3 örök női hiba, amivel végleg elüldözheted a pasit
Szakítottatok, de rájöttél, hogy ő az igazi? Három ajánlott lépés, és három hiba, amivel ronthatsz a helyzeten.
Szögezzük le mindjárt az elején, az a férfi kapható vissza, aki erre egyébként magától is hajlandó. A próbálkozásod tehát eleve fél sikert ígér. Ám ha valóban őt akarod, még a halvány reményért is érdemes harcba szállnod.
Türelmetlenség
Bármi is történt közöttetek, legalább levegővételnyi időt hagyj neki a szakításotok után. Ne hívogasd, ne bombázd üzenetekkel, ne járj véletlenül épp arra, ahol neki is dolga van, és legfőképpen ne faggasd róla a közös barátaitokat.
Az elegáns távolságtartás komoly esély a számodra: a hiányod benne is felértékelheti az együtt eltöltött időszakotokat. A nálad maradt holmiját azonnal visszaadni, a tiédet meg durcásan elkérni - taktikai hiba. Fontos jelzés ugyanis, ő vajon jelentkezik-e ez ügyben nálad. Ha nem kapkodja el, valószínűleg mérlegel. Ne feledd, hogy a férfiak jóval kevesebbszer tesznek úgy, mintha. Így, ha visszakérnek és visszahoznak, akkor az végleges döntést jelent.
A hasonló lépésedet ezért is veszik komolyan. Álmukban sem gondolnának arra, hogy az átadás-átvétellel te valójában lehetőséget szeretnél felkínálni a kibékülésre. Próbálj inkább nélküle túlélni kicsit. Ebben az időszakban sok mindent tisztázhatsz magaddal és vele kapcsolatban is. A napok, hetek teltével szépen csillapodnak majd az indulataid, ez pedig nagyon fontos a következő lépés megtételéhez.
A véletlenre bízni
Míg szerencsés időzítéssel nyerhetsz, az időhúzás esetleg ellened dolgozik. A sokáig magára hagyott, szomorkodó férfi ugyanis biztosan talál valakit, aki szívesen megvigasztalja. Jó ütemben tervezd meg az első találkozásotokat. Lehetőleg semleges területen keríts erre sort, és olyan ürüggyel, ami nem erőltetett. Remek lehetőség például egy közös barát születésnapi bulija.
Vegyél fel új ruhát, ez ilyenkor igen jó befektetés, és némi frizuraváltoztatás sem árt. Nem miatta van szükség rá. Te lehetsz magabiztosabb, ha csinosan, megújulva állsz elé. Mosoly és kedvesség a kellékeid, a múltat emlegetni tilos. Hogy vagy, mi újság a munkahelyeden? - ezek a jó kérdések, nem az a lényeg ugyanis, miről beszélgettek - úgysem arra figyeltek majd, mit mond a másik. Fontosabb ennél, hogyan érzitek magatokat egymás társaságában.
Ám azokat a jeleket, amiket felfedezni vélsz a viselkedésében, mindenképp vitasd meg barátnőiddel, nehogy elhamarkodott következtetésekre juss. Azért, mert szomorúnak látod, nem biztos, hogy szenved az elvesztésedtől, és ha kedves, udvarias veled, még nem egyértelműen van teljesen oda érted. Ahhoz, hogy kiderítsd, valójában hányadán is álltok, döntő lépésre van szükség.
Túlzott büszkeség
Ha újra akarod kezdeni vele, egyetlen esélyed van: meghívod egy kávéra vagy sétára, és őszintén elmondod neki, hogy mit érzel iránta. Gondolj arra, nincs vesztenivalód. Ne várd, hogy ő mozduljon, mert lehet, hogy kifutsz az idődből, és amíg te tétovázol, lecsap rá egy másik nő. Jobb, ha elmondod neki, hogy te még mindig szereted, erre pedig több válasza is lehet.
Meglepődik, majd időt kér - ez jó jel, van még esélyed, és a végső döntéséig kapcsolatban maradhattok. Lesz tehát lehetőséged bizonyítani, milyen klassz nő vagy. Akkor sem dől össze a világ, ha félrenéz, kínosan mosolyog, majd kiböki, hogy ő viszont már nem akar semmit tőled. Fogd úgy fel, hogy ez végre egyértelmű helyzet, a visszautasítás pedig az ő vesztesége, nem a tiéd. Szinte biztos, hogy minden későbbi barátnőjét hozzád méri majd. Te leszel az etalon, aki bátran vállalta az érzéseit.
Tényleg a mesterséges intelligencia irányít mindent 20 év múlva?
Ha kíváncsi vagy, hogyan formálja át a mesterséges intelligencia az életünket mindezt könnyed, szórakoztató és közérthető módon megközelítve, akkor gyere el előadásunkra, ahol Szily Nóra vendége Rab Árpád trend- és jövőkutató lesz. Az előadás során kiderül, milyen szerepe van a mesterséges intelligenciának a mindennapjainkban, és hogyan alakíthatja a jövőnket. Gyere el, és tudd meg, mit hoz a jövő!
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2024. október 24. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Persze még az is lehet, hogy boldogan átölel és megcsókol a vallomásod után. Ne hagyd ki azt sem a számításodból: lehet, hogy eddig azért nem tett semmit, mert félt a visszautasításodtól. A férfiak ugyanis nem tudnak, de nem is akarnak a gondolatainkban olvasni, ezt csak mi, nők, várnánk el tőlük. A szavaknak így óriási erejük, hatalmuk van. Néha minden azon múlik, vajon képesek vagyunk-e kimondani vagy meghallani valamit, sejtetés meg kigondolás helyett.
OLVASD EL EZT IS!
- szerelem
- családállítás
A férfiszerzés 5 legfontosabb lépése
- párkapcsolati probléma
- családállítás
Mi hiányzik a párkapcsolatodból?
- családállítás
- megcsalás