18

Csak felnőtteknek!

Az általad letölteni kívánt tartalom a hatályos jogszabályok szerint a kiskorúakra káros hatással lehet. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz ne férjen hozzá kiskorú, használj szűrőprogramot!

4 átlátszó férfimondat, aminek ne dőlj be!

Bókol, és meghív egy italra? A kedves, lovagias pasi látszólag főnyeremény, de tudd meg, mikor vannak hátsó szándékai!

Sok nő ábrándozik olyan pasiról, aki kedves, elképesztően jó a dumája, de nem csak szexelni akar. Az igazság azonban az, hogy az ismerkedés fázisában a gáláns meghívásokkal és a csábító szöveggel van úgy, hogy nem csupán tetszeni és hódítani akarnak a pasik, hanem sokkal inkább ágyba vinni.

Vigyázz tehát, amikor elhatározod, hogy ezúttal nem a külsőre hagyatkozol, hanem olyan pasival szeretnél randizni, aki már az elején kedves hozzád, és szavak alapján választasz.

Ami ugyanis a te szemedben egyszerű és éppen ezért elbűvölő bók vagy ártatlan meghívás, mellyel a pasi pillanatok alatt belépőt szerezhet a szívedbe, könnyen lehet, hogy az ő fejében inkább ágyba csábító mondat.

- Nagyon jól mutatsz ebben a szerelésben.

Amennyiben hasonló szavakkal kedveskedik neked beszélgetőpartnered, azt nagyjából úgy érdemes fordítanod, hogy a csípődön feszülő nadrág igen erőteljesen hívogatja a kezeit, az agyában pedig csődöt mondtak az áramkörök, és percek óta csak arra gondol, hogyan mutatnál meztelenül. Persze nem akármilyen helyzetben: leginkább úgy, hogy a közelben van egy ágy, és legalább annyira kevés a ruha rajta is, mint rajtad. Aminek a szabásvonala és a mintája el sem jut a szeméig, ez a bók tehát egyáltalán nem a stílusodat vagy az ízlésedet dicséri.

Legfeljebb akkor érdemes komolyan venned, hogy a pasinak valóban a ruhád tetszik, ha már jó ideje együtt vagytok, amennyiben azonban ez a mondat röviddel az ismerkedésetek után hangzik el, sokkal több van benne, mint amit szó szerint sejteni enged. Vigyázz, a férfi a te szavaidat is hasonlóan fogja kódolni: egy mosollyal fűszerezett köszönöm tehát felhívás a keringőre, amivel zöld jelzést adsz, hogy további forró flörttechnikákkal próbálja meg elérni végső célját.

15 árulkodó jel, hogy bejössz a pasinak

Nézegess képeket!

Elolvasom

- Olyan szép az alakod, neked melltartóra sem lenne szükséged.

Vagyis lefordítva: ugye, nincs kifogásod az ellen, hogy minél hamarabb lekerüljön rólad az a kényelmetlen, merevítős holmi? Bár ez a bók már a női felfogásban is igen közel jár a szexuális célzáshoz, nem árt, ha még konkrétabban veszed a dolgot. Hasonló szöveg esetében ugyanis a szép alakod nemcsak esztétikai értelemben keltette fel a férfi figyelmét, de biztos lehetsz benne, hogy szexuális téren legalább annyira.

Szívesen élvezné ki mindezt nálad vagy nála, de a bélyeggyűjteményes mondatot már ő is lejárt lemeznek tartja, vagy nem akart a kelleténél korábban előhozakodni vele. Ha a jó oldalát nézed a dolognak, aki közvetetten, de a melledet dicséri, legalább nem azt mondja, hogy szép a szemed, miközben szünet nélkül a dekoltázsodat fixírozza.

- Hadd hozzak neked még egy italt.

Azzal a pasival ellentétben, aki otthon felejti a pénztárcáját, lényegesen megnyerőbb lehet az, aki maga ajánlja fel, hogy szeretne még egyszer meghívni valamire. Amennyiben azonban ez nem a vacsora utáni desszertre vonatkozik, hanem az alkoholmennyiségre, jobb, ha óvatos vagy. Ha ugyanis a pasi még egy pohárral kínál, valószínűleg nemcsak a friss találkozás miatti gátlásaidat szeretné oldani, de gondolatban már jóval előrébb jár.

A második pohár ital az önfeledt hálószobai kalandokat is megalapozhatja, ugyanakkor vitathatatlanul nem egészen tisztességes az alkohol segítségével ágyba csábítani egy nőt. Amennyiben tehát partnered még egy körre meghív, legyél elővigyázatos: nem kell azonnal felpattannod az asztaltól, de gondolj arra, hogy nem biztos, hogy csak a kellemes beszélgetés miatt jár neked az újabb feles.

Szeretnél csábító lenni a férfiak szemében? – Ezek az alapdarabok segíthetnek

Nézegess képeket!

Elolvasom

- Hazakísérhetlek? Félek, még valami bajod esne útközben.

A legnagyobb baj, amit a férfi el tud képzelni, hogy nem vele együtt léped át a hálószobád küszöbét. Nem állítjuk, hogy egyáltalán nincs, de kevés férfi akad, aki egy buja ismerkedés után képes lenne a kapualjban, szenvtelen kézfogással búcsúzni, és ne próbálna meg beljebb is menni, ha már elfogadtad a gáláns ajánlatot, hogy hazakísérjen. Akármilyen lovagiasnak tűnik is a pasi, valljuk be, az éjszaka közepén, ha kilométerekre lakik tőled, a közös út után éjszakai szállást is remél a lakásodban.

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Ha pedig már oda betehette a lábát, biztos lehetsz benne, hogy sokkal többet is. Amennyiben tehát a részedről szóba sem jöhet a pasi, mint szexpartner, két választásod van: vagy udvariasan visszautasítod az ajánlatát, vagy, ha elfogadod, és előre figyelmezteted, hogy nem keresel alvótársat, és megpróbálsz kellőképpen határozott lenni a kapualjban, hogy világos legyen a számára, reményei ezúttal nem teljesülnek, és bizony nem a te lakásod számára az utolsó állomás az éjszakában.

Cikkünk A férfinak szex kell, a nőnek szerelem című könyv segítségével készült.

Sokan reménykednek abban, hogy egy nap majd megtalálják a nagy ő-t. De ez sajnos csak keveseknek sikerül, ha egyáltalán összejön. Miért hajt a férfi állandóan a szexre? Miért követeli a nő, hogy a férfi állapodjon meg mellette? És miért oly nehéz e kettőt összeegyeztetni? Allan és Barbara Pease, a téma világhírű szakértői tapasztalataik, bőséges esettanulmányok és a legfrissebb kutatási eredmények segítségével könnyed és humoros formában próbálnak választ találni ezekre a  mindannyiunkat érintő kérdésekre.

Kiadja a Park Kiadó.
A könyv ára 2900 forint.
A könyvet itt rendelheted meg.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük