
A legkedvesebb húsvéti locsolóversek, amikért biztos, hogy tojás jár
Mutatunk jobbakat a Zöld erdőben jártam helyett.


Ha locsolóversről van szó, talán már hét-nyolc éves kisfiúk is mondanak emlékezetből néhányat. Érdemes azonban időről időre felfrissíteni a repertoárt.
Az alábbiakban olyan húsvéti verseket gyűjtöttünk össze, melyeket felnőttek és gyerekek egyaránt mondhatnak, a siker pedig garantált.
1.
Korán reggel útra keltem,
sem nem ittam, sem nem ettem.
Tarisznya húzza a vállam,
térdig kopott már a lábam.
Bejártam a fél világot,
láttam sok-sok szép virágot.
A legszebbre most találtam,
hogy öntözzem, alig vártam.
Piros tojás, fehér nyuszi,
locsolásért jár a puszi!

2.
Húsvétnapi kertész vagyok,
kislányokat locsolgatok.
A kölnitől felfrissülnek,
illatától megszépülnek.
Hímes tojást, tudom, kapok,
boldog húsvétot kívánok!
3.
Szépen kérem az apját,
De még szebben az anyját:
Adja elő a lányát,
Hadd locsolom a haját!
Hadd nőjön nagyra,
Mint a csikó farka;
Még annál is nagyobbra,
Mint a Duna hossza.
Szabad-e locsolni?

4.
Kinyílott az aranyeső,
én voltam ma a legelső,
aki kora reggel locsolkodni kelt fel.
Minden szőke, barna lány,
mint a piros tulipán,
virulva viruljon,
rózsapermet hulljon.
Íme, itt a kölni!
Szabad-e locsolni?

6.
Csörög a szarka,
billeg a farka.
Azt hallottam a városban:
a tojás is tarka.
Befestették tarkára,
egy kisfiú számára.
Adjátok a kezembe,
hadd tegyem a zsebembe!
7.
Itt a húsvét, eljött végre,
szép leányok örömére.
Mert a lányok szép virágok,
illatos víz illik rájok.
Ne fuss el hát, szép virágom,
locsolásért csók jár, három!

8.
Húsvét napján korán keltem,
ünneplőbe felöltöztem.
Rózsavízzel elindultam,
e kis házba bekopogtam.
Üdvözlöm a ház lakóit,
keresek egy kisleányt itt.
Rózsavízzel locsolkodom,
piros tojást elfogadom.
9.
E szép ajtón bekopognék,
Ha nem bánják, locsolkodnék
Öntök asszonyt, lányával,
Várok tojást párjával.
Ha pedig sajnáljátok,
Mindjárt porrá áztok,
Mert kölni helyett
Vizet öntök rátok!
A cikk az ajánló után folytatódik
-
Három édesvízi igazgyönggyel és cirkóniával díszített fülbevaló14 990 Ft
-
Ellentétek vonzása nyaklánc kristályokkal7 990 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített medállal9 150 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló cirkónia kristály díszítéssel14 900 Ft
-
Cirkónia kristályos angyalszárny medál ezüst nyaklánccal14 990 Ft
-
Csepp alakú cirkóniával és édesvízi igazgyönggyel díszített ezüst nyaklánc13 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy nyaklánc különlges cirkónia dísszel12 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló csepp alakú ezüst foglalatban11 900 Ft
-
Arany csepp medál31 200 Ft
-
Ezüst nyaklánc M betűs medállal7 490 Ft
-
Ovális fekete cirkónia kővel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 490 Ft
-
Ezüst angyalszárny medál cirkónia kristályokkal8 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc különleges nap medállal8 590 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló fehér és kék cirkóniával díszítve13 900 Ft
-
Rock and Roll szív alakú fülbevaló8 490 Ft
10.
Eljött a szép húsvét reggele,
Feltámadásunk édes ünnepe.
Ünneplő ruhákba öltöztek a fák,
Pattognak a rügyek, virít a virág.
A harang zúgása hirdet ünnepet,
Egy kismadár dalol a zöld rétek felett.
Tündérország rózsái közt gyöngyharmatot szedtem,
Akit azzal meglocsolok, megáldja az Isten.
Az illatos rózsavíztől megnőnek a lányok,
Zsebeimbe beleférnek a piros tojások.
Húsvéti reggelik gyerekeknek
Ahhoz, hogy húsvét napja jól induljon, egy finom reggeli sokat hozzátehet. A következő vidám ötletekből te is bátran meríthetsz!
Képek: Getty Images.