Tojásjóslás: ha húsvétkor meg akarod találni a szerelmet

A húsvét kiváló alkalom az ismerkedésre, és arra, hogy megtaláld a nagy Ő-t.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A színek jótékony hatása tudományosan is bizonyított, nem véletlenül használják őket gyógyításra színterápia formájában.

A színek azonban nemcsak gyógyítani képesek, hanem árulkodnak is, így segíthetnek abban, hogy húsvétkor megtaláld a párod. Jegyezd meg, hogy a kiszemelt locsoló milyen színű tojást választ magának, mi pedig eláruljuk, milyen eszközökkel cserkészheted be.

Piros: nyitottságról árulkodik

Az energia és a szenvedély színe. A jelek szerint locsolód nyitott a szerelemre, és számíthatsz arra, hogy ezt a maga impulzív, lényegre törő módján belátható időn belül tudomásodra is hozza. Mivel a piros szín erősen kötődik az anyagi világhoz, készülj fel arra, hogy nem szívhez szóló bókokkal fejezi majd ki az irántad érzett vonzalmát, inkább az élet gyakorlati dolgaiban igyekszik nélkülözhetetlenné tenni magát. Ha kimegy egy biztosíték, vagy leszakad egy polc, bizton számíthatsz a segítségére.

Sárga: a kezében az irányítás

A locsolód nem közömbös irántad. A kérdés csak az, hogy könnyű románcban vagy hosszabb távú kapcsolatban gondolkodik-e - mindenesetre egy próbát megér a dolog. Fontos azonban, hogy semmiképpen se kezdeményezz, mivel a sárga szín kedvelője szereti kezében tartani az irányítást - a klasszikus párhuzammal élve nem vad, hanem vadász akar lenni. Ha hosszabb távra tervezel, fontos tudnod, hogy ez a pasi a saját mércéje szerint él, és ebben tekintetben nem köt kompromisszumot.

Csodaszép húsvéti tojások

Nézegess képeket!

Elolvasom

Narancssárga: a röpke kalandok híve

A narancssárga szín kedvelője az élet minden területén szabad jelzést ad a benne élő intenzív energiáknak. Vágyait, érzéseit a világ legtermészetesebb dolgaiként kezeli. A testiség különösen fontos számára: hosszabb-rövidebb kapcsolatainak száma valószínűleg meghaladja az éveiét. Nagy esély van arra, hogy ezúttal is csak egy röpke kalandra vágyik. Ha azonban sikerül érzelmi húrokat megpendítened benne, fokozatosan megnyílik, rendkívüli teremtőereje pedig téged is olyan teljesítményre inspirál, amilyenre sohasem hitted volna képesnek magad.

Zöld: érzékeny jellemre vall

A zöld színt választó locsolónak nagy szíve van, és még az is lehet, hogy hamarosan érted dobog majd. A direkt kezdeményezéstől ez esetben is óva intünk, ám egy-két kedves, akár kissé kétértelmű gesztust nyugodtan tehetsz felé. Örömmel viszonozza majd a kedvességed, hiszen adni és kapni egyaránt szeret, és könnyen megeshet, hogy hamarosan egymás karjaiban találjátok magatokat. Ne feledd azonban, hogy ez a pasi jóval érzékenyebb az átlagnál: minden körülmények között gyengéden és tapintatosan nyilvánulj meg.

Kék: ami a szívén...

Aki a kéket kedveli, annak a szívéhez a kommunikáció jelenti az utat. Egyenes ember lévén nem esik nehezére kifejezésre juttatni érzelmeit, érzéseit, gondolatait - azaz a legmélyebb igazságát -, és tőled is azt várja, hogy felvállald önmagad. Azt persze nem javasoljuk, hogy direkt módon hozd tudomására az iránta való vonzalmadat, de igyekezz minél többet beszélgetni vele, és ennél is fontosabb, hogy meghallgasd. Hosszútávon számíthatsz a lojalitására, a játszmázással azonban végleg elriaszthatod.

Nem csak egy szín számít!
Ha a tojáson több szín is jelen van, a leginkább dominánst tekintsd irányadónak, de a többit is vedd figyelembe, hiszen ezek tovább árnyalják a képet.

Lila: a titokzatosság előny

Locsolód a legkevésbé sem mondható szokványos embernek, így nem is a szokványos módszerekkel cserkészheted be. Vonzza minden titok, ezért ne adj ki túl sok információt magadról, és az sem árt, ha kissé következetlenül viselkedsz.

Ha sikerül meghódítanod, sokrétűen gondolkodó, ugyanakkor mély érzésű társat nyersz a személyében. Mindazonáltal a türelmedre is szükséged lesz, mivel a lila egyaránt magában hordozza a piros impulzivitását és a kék egyenességét, melyek esetenként konfliktusba kerülhetnek egymással.

Ezt is szeretjük