18

Csak felnőtteknek!

Az általad letölteni kívánt tartalom a hatályos jogszabályok szerint a kiskorúakra káros hatással lehet. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz ne férjen hozzá kiskorú, használj szűrőprogramot!

Mikor adj a pasinak még egy esélyt?

Szakítás után újrakezdés

Véget ért a kapcsolat, de úgy érzed, megérne még egy próbát? Tudd meg, mikor van esély a sikerre!

Ha a szakítás és az újrakezdés kerül szóba, sokan a káposzta példáját hozzák elő, miszerint csak az jó felmelegítve. Ezek szerint semmi értelme a második esélynek? Ezt az állítást azonban egy újabb mondással könnyedén meg lehet cáfolni, hiszen a kivétel erősíti a szabályt. Ám, amikor te magad kerülsz hasonló helyzetbe, nehéz lehet eldönteni, hogy ez akkor a kivételes vagy a káposztás eset.

Pedig minden közhelyet félretéve, ha benned még vannak érzelmek, joggal szeretnéd, hogy ne kelljen végleg külön utakon járnotok volt kedveseddel, és adhass neki még egy esélyt. És ezt néha meg is teheted: tudd meg, mikor van remény arra, hogy ami egyszer elromlott, az másodjára jobban működhet!

Megváltoztak a körülmények

Ha egykor minden a lehető legrosszabbnak tűnt is közöttetek, kis idő múlva, amennyiben a körülmények megváltoznak, lehet esély a folytatásra. Mindez attól függ, hogy egykor mi miatt ért véget a kapcsolatotok. Ha a külső stressz tette tönkre a boldogságotokat, vagyis az exednek túl sok munkája volt, és emellett nem jutott rád ideje, netán egy haláleset történt a családban, ami eltávolított benneteket, a körülmények változása is elég lehet a folytatáshoz.

A hasonló, feszült helyzetek ugyanis képtelenné tehetik az embert arra, hogy világosan gondolkodjon, és jó döntéseket hozzon, azonban a szakítás egy újabb stresszként hirtelen kitisztíthatja a képet. Minden attól függ, hogy a pasi ekkor mit csinál: ha semmin nem változtat, akkor minden bizonnyal nem a te embered. Amennyiben azonban a külön töltött idő alatt tesz azért, hogy a külső problémák ne árnyékolják be a napja minden egyes percét, és úgy keres fel téged, hogy ezekkel megbirkózott, adhatsz neki még egy esélyt.

Mielőtt fejest ugranál
Az újrakezdés még a pozitív csillagállás esetén sem néhány hét után értendő. Ha egyszer szakítottatok, ahhoz, hogy valóban tiszta lappal és jó esélyekkel találjatok újra egymásra, el kell telnie egy kis időnek, ami hónapokat, de szélsőséges esetben akár néhány évet is jelenthet. Hiszen mindkettőtöknek értékelnie kell az eseményeket, felismerni a hibákat, majd rájönni arra, hogy a jövőben min kellene változtatni.

Ha újra bízni tudnál

A szakítás sokszor nem pusztán a megváltozott körülményeknek köszönhető. Könnyen véget vethet a szerelemnek, ha az egyik fél hűtlenkedik, és éppen ez az, ami a leginkább kérdésessé teszi a folytatást. Ha párod egy másik nő karjaiban keresett vigaszt, csak akkor van értelme a folytatásnak, ha azokat a problémákat kezeltétek, melyek idáig vezettek.

15 jel, hogy elmúlt a szerelem

Nézegess képeket!

Elolvasom

Ezenkívül azonban neked is biztosnak kell lenned abban, hogy tudnál újra bízni a férfiban, hiszen, ha minden egyes percben bizonyítékokat vársz majd tőle a szerelméről és a hűségéről, azzal nem könnyíted meg a helyzetét, és akár újra a megcsalás felé terelheted. Persze nem csak rajtad múlik a bizalom. Ha meg szeretnél bizonyosodni arról, hogy a pasi is igazat állít, és legközelebb valóban nem csalna meg, adj neki egy kis próbaidőt, mielőtt kijelentenéd, hogy kap még egy esélyt. Ezalatt pedig ne óvd a kísértéstől, hanem vidd bele: menjetek el bulizni, és figyeld, ugyanúgy flörtöl-e az ismeretlen lányokkal, mint régen. Ha tényleg megérett a bizalmadra, azt látni fogod rajta, hiszen neki is csak te leszel fontos.

Így élheted túl a szakítást!

Ha hirtelen történik a szakítás, először úgy érezheted, hogy soha többé nem lesz a régi semmi. Azonban a helyzet nem reménytelen: ha szeretnéd tudni, hogyan vészelheted át a legnehezebb napokat, nézd meg videónkat, és kövesd Kánya Kata, társkeresési tanácsadónk tippjeit!

Mindketten megváltoztatok

Sok év után is kiderülhet, hogy két ember egyszerűen nem volt egymás mellé való. Ha te a nyugodt családi idillt szeretted volna megvalósítani, míg a párod minden új kalandba fejest akart ugrani, nem csoda, ha a legerősebb szerelem ellenére is szétmentetek. A búcsút követően azonban lehet értelme még egy próbálkozásnak, feltéve, ha azóta megváltoztatok, és közelebb kerültetek egymáshoz. Mindegy, hogy te ízlelted-e meg az élet eseménydús oldalát, vagy a volt párod érett meg a családfő szerepére, ha ez a változás biztos, és nem csak időszakos, könnyen lehet, hogy van még közös jövőtök.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ez azonban csak akkor igaz, ha nem azért változott egyikőtök sem, hogy sikerüljön a másikat visszaszerezni. Ebben az esetben ugyanis csak ideiglenes lesz a dolog, és hamarosan újra felszínre kerülhetnek a régi különbségek, melyek egyszer már szétválasztottak benneteket. Akárhogy is, az újrakezdést érdemes alaposan megfontolni. Nem elég ugyanis az a sikerhez, hogy hiányzik a másik, meg kell bizonyosodnotok róla, hogy a folytatás egészen másképp zajlana, mint a régi kapcsolat. Ezért pedig mindkettőtöknek tenni kell.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük