettél.

Bár szerencsére sok munkahelyen erre nincs lehetőség, másutt több módja is van annak, hogy egy kolléga elkezdjen áskálódni. Ha hasonló szándékkal találkozol, leleplezheted az elejtett mondataiból is a furkálódót. Legrosszabb esetben folyamodhat rágalmazáshoz, de szóban csökkentheti az eredményeidet, az ázsiódat is, és nem kizárt, hogy személyeskedik vagy látszatdicsér. Bizonyos kijelentéseket neked szán, másokat viszont rólad mondhat a főnöknek vagy a kollégáknak a hátad mögött. Íme, néhány árulkodó mondat, mely gyanakvásra adhat okot.

 - Könnyű neked!

 - Neked igazán jó dolgod van, nem panaszkodhatsz - a hasonló, általában nem túl jóindulatú mondatok általában irigységet lepleznek, mellyel a munkatárs nehezen birkózik meg. Ha neked eszedbe sem jutott panaszkodni, ő annál inkább így tesz. Ha nem magánéleti kérdésre vonatkozik a kijelentés, elárulja, hogy a te pozíciódat vonzónak találja, míg a sajátjával elégedetlen.

Így lehetsz népszerű a munkahelyeden!

Nézegess képeket!

Elolvasom

Persze, ha ez a te panaszodra válasz, akár fel is hívhatja a figyelmedet arra, hogy becsüld meg, amid van, ám ha te nem tettél ilyen kijelentést, érdemes résen lenned. Próbáld felhívni a kollégád figyelmét arra, hogy azért a te életed sem fenékig tejfel, és világíts rá az ő pozíciójának előnyeire is. A kulcs, hogy ő is értékesnek érezze a munkáját és azt a helyet, ahol éppen van.

 - Tudsz ilyen fáradtan koncentrálni? Pihenned kellene egy keveset

Persze, vannak kedves kollégák, akik valóban észreveszik, hogy túlhajtottad magad, és ha mással nem, legalább egy figyelmes mondattal reagálnak rá. Ám ha mindezt bizalmaskodó hangnemben és színlelt aggodalommal közli valaki, akivel nem is vagy különösebben jóban, ügyelve arra, hogy közönsége is legyen, nem kizárt, hogy a munkaképességedet igyekszik megkérdőjelezni. Rosszabb esetben az a szándéka, hogy eltávolítson egy kicsit a terepről. Köszönd meg az érdeklődését, és biztosítsd arról, hogy eljön az ideje a pihenésnek is.

 - A főnök őrjöng, szerintem te tudod, miért

Ez egy burkolt célzás lehet arra, hogy valamit nem jól csináltál. A főnöknek tulajdonított üzenetek kérés nélküli továbbítása általában egyértelműen azt célozza, hogy aggodalmat és paranoiát ébresszen benned, emellett azt a hatást is keltheti, hogy ő még nálad is inkább tisztában van azzal, mit akar a főnök.

Ennek az a változata is létezik, melyben ő siet a segítségedre, hogy megoldd azt a bizonyos problémát. Mindez ugyanakkor annak a jele is lehet, hogy az illető hatalmat akar gyakorolni feletted.

 - Én tudok erre egy egyszerűbb megoldást

Ha kérés nélkül osztogatja a tanácsokat, és felülbírálja a munkádat, annak hátterében szintén állhat irányítási vágy. Ha sorozatosan versengésbe bocsátkozik veled, és mindig van egy jobb ötlete a tiédnél, fennáll a veszélye, hogy szakmai harcba igyekszik bonyolódni veled, és folyamatosan be akarja bizonyítani, hogy ő is képes végrehajtani a te feladataidat, sőt.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Persze, előfordulhat, hogy egyenként tapasztalod ezeket a jeleket, és nem kizárt, hogy csak egy nehéz természetű vagy rosszindulatú kollégával van dolgod, aki minden szituációban versenyhelyzetet lát vagy teremt, mert csak így érzi magát biztonságban. Ha ezeket a jeleket tapasztalod, semmiképp se reagálj agresszíven, inkább próbáld meggyőzni arról, hogy az ő munkája és személye is értékes, mert a pozícióharcok mögött sok esetben belső bizonytalanság és bizonyítási vágy áll.

Ezt is szeretjük