Szélsebesen nő Bajnaiék támogatói köre

Mesterházyt már előzik

Az Együtt 2014 Mozgalom Facebook-oldalát néhány óra alatt 12 ezren lájkolták.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Tegnap délután Bajnai Gordon exminiszterelnök új mozgalmat jelentett be Együtt 2014 néven, melynek célja, "hogy létrejöjjön egy olyan választói szövetség, amely leváltja a jelenlegi hatalmat, majd az országot az alkotmányosság és a jó kormányzás útjára vezeti".

Az összefogás célja a 2014-es kormányalakításon túlmenően az, hogy szövetségbe hívják mindazokat, akik a jelenlegi kormányt le akarják váltani, és elkötelezettek a korszakváltásban - olvasható az mozgalom honlapján, amit ezen a linken érhetsz el.

Bajnai Gordon a Milla október 23-i tüntetésén, délután öt környékén mutatta be új mozgalmát, melyben egyelőre a Bajnai vezette Haza és Haladás Egyesület, a szintén egyesületté alakult Milla, valamint a Szolidaritás vesz részt, de minden demokratikus ellenzéki erő felé nyitottak.

Bajnai beszédében azt hangsúlyozta, le kell bontani a rezsimet, amelyet az elmúlt két évben építettek, új politikai kultúra kell, kormányváltással, rezsimváltással, korszakváltással.

Új politikai közép

A volt miniszterelnök szerint új politikai közepet kell szervezni, amely sokféle, de egyvalamiben azonos: elzárkózik a szélsőséges erőktől, a kommunistáktól, a szélsőjobbtól, a hatalom megszállottjaitól és a hatalom kufárjaitól.

Haza és haladás, szolidaritás és Európa. Kevés, de annál fontosabb ügy, amiben évtizedekre egyet kell értenünk - szögezte le, a kirekesztő politika helyett azt hangsúlyozva, hogy mindenki magyar, még azok is, akik a Kossuth téren hallgatták Orbán Viktort, sőt, még azok is, akik a beszédeket mondták.

Bajnai elmondta, nem új pártot alapítottak, hanem összefogást, ahová szövetségbe hívnak mindenkit, akikkel a korszakváltás elvében, erkölcsében, programjában közös nevezőre tudnak jutni.

- Akikkel meg tudunk egyezni a jogállam, haza és haladás, szolidaritás és Európa dolgában - tette hozzá.

Pár óra alatt 12 ezer követő

A pártok közül eddig egyedül a DK jelentette be, hogy támogatja Bajnai Gordont, ennél jóval aktívabbak voltak a facebookozók: a mozgalom csoportja alig pár óra alatt ötezer követőt szerzett, reggelre pedig már átlépték a 12 ezer lájkot.

Orbán Viktor miniszterelnöknek 138 ezer követője van a Facebookon, Gyurcsány Ferencnek 20 ezer, az LMP-nek 19 ezer, Mesterházy Attilának pedig nyolcezer. Bajnaiék egyesülete tehát egy nap alatt népszerűbbé vált a Facebookon, mint az MSZP elnöke, bár ebből messzemenő következtetéseket nem érdemes levonni, főként, hogy az Egymillióan a magyar sajtószabadságért csoportnak, tehát a Millának 101 ezer követője van, és nagy valószínűséggel közülük többen lájkolják az új egyesület oldalát is.

OLVASD EL EZT IS!

Ezt is szeretjük