Máris bezártak két trafikot

Szigorú ellenőrzések a nemzeti dohányboltokban

A felfüggesztés a fiatalkorúak kiszolgálása miatt történt.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Két dohánybolt forgalmazási jogát már felfüggesztette a hatóság

Két esetben már határozat született és közel negyven olyan eljárás van folyamatban, ahol a fiatalkorú kiszolgálása miatt, a bírság befizetése mellett, várhatóan a forgalmazás felfüggesztését is elrendelik - közölte a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság kedden.

A közlemény szerint a július 1-je óta lefolytatott 274, fiatalkorúak bevonásával lefolytatott ellenőrzés során 38 esetben - azaz az esetek 14 százalékában - tapasztalták a felügyelők, hogy a tilalom ellenére kiszolgálták a fiatalkorút, és további 72 olyan esettel találkoztak, amikor nem szólították fel a tizennyolc éven aluli személyt az üzlet elhagyására.

Az ellenőrzések során a felügyelők a tájékoztatási kötelezettségre és az üzletek kialakításával összefüggő egyéb rendelkezésekre vonatkozó jogszabályi előírások betartásában is számos hiányosságot találtak, ugyanakkor kiemelt figyelmet fordítanak a törvényi célok érvényesülése szempontjából elsődleges normák, a fiatalkorúak kiszolgálását tiltó rendelkezések betartására.

A hatóság tájékoztatása szerint a kifogásolási arány a korábbi értékesítési rendszerben tapasztaltakhoz képest jelentősen javult, a jelenlegi szabályozás kialakításának ugyanakkor alapvető célja volt a dohánytermékhez való hozzájutás visszaszorítása. A hatósági ellenőrzések ezen szándék érvényesítése végett a rendelkezésre álló szankciók alkalmazásával kívánják elérni azt, hogy valóban ne juthasson hozzá cigarettához a fiatalkorú.

A kiemelt forgalmú rendezvények idején és környékén az ellenőrzések is fokozódnak, így a Hungaroringen is ellenőrizték a felügyelők a pálya területéhez közel eső dohányboltokat. Hasonló intenzitású hatósági jelenlétre lehet számítani a Sziget Fesztivál idején a Hajógyári Sziget környékén és a fő megközelítési útvonalakon működő üzletekben.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

A hatóság emlékeztet arra, hogy minden olyan alkalommal, amikor a felügyelők azt tapasztalják, hogy fiatalkorút szolgáltak ki, a pénzbeli szankció kiszabása mellett az illetékes kormányhivatal fogyasztóvédelmi felügyelősége - határozott időre - a dohánytermék forgalmazását is megtilthatja, ismételt elkövetés esetén az üzlet átmeneti bezárását is elrendelheti. A határozat nem teljesítése esetén a vállalkozás rendbírsággal sújtható, amennyiben pedig az ismételt ellenőrzés során újra megsérti a kiszolgálás tilalmára vonatkozó rendelkezéseket, akkor a koncessziós jogot is visszavonhatják.

Ezt is szeretjük