18

Csak felnőtteknek!

Az általad letölteni kívánt tartalom a hatályos jogszabályok szerint a kiskorúakra káros hatással lehet. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz ne férjen hozzá kiskorú, használj szűrőprogramot!

3 észrevétlen ok, ami szakításhoz vezet

Ne túl későn derüljön ki

A kapcsolatok nem csak súlyos vétségek miatt érhetnek véget. Figyelj a jelentéktelennek tűnő problémákra!

Van úgy, hogy a kapcsolat egyszer csak különösebb veszekedések és viták nélkül fojtogatóvá válik, és a felek úgy érzik, mintha többé nem is igazán ismernék egymást. Pedig korábban semmi jel nem utalt arra, hogy bármilyen probléma lenne - vagy legalábbis ezekre senki nem figyelt fel. Tudd meg, melyek azok az észrevétlen okok, amelyek gyakran szakításhoz vezetnek, hogy még időben megoldást találhass a problémára, ha a ti kapcsolatotokban is fennáll!

Hazudtál, magadnak

Bár a hazugságra sokan úgy tekintenek, mint a legsúlyosabb párkapcsolati hibára, valójában mindenki szokott füllenteni. Ez azonban még nem katasztrófa, kivéve, ha önmaga előtt ferdíti az ember az igazságot. Ha a jó szándékú becsapás nem a párod felé, hanem saját magadra irányul, az azért veszélyes, mert az igazi vágyaidat próbálod meg mindezzel elkendőzni.

Ez a füllentés testet ölthet abban a formában, hogy a partnered egyes tulajdonságairól azt állítod, hogy elfogadod, de tudat alatt képtelen vagy megbékélni velük, és emiatt örökös hiányérzeted van. Amennyiben ezt nem beszélitek meg, visszafordíthatatlan eltávolodáshoz vezethet a dolog, arról nem is beszélve, hogy tudat alatt talán keresni kezded azokat a pasikat is, akikben ezek a hibák nincsenek meg. Pedig, ha nem csapnád be magad, talán a párod is tudna változtatni.

A hazugságnak azonban másik formája is létezik. Megeshet, hogy bár a férfi minden elvárásodnak megfelel, elkövet valami hibát, amit csak nehezen tudsz megbocsátani. Lehet ez egy komplikált helyzet egy másik nővel, vagy akár az is, ha rendszeresen kritizálja a családodat, azzal, hogy kimondod, hogy szemet hunytál a viselkedése fölött, még nem történt meg a dolog.

Ha mindez benned másképp dől el, mint ahogy állítod, könnyen lehet, hogy lassan elmérgesíti a viszonyotokat az a hozzáállás, hogy titkon örökké csak a hibát lesed párod tetteiben, mert valójában nem bocsátottál meg neki.

Elsimítatlan ellentétek

Veszekedni senki nem szeret, hiszen a parázs vita hevében az ember kénytelen azzal szembesülni, hogy milyen könnyű negatív érzéseket táplálni az iránt, akit egyébként szeret. Ugyanakkor a feszültség elmúltával a pozitív érzések is erősebbek lehetnek, éppen ezért olyan jó a vita utáni szex.

15 jel, hogy elmúlt a szerelem

Nézegess képeket!

Elolvasom

Ezzel ellentétben azonban az, ha mindketten kerülitek a konfliktust, sokkal rosszabb következményekkel járhat. Bár időlegesen valóban megóvhatjátok a boldog kapcsolat képét, észrevétlenül mindkettőtökben felhalmozódhat a feszültség, ami eltávolodáshoz vezet. Hiszen, ha nem beszélitek meg, amiben nem értetek egyet, ez a taszítás ottmarad kettőtök között, és idővel nem csak az ágyat teheti hideggé, de már az érintések sem lesznek olyan meghittek, mint régen.

Az ellentéteket azonban nem lehet örökre eltemetni: ha kerülitek a nyílt vitát, tudat alatt fognak a felszínre törni, és egyre több piszkálódás jellemezheti a kapcsolatotokat. Lehet, hogy ez eleinte nem feltűnő, azonban mindez odáig vezethet, hogy azon veszitek észre magatokat, hogy szeretőkből ellenségekké váltatok. Ez tipikusan az, ami miatt a válás során a felek kibékíthetetlen ellentétekre hivatkoznak - ennél pedig azért jobb egy parázs vita, hiszen annak a végén többnyire születik valamiféle megoldás.

Mire vágyik a pasi?

Szeretnéd tudni, melyek azok a női tulajdonságok, melyekkel örökre boldoggá teheted a párodat? Nézd meg videónkat: az utca embere elárulta riporterünknek, hogy milyen a tökéletes barátnő!

Jó szándékú korlátok

Természetes, hogy szeretnéd kicsit alakítani a párodat a kapcsolatban, és nem minden tetszik, amit csinál. Azonban a korlátokkal is érdemes óvatosan bánni, hiszen utólag már késő, ha ráébred az ember lánya, hogy mit kellett volna másképp. Az is az észrevétlen hibák közé sorolható, ha pár dologban szeretnéd irányítani a másikat, hiszen talán ebben a helyzetben a legnehezebb megmondani, hogy mikor lépi túl a beavatkozás azt az intim határvonalat, ami már komoly bajokhoz vezethet.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Amíg ugyanis csak annyit kérsz, hogy több estét töltsön veled a párod, netán azt, hogy mellőzze a volt barátnője társaságát, teljesen jogos elvárásokat támasztasz vele szemben. De ha az apró kívánságok lassan halmozódnak, és a pasi azon kapja magát, hogy már arra is engedélyt kell kérnie, hogy egy baráti találkozóra elmenjen, könnyen rosszra fordulhat a helyzet.

Mindez fordítva is igaz: az elvárásokból és a kisebb korlátokból könnyen lesznek láncok, és sem férfiként, sem nőként nem egyszerű olyan kapcsolatban létezni, ahol fojtogató a másik akarata. Ügyelj tehát arra, hogy hagyj annyi szabad mozgásteret a párodnak, amennyire szüksége van - így kérés nélkül is te leszel számára a legfontosabb!

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük