Az LMP kicsit magasra tette a lécet?

Svédországgal példálozik a programjában

Ez az LMP választási programjának nőket érintő része.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A Lehet Más a Politika pártot főleg civil szervezetekből és társadalmi mozgalmakból érkező fiatalok alapították még 2009-ben. A baloldali Összefogás több pártot is egyesít, de az LMP ellenzéki pártként mégsem csatlakozott hozzájuk.

A pártelnök, Schiffer András szerint Magyarországnak két problémája van, az egyik a mostani kormány, a másik pedig a baloldali ellenzék. 

Az LMP 2014-es választási programjában kifejti, hogy alapvető problémák vannak a közügyek alakításában való részvétel esélyével, a közélet átláthatóságával, ami folyamatosan szűkíti a jövő nemzedékeinek életlehetőségeit. Az országban hihetetlen méreteket öltő szegénységből, éhezésből és reménytelenségből kiutat kell találni, és meg kell oldani az egészségügy, a nyugdíjrendszer és az oktatás finanszírozását. Magyarország jelenlegi helyzetén csak a demokratikus politika visszaállítása segíthet, így egy olyan programot hoztak létre, ami az ország legsúlyosabb problémáin segíthet.

Férfiak döntenek nőkről

Az LMP egy igazságos és  igazán demokratikus rendszer kialakítására törekszik, amiből a nők sem maradhatnak ki, ezért számukra is megfelelő támogatottságot kell biztosítani.

Ahhoz, hogy a nemek közötti esélyegyenlőség megvalósulhasson, mindkét nemnek megfelelő súllyal kell részt vennie a közügyek intézésében és a politikai döntéshozatalban.

Mi a megoldás?

A nőket életét befolyásoló kérdésekről - úgymint munkavállalás, szexuális vagy reproduktív jogok, egészség, demográfiai problémák, köznevelés, gyermekellátás vagy éppen a nők védelme az erőszaktól - a mai napig többségében férfiak döntenek. A helyzet változásához az kell, hogy a nők központi szerepet vállaljanak. Persze ez nem tud megvalósulni egyik napról a másikra, így az LMP javasolja a nemi kvóta bevezetését a parlamentben.

Ezt a rendszert a fejlett szociális hálóval rendelkező országok mintájára javasolja az LMP, hiszen ezen országok parlamentjeiben a női képviselők aránya sokkal magasabb, mint Magyarországon. Svédországban például 2002-ben már 45%-ban alkották nők a képviselőházat, amivel párhuzamosan az ország foglalkoztatási és szociálpolitikai rendszere is fejlődött.

Gyurcsány Ferenc nem tartja magát elég jónak?

Nézegess képeket!

Elolvasom

A párt célja, hogy elérje a 28-33%-os női megjelenést a politikai döntéshozatal minden szintjén.

Kísérlet a nemi kvóta bevezetésére

Magyarországon a nemi kvótarendszer kialakítására tett kísérletek még gyerekcipőben járnak. 2007-ben egy törvénymódosító javaslat került az országgyűlés elé, melyben az 50%-os női kvótát szorgalmazták. Ez számokban azt jelentette volna, hogy a 386 képviselő közül a 210, pártlistán megszerezhető mandátum felét, 105 helyet női képviselők kaphatták volna meg. 

Bérkülönbségek

Az LMP javaslatot tesz arra is, hogyan lehetne megoldani a nők és a férfiak közötti bérezés egyenlőségét, ugyanis ma egy azonos beosztásban dolgozó férfi sokkal többet keres, mint női kollégája. Emellett utóbbinak a szakmai előrejutása is akadályokba ütközik, többek között ez az oka annak, hogy kevés női felsővezető van.

A zöld párt azt javasolja, hogy erősítsék meg az EBH eszköztárát, így, ha egy munkavállalót megsértenek a jogaiban, akkor olyan összegű kártérítést igényelhessen a munkáltatótól, ami ösztönzi a munkavállalókat a jogaikért való fellépésben.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Munkahelyi zaklatás

Az LMP a munkahelyi szexuális zaklatás kérdését is megoldaná egy olyan törvényjavaslattal, melynek révén például a sikertelen bizonyítás esetén se érhesse atrocitás a panaszost a munkahelyén. A zaklatónak kártérítést kellene fizetnie, olyan összegben, ami elrettentő erővel bír. A cél egy olyan demokratikus társadalom létrejötte, amiben a lányok és a nők nincsenek nap mint nap kitéve a férfiak erőszakos cselekedeteinek.

A Lehet Más a Politika továbbá szorgalmazza olyan nőket támogató központok kialakítását, ahol lehetőség nyílna képzésekre, pályaorientációs, mentálhigiéniás tanácsadáson való részvételre vagy háztartási szolgáltatások igénybevételére. 

Kép forrása: Facebook/Lehet Más a Politika

Ezt is szeretjük